Újpesten új párharc indul a negyeddöntőn belül

   

2-2-ről folytatják a felek a negyeddöntőt, a szerdai győztesnek tehát már csak egy meccset kell nyernie majd a továbbjutáshoz.

Ahogyan sejteni lehetett, a DAB nem viselte el két kulcsjátékosának elvesztését, és hazai pályán kapott ki hétfőn. Danyil Kaszkov a második sor alapembere, és szerdán is hiányozni fog, visszatér azonban Hüffner Adrián, akivel stabilizálódhat a védelem. Szükség is lesz erre, hiszen hatalmas egyéni hibákból születtek a gólok hétfőn, ezen a szinten megengedhetetlen módon. A csapat két harmadon keresztül enerváltan játszott, ezt mégsem használták ki lazán a lilák, bár 2-0-ra így is elhúztak. Az egész meccsen óriási fordulatszámon pörgő és agilisan játszó Becze Tihamér szép egyéni alakítások végén egymaga harcolta ki az egyenlítést a harmadik játékrészre feltámadó DAB-nak, ez azonban végül kevésnek bizonyult. Az UTE tehát az idegenbeli 3-2-vel egyenlített, a párharc állása 2-2, de a dunaújvárosi szurkolók így is bizakodva várhatják a folytatást, hiszen egyértelmű volt a fejlődés a mérkőzésen belül.

Ezzel együtt sem lesz azonban könnyű nyerni a Megyeri úton, ahol az Újpest eddig mindkét alkalommal jobb teljesítményt nyújtott, mint idegenben. Ez annál is biztatóbb számukra, mivel hétfői győzelmükkel visszavették a pályaelőnyt, innentől elég a hazai meccseket hozniuk. A 2-2-es összesített állás azt is jelenti, hogy új párharc indul a negyeddöntőn belül, maximálisan három meccs áll mindkét csapat rendelkezésére ahhoz, hogy megszerezzék a továbbjutáshoz szükséges két sikert. Ez azt jelenti, hogy a hibákért az eddigieknél súlyosabb árat kell fizetni, és nagy kérdés, hogy ki bírja ezt jobban idegekkel, illetve lábbal.

Hétfőn látszódtak a fáradtság jelei az Acélbikákon, de a harmadik harmadra ennek nyoma veszett, akkor jöttek vissza a meccsbe. Nagy kérdés, hogy a továbbiakban végig bírják-e a hajtást, mert sok múlhat azon, ha egy-két harmad erejéig ennyire átadják a kezdeményezést az ellenfélnek. Az biztos, hogy amelyik csapat szerdán előnyre tesz szert, azzal óriásit lép a továbbjutás felé vezető úton.

tsh_5384-18

UTE–Dunaújváros 4-3

   

Nagy iramú és ezúttal sportszerű mérkőzést vívott az UTE és a Dunaújváros, egy góllal a lilák nyertek a helyzeteiket amúgy félelmetes hatékonysággal kihasználó vendégekkel szemben.

Az UTE kezdte aktívabban a mérkőzést, mégis a Dunaújváros szerezte az első gólt. Németh Péter kavargatott a sarokban, Beczéhez passzolt, és elindult a kapu elé. A védők nem követték, Becze fonákkal a kapu elé passzolt, Némethnek csak bele kellett érnie a korongba, hogy Sila lábai között a kapuba csússzon. Hamar jött az egyenlítés is. Ezúttal a dunaújvárosiak feledkeztek meg a kapu előtt Sikorcinról, akinek Csányi tette be a pakkot, ő Duschek alatt a hálóba pofozta. Nem sokkal később az első emberelőnyét is megkapta a hazai csapat, Ladigin volt a kelleténél keményebb Dömötörrel a palánknál. Az előnyben több komoly helyzet is kialakult, de kimaradtak, végül Ropret, Huba és Frolik játszotta tisztára a helyzetet a lilák legponterősebb játékosa számára két gyors, oldalt váltó passzal. Frolik a bedobókör alsó széle környékéről éles szögből biztosan lőtt a szinte üresen maradt kapuba.

A 10. percben Dömötör került ziccerbe Gröschl passzából, de Duschekbe lőtt. Nem sokkal később Hegyi került ki a büntetőpadra testre ütésért. A lehetőséget pillanatok alatt kihasználták a vendégek. Dansereau lőtt kapura, a korong Sila alá került, de nem birtokolta. Cseter ébredt a leggyorsabban, kikaparta a pakkot a kapus mamutjai közül és a hálóba pöckölte. Jóval többet támadott az UTE, beszorította a kapuja elé a vendégcsapatot, de fölénye meddő volt. A dunaújvárosiak nem adták fel a támadások lehetőségét sem, ha sikerült megszerezniük a korongot, az elöl tömörülő hazaiak között gyors kontrákat vezettek, amelyekben mindig ugyanúgy benne volt a veszély, mint az UTE erőteljes dominanciájában. Ez a harcmodor, úgy tűnik, tökéletesen meg is felel nekik, amíg jó százalékban használják ki a lehetőségeiket. Újabb gól nem esett a szünetig, 2-2-vel mentek pihenni a csapatok.

Az első harmadhoz hasonlóan folytatódott a második. Rögtön a kezdés után az UTE negyedik sora szorította be a vendégeket, egy kipasszolt korongot Pápa szerzett meg, a közben becserélt Huba a kapu elé passzolt, és az ugyancsak a cserepadról érkező Ropret tiszta helyzetben Duschekbe lőtt. Hasonló jelenet ismétlődött meg pillanatokkal később, amikor Nagy Nilan tartotta bent kézzel a korongot a támadóharmadban, az UTE visszatámadott, Hebar tisztán lőhetett, de a kapu mellé-fölé tüzelt. Pillanatokkal később Ropret mehetett ki egy semleges zónában elkövetett szabálytalanságért. Ezúttal nem kellett kilenc, hanem csak öt másodperc a DAB-nak, hogy belője az előnyt, a buliból elhozott korongot Ölander lőtte távolról Sila hálójába.

Ettől egy kicsit megzavarodott az UTE, ennek jeleként Nagy Richárd adta el a korongot a kapuja előtt, csak óriási mázlival nem vezetett máris kettővel a vendégcsapat. Kicsit lanyhult a játék irama, kevesebb lett a helyzet. Az UTE túlélt egy újabb emberhátrányt, ez volt az első, amit sikerült kivédekeznie. A harmad közepe táján gyors egymásutánban három kemény, férfias, de szabályos ütközésnek örülhetett a közönség újvárosi része,. A mezőnyjátékban továbbra is az UTE volt fölényben, de jóval kevésbé volt ez markáns, mint az első 20 percben. A következő izgalmas jelenet is a vendégek előtt esett, Azari ugrott ki egy koronggal, de sikerült szerelni. A közönség újvárosi része szabálytalanságért kiáltott, de az eset Haszonits játékvezető szeme előtt történt, aki alighanem jól döntött, amikor továbbengedte a játékot. Az eset után a sértett Azari sem reklamált.

Az UTE legnagyobb helyzetét Ropret hagyta ki, a kapu torkából nem sikerült Duschek mögé juttatnia a korongot. A 37. percben az UTE jutott előnyhöz. A legnagyobb lehetőség Benk előtt volt, aki szinte szólóban ugorhatott ki, de a kitűnően játszó Ölander utolérte, tisztázott. A kiegészülés után az egész sorozatban kiválóan játszó Borbás Gergely léphetett ki szólóban, de elhamarkodottan ellőtte a korongot, ami messzire elkerülte a kaput.

Erős első három és fél perccel nyitotta az UTE az utolsó harmadot. A DAB többször is csak nyomozta a korongot, egyszer az ide-oda pattogó játékszert Hebar majdnem az üres kapuba tudta pöckölni. Ezt még megúszta a DAB, de amikor Ladigin is besegített, akkor már nem volt ellenszer. Az ukrán játékos nemes egyszerűséggel az őt letámadó Tóth G. ütőjére passzolt, onnan a pakk Duschek lábai között a hálóba csorgott.

Az ellentámadásból egy vendéglövés kerülte el alig Sila kapuját, majd újabb óriási hazai helyzet maradt ki, ezúttal Sikorcin ütőjében maradt a gól. Pillanatok alatt ment el hat perc, és ezt a góltól megmámorosodott és ezúttal végig sportszerű újpesti közönség először a meccs folyamán végigénekelte. Kicsit lassult a tempó, mintha a csapatok elgondolkodtak volna azon, hogy hogy folytassák innen. Aztán megint az UTE ragadta magához a kezdeményezést.

A 11. percben nagyon furcsa jelenet következett. Az egész meccsen nagy kedvvel és jól játszó Nemes lövése felperdült egy dunaújvárosi ütőn, áthullott Duschek felett, egyenesen a jobb kapufa tövéhez. A játékvezetők videózás után gólt ítéltek, újra a liláknál volt az előny. Lassan átvette a kezdeményezést az utolsó percekre a hátrányba került DAB. Egy perccel a vége előtt Duschek kapus is lejött, bulihoz jutott a DAB az UTE kapuja előtt, Malkia mester időt kért. Több nagy lehetőség is adódott a vendégek előtt, de ezúttal nem volt szerencséjük, a mérkőzés nagy részében fölényben játszó UTE behúzta a meccset, összesítésben 3-2-re vezet, de ez a párharc még nincs lefutva.

Sokat tettünk azért, hogy az ellenfelünk elfáradjon

   

A szerencse forgandó, ezúttal az UTE mellé állt, szemben a DAB-bal.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Szerencsés gólokat is értünk el, de egyrészt a szerencse forgandó, az első mérkőzésen például elhagyott bennünket, másrészt pedig annak, aki azt akarja, hogy szerencséje legyen, meg is kell dolgoznia ezért. Mi megdolgoztunk érte. Nagyon korrektül dolgoztunk a jégen, kétszer jöttünk vissza és fordítottunk egygólos hátrányból. Sokat tettünk azért, hogy az ellenfelünk elfáradjon. Ugyanakkor a Dunaújvárosnak vannak olyan játékosai, akik ha csak egy pillanatra levegőhöz jutnak, ki tudnak szabadulni a felügyeletünk alól, akkor nagyon nagy problémákat tudnak okozni. Ami bosszant, az a két emberhátrányban kapott gólunk. Megint pillanatok alatt ki tudta használni a Dunaújváros ezeket, és a sorozatban összesen már hármat kaptunk így, pedig többször is megbeszéltük, hogy elvesztett buli után kinek mi a feladata. Ezt újra át kell vennünk. Az egész csapat sokat dolgozott, megérdemelt győzelmet arattunk. Mostantól a hatodik mérkőzésre figyelünk.

Heikki Malkia (vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák): Büszke vagyok a csapatra, nagyon keményen küzdöttünk. Átadtuk a területet az újpestieknek, ebben volt egy kis tudatosság is, másrészt pedig így sikerült. Ha összehasonlítjuk játékosról játékosra a két csapatot, akkor azért azt látjuk, hogy az ellenfelünknek három olyan sora van, amilyen nekünk csak egy. De a sportban pont az a szép, hogy ha keményen harcolsz, akkor lehet esélyed a papíron erősebb ellen is. Volt esélyünk a győzelemre ma is, kétszer is vezettünk, aztán nagyon nagy egyéni hibából másodszor is egyenlített az UTE, majd egy szerencsés góllal nyert. Nem adjuk fel, szeretnénk mi továbbmenni. Nem lesz könnyű, de mindent meg fogunk tenni érte.

Erste Liga, Megyeri út, 786 néző. Játékvezetők: Haszonits, Juhász, Kókai, Kis-király.
Sila: 87,0% (Ágoston)
K
Duschek: 88,6% (Koitmaa)
Huba, Kiss, Nemes, Pápa, Tóth
1
Hruby, Ölander, Dansereau, Cseter, Azari
Nagy N., Hegyi, Benk, Hebar, Ropret
2
Hudec, Ladigin, Németh, Becze, Borbás
Kovács, Nagy R., Sikorcin, Frolík, Csányi
3
Lencsés, Hüffner, Török, Odnoga, Nagy M.
Turbucz, Dömötör, Dósa, Gröschl
4
Lévai, Magosi, Tanka
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Malkia Heikki, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:28 DAB Németh Becze
1-1 05:00 UTE Sikorcin Csányi Frolík
2-1 06:42 UTE PP Frolík Ropret Huba
2-2 10:09 DAB PP Cseter Ölander Dansereau
2-3 21:48 DAB PP Ölander Cseter Azari
3-3 43:31 UTE Tóth
4-3 50:17 UTE Nagy N. Nemes Tóth
35 Kapura lövések száma 23
8 Kiállításpercek 4

Az UTE–DAB galériája

 

Az UTE–DAB videón

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum