Utánpótlás Kiss Zsombor két emberhátrányos gólt lőtt

 

Utánpótlás-légióskörkép a nagyvilágból.

A svájci Elite A ligás HC Davos 3 győzelemmel zárta az alapszakaszt. A Gottéront otthon 2-0-ra, a Young Tigerst és a Bernt idegenben 3-2-re, illetve 4-1-re győzte le Kiss Zsombor csapata. A magyar csatár mindhárom találkozón jégre lépett, a Bern ellen két emberhátrányos gólt szerzett. 43 meccs alatt 12 gólt és 7 asszisztot szorgoskodott össze Kiss. A Davos nagy hajrájának köszönhetően negyedik helyen végzett az alapszakaszban, a rájátszásban először az ötödik Klotennel találkoznak.

Megkezdte az Elite B alsóházi küzdelmeit a Foward-Morges. Pribula Gáborék a Winterthurt otthon hosszabbítást követően 5-4-re verték, a Herisau otthonában aztán 2-1-es vereséget szenvedtek. A magyar csatár pontot nem szerzett. A Foward Morgest az alapszakasz során szerzett pontjai miatt nem fenyegeti a kiesés veszélye.

Az Elite B rájátszásában a Langenthal elvette a ZSC Lions pályaelőnyét, és 2-1-re vezet a három győztes meccsig tartó párharcban. Kovács Dávid együttese a Lions otthonában hosszabbításban 6-5-re győzött, otthon behúzták a második meccset 3-2-vel, majd a ZSC hazai pályán 8-6-os végeredménnyel szépített a párharcban. Kovács ezúttal a padon ült.

A Vienna Capitals két győzelmet aratott az osztrák bázisú juniorligában. Az Olimpija Ljubljana otthonában 5-4-re, a Debrecen-Miskolc ellen hazai pályán 4-1-re diadalmaskodtak. Maros Botond az első mérkőzésen védte a vendég kaput, 78,9%-kal zárt. Szabad Kevin az első találkozón kétszer köszönt be, a magyar csapat ellen 1-1 gólt és gólpasszt tett a közösbe. A fiatal csatár így 30 meccs alatt már 37 pontnál tart. 2 fordulóval a vége előtt már biztosan a Capitals gyűjtötte a legtöbb pontot az alapszakaszban.

Ismét pontot szerzett a Linz EBYSL-csapata. A Black Wings a Debrecen-Miskolc közös csapatával nem bírt, hazai pályán 2-1-re kikapott, de Innsbruckban hosszabbításban hasonló arányban győzni tudott. Gáspár Máté a vesztes meccset -2-vel zárta, az innsbrucki ráadásban ő lőtte a győztes a gólt. Gáspár 25 pontjával csapatának második legeredményesebb játékosa. A Linz ötödik az A csoportban, két meccset játszanak még a szezonban.

Az osztrák ifjúsági bajnokság alapszakasza már véget is ért, a Linz az utolsó fordulók során a Zell am See/Lienzt 6-1-re verte, a Vienna Capitals otthonában 6-0-ra kikapott. Kónya Krisztián csak az első meccsen játszott, igaz akkor 1+3 pontot termelt, Fehérgyarmati Balázs a két meccs során 1 gólt lőtt. Tóth Balázs kapus ezúttal nem lépett pályára, 90,6%-os védési hatékonysággal zárta az idényt. Fehérgyarmati meccsenkénti pontátlaga 0,62, Kónyáé 1,07 lett. A Linz hetedik helyen végzett az EBJL B csoportjában, a rájátszásban nem folytatják.

A DNL alsóházában az Augsburg 9-2-re verte az Ingolstadtot, másnap otthon a Rosenheimet páholták el 4-1-re. Péter Donát mindkét mérkőzésen 1-1 gólt szerzett. A 16 éves támadó 35 mérkőzésen 11+12-nél jár. Az Augsburg második az alsóházban.

A Löwen Frankfurt két könnyű győzelmet aratott a DNL II alsóházában. A Chemnitz otthonában 11-4-re nyertek, a Preussen Berlint otthon 4-1-re verték. Az első meccsen Bálint Tamás mester hármast szerzett, sőt még két gólpasszt is kiosztott, a második összecsapáson 5+20 perces kiállítást kapott. A Frankfurt vezeti az alsóházat.

A WSHL-s Casper Coyotes háromszor győzte le idegenben a Cheyenne Stampede-et. A magyarokkal felálló vendég együttes 3-0-s, 5-2-es és 7-3-as sikereket aratott. Kornakker Dániel az első összecsapáson 37 védéssel shutoutot ért el, a harmadik mérkőzésen 45 perc alatt 91,3%-kal védett, miután eldőlt a mérkőzés, kollégája váltotta a kapuban. Kiss Roland egy asszisztot jegyzett a hétvége során. A Coyotes újból harmadik a divízióban.

Az elmúlt hetek során csapatot váltó Gebei Gergely és a Seattle Totems a Bellingham Blaze-t látták vendégül, 3-2-es vereséget szenvedtek. Gebei gólpasszt adott, új klubjában tartja a pont/meccs átlagát. A Seattle visszacsúszott divíziójának utolsó helyére.

A svéd U20-as bajnokság keleti régiójának felsőházában a Flemingsberg 7-1-es vereséget szenvedett a Varmdö otthonában. A vendégek egyetlen góljánál Kenéz Barnabás asszisztos volt. A 7 fordulós felsőház utolsó helyén végzett a Flemingsberg.

Galló Olivér hosszú időt követően védett újra. Csapata, a Vallentuna a svéd U18-as bajnokság keleti divíziójának alsóházában szerepel, a Taby otthonában 7-1-re maradtak alul. Galló 5-0-s hazai vezetésnél lépett jégre, az utolsó harmadban 75%-kal védett. A Vallentuna a harmadik helyen áll.

Nagy Zoltán a szezon hátralévő részét itthon, a Vasas U20-as csapatában fejezi be. A finn Nuorten Mestisben légióskodó csatár az EBYSL-ben és a magyar bajnokságban több mérkőzésen léphet majd pályára, és a rájátszásban is szerepelhet. Érettségijét követően finn csapata visszavárja a következő szezonra.

A brit ifjúsági bajnokságban az Okanagan 9-4-re győzött a Bracknell vendégeként. Pákozdi Bálint 4 gólpasszt adott, Mórocz Tibor nem szerzett pontot. Az Okanagan magabiztosan vezeti a bajnokságot.

1997-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Garát Zsombor hátvéd Austin Bruins (NAHL, USA)
Gáspár Máté csatár Linz/Zell am See (AUT)
Kiss Zsombor csatár HC Davos (SUI)
Nagy Zoltán csatár Keupa A/Pelikaanit (FIN)
Stipsicz Bence hátvéd Cedar Rapids (USHL, USA)
Szabad Kevin csatár Vienna Capitals (AUT)
Villás Bálint hátvéd Ontario Avalanche (WSHL, USA)


1998-ban született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Bálint Tamás csatár Frankfurt (GER)
Kenéz Barnabás hátvéd Flemingsberg (SWE)
Szabó Márk csatár London Lakers (GMHL, CAN)
Török Viktor csatár Landshut (GER)


1999-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Bugár Gábor hátvéd Boden (SWE)
Daadou Ádám csatár Titaanit (FIN)
Gebei Gergely csatár Casper Coyotes (WSHL, USA)
Horváth Bálint csatár Rögle (SWE)
Kiss Roland hátvéd Casper Coyotes (WSHL, USA)
Kovács Dávid kapus Langnau (SUI)
Lebocky Zoltán hátvéd Tottenham Steam (GMHL, CAN)
Makovics Bence csatár Rosenheim (GER)
Maros Botond kapus Vienna Capitals (AUT)
Pákozdi Bálint csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Pribula Gábor csatár Morges (SUI)
Rácz Levente csatár Trafford Tornados (GBR)
Simotics Ferenc hátvéd Sparta Praha (CZE)
Tóth Balázs kapus Linz (AUT)


2000-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Farkas Márton csatár TuTo (FIN)
Fehérgyarmati Balázs csatár Linz (AUT)
Galló Olivér kapus Vallentuna (SWE)
Kemény Patrik csatár Linz (AUT)
Péter Donát csatár Augsburg (GER)
Révész Marcell csatár Zürich Lions (SUI)
Szolga Bertalan csatár HJK (FIN)


2001-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Fajcsák Tamás csatár Flemingsberg (SWE)
Falus Ádám hátvéd Zürich Lions (SUI)
Karl Bence csatár Shawnigan Lake School (CAN)
Kóczán János csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Kónya Krisztián csatár Linz (AUT)
Kozma Dávid csatár Karlskrona (SWE)
Mesterházy Bálint csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Mórocz Tibor hátvéd Okanagan St. Pölten (AUT)
Papp Kristóf csatár Honeybaked (HPHL, USA)
Sárdi Máté csatár Dukla Trencín (SVK)


Nem felnőtt bajnokságokban játszó, nem utánpótláskorú légiósaink:

Név Poszt Szül. év Csapat
Erőss Zoltán csatár 1995 Univ. of Southern Maine (NCAA III, USA)
Herner Olivér hátvéd 1996 Universíto of Maine (NCAA, USA)
Kornakker Dániel kapus 1996 Casper Coyotes (WSHL, USA)
Köllő Roland csatár 1996 Northumberland Stars (GMHL, CAN)
Orosz Donát csatár 1995 Bradford Bulls (GMHL, CAN)


Fiatal székely?magyar légiósok:

Név Poszt Szül. év Csapat
Kánya Tamás csatár 2001 Krefeld (GER)
Kovács Mátyás csatár 1997 Hamburg (GER)
Péter Balázs csatár 1996 Neuss (GER)
Részegh Tamás csatár 1997 Chomutov (CZE)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum