A 4. vagy az 5. mérkőzés következik Debrecenben

   

2-1-re vezet a Brassó a DHK ellen a hivatalos állás szerint, de Debrecenben bizakodnak a fellebbezésük sikerében, és inkább 2-2-nek számolják a párharcot.

Furcsa negyeddöntőt vív az alapszakasz negyedik és ötödik helyezettje, amelyet egy furcsa óvás ügyében hozott ugyancsak furcsa döntés is befolyásol. Az eddig a jégen történtek alapján úgy tűnik, az első meccsek a Debrecennek, a másodikak a Brassónak sikerülnek jobban, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a fellebbezés elbírálását követően marad-e az első meccs jégen elért eredménye, vagy meg kell ismételni a csatát egy duplázás keretében. Ráadásul a hivatalos program szerint most az a helyzet, hogy miközben a Debrecené a pályaelőny, ez csak a legutolsó, hetedik meccs során érvényesülhetne, addig folyamatosan a Brassó játszik hazai jégen előbb többször. Ha most esetleg Debrecenben nyernének a barcaságiak, és nem születne döntés a fellebbezés ügyében, akkor úgy juthatnának tovább az elődöntőbe a következő, hazai meccsen, hogy az alapszakaszban hátrébb végzett csapatként mégis ők játszhattak többször otthon a párharcban. Épp ezért érdemes lenne azt a fránya fellebbezést mihamarabb elbírálni és szükség esetén a menetrendet ennek megfelelően átszabni, mert különben sérül a Debrecen pályaelőnyhöz fűződő joga, ami szintén jogorvoslatért kiáltó eset lehet.

De ne szaladjunk még előre a péntekre Brassóba kiírt összecsapásig, hiszen szerda este ismét Debrecenben találkoznak a felek. Ha a debreceniek által számolt 2-2-ből indulunk ki, akkor az UTE–DAB és a DVTK–FTC párosokhoz hasonlóan itt is egy két nyert meccsig tartó minipárharc kezdődik, amelyben minden hiba mindkét csapatnak nagyon drága lehet. Ha a hivatalos 1-2-es állást vesszük alapul, akkor jelenleg a Debrecennek nagyon sokba kerülhetne egy hazai bukta, a Brassó viszont kisebb teherrel a nyakában játszhat. De profi játékosokról van szó, akiknek bírniuk kell a gyűrődést, ha nyerni szeretnének. Márpedig Jason Morgan Debrecenbe érkezésekor a bajnoki címet tűzte ki célul, a szezon előtti hivatalos célkitűzés pedig a dobogó volt, tehát elvárás a piros-fehérektől, hogy el tudják viselni a kiélezett helyzeteket.

Ha megnézzük a számokat, a két csapat közti legfőbb különbséget egyelőre a Klempa, McDonald, McGregor trió jelenti. Őket az eddigiek során nem sikerült semlegesítenie a debreceni védelemnek, hárman együtt 24 pontot hoztak össze a 4 meccsen. A másik oldalon a három legjobb pontszerző Hári Norbert, Jesse Schultz és Jesse Dudas, az ő összteljesítményük viszont “csak” 14 pont. Ráadásul a Brassóban hármójukkal összemérhető teljesítményre volt képes Mihály Árpád és Roberto Gliga is. A másik faktor, amiben jobb a Brassó eddig, az a védekezés hatékonysága. Gyenes Dávid kapuját eddig 14,2%-os hatékonysággal rohamozzák a brassóiak, azaz minden hetedik lövésük gólt ér. A debreceni kísérletek viszont csak 10,6%-os sikerrátát mutatnak, azaz több, mint 9 kísérlet kell egy gólhoz. Igaz, ehhez az is hozzájárul, hogy rengeteg ordító helyzetet puskáztak el eddig a debreceniek a negyeddöntőben, a második hazai mérkőzésük ezen ment el. A hatékonyságnak, a védekezésnek és a kapusteljesítménynek is egyformán javulnia kell tehát, ha a hajdúságiak szeretnének a legjobb 4 közé kerülni.

A Brassó továbbra is két fronton játszik, de március elejéig az alapszakasz utózöngéi zajlanak a román bajnokságban, márpedig a Brassó alapszakasz győzelme már hetek óta biztos. Így azokat a meccseket feladhatják, nevezhetik a juniorjaikat, a negyeddöntő alatt az éles csapat kizárólag a MOL Ligára koncentrálhat. Egyetlen dologban látszik némi kockáztatás brassói oldalon. A rájátszásra a Tőke Zoltán, Béres Szilárd kapuspárra szavaztak, Patrik Polc csak a lelátóról nézi a meccseket, így a Klempa, McDonald, McGregor, Filip, Clarke, Zabludovszkij légióshatost nevezik stabilan a meccsekre. Ez egészen addig működik jól, amíg Tőkét nem kell lecserélni. A helyettese, Béres Szilárd ugyanis meglehetősen rutintalan, vele a kapuban szignifikánsan nőnének a DHK gólszerzési esélyei. A hírek szerint Németh Attila keze eltört, kiesése óriási veszteség a Debrecen számára. Még akkor is, ha az első éves junior csatár, Molnár Dávid egyelőre parádésan ugrott be a helyére.

Debrecen–Brassó 6-1

   

Egy nap alatt két negyeddöntőt nyert meg a Debreceni HK, így 3-2-re vezet a párharcban. A következő találkozó Brassóban lesz.

Nagyon-nagyon vékony kerettel, éppcsak három sorral tudott felállni a szerda esti összecsapásra Jason Morgan csapata. Németh Attila kéztörés, Dancsfalvi Norbert szalagproblémák, Hetényi Péter és Varga Arnold betegség miatt hiányzott, és a légiósok közül is ki kellett maradnia valakinek: ezúttal Martin Saluga pihent. A túloldalon a Coronának egy játékos híján megvolt a négy sora, és a várakozásokkal ellentétben ezúttal Patrik Polcot is nevezték.

Ehhez képest meglehetősen impresszívre sikerült az első harmad DHK-szemszögből. Godó Dániel nyitotta ki a gólzsákot a hetedik percben, amihez gyorsan hozzátette a magáét Vaszjunyin Artyom és a két Jesse, azaz Dudas és Schulz is. Nem volt mese, a brassóiak mesterének muszáj volt kapust cserélnie, az egész szezonban nagyszerű Tőke Zoltán helyére 15:34-nél bejött Polc.

DHK 2

Fotó: Szepesi Boglárka

A második felvonásban ezzel együtt is ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták, két újabb hazai gól borzolta a kedélyeket, Jered Brown és Hári Norbert találataival már 6-0-ra ment a Debrecen. Ez utóbbi pofonról már a jégtől távolabb szerezhetett tudomást a Corona-fenegyerek Garrett Clarke, a légiós bekket a 28. percben szórta ki végleges fegyelmivel a Lauff–Jura külhoni bírópáros. Clarke sima kétpercessel kezdett sportszerűtlen magatartásért még az első harmadban,  erre kapta előbb a tízet ugyanazért, majd mehetett zuhanyozni.

A harmadik menetben már nem sok minden történt, néhány kiállítás mellett egy brassói becsületgólt fért még el a jegyzőkönyvben, a végeredmény így 6-1 lett a hazaiak javára. A debreceniek azok után, hogy az MJSZ elnöksége ma végül nekik ítélte a megnyert, de megóvott első találkozót, az ötödik meccset is hozták. Ezt a szerdát tehát 1-2-es hátrányban kezdték, de 3-2-es előnnyel végezték, innentől az a kérdés, hogy képesek lesznek-e behúzni a hatodik összecsapást idegenben, ami a továbbjutásukat jelentené.

Ezt a teljesítményt várom a jövőben is

   

A brassóaik minden tekintetben gyengébbek voltak a Debrecennél.

Jason Morgan (vezetőedző, Debrecen): A top játékosaink ma végre azt a teljesítményt nyújtották, amit mindig is vártam tőlük. Eddig sem játszottak rosszul, de tudtam, hogy még többre képesek. Az idősebb, rutinos játékosaink is odatették magukat, ez volt a fő különbség a legutóbbi brassói meccs és a mai találkozó között. A Brassó ellen nehéz sorozatban vagyunk, az ellenfelünk kiváló csapat. Ma este azonban bebizonyítottuk, hogy így is tudunk játszani és ezt a teljesítményt várom a jövőben is.

Martin Lacroix (vezetőedző, Brassó): Minden tekintetben gyengébbek voltunk ma, mint a debreceniek. Rosszul kezdtünk és még rosszabbul folytattuk. Hiányzott az agresszivitás, az akarat, az ötlet a játékunkból. Kikaptunk, de nem esünk kétségbe. Találkozunk még Debrecenben, mert itt leszünk a hetedik, mindent eldöntő összecsapáson. Erre akár mérget is vehetnek!

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 423 néző. Játékvezetők: Lauff, Jura, Pálkövi, Berger.
Gyenes: 97,1% (Pleszkán)
K
Tőke: 71,4% (Polc: 92,6%)
Berta, Dudas, Brown, Hári, Schultz
1
Csíki, Imecs, McDonald, McGregor, Klempa
Bezrukov, Szagyikov, Koszourov, Piszkunov, Vaszjunyin
2
Bors, Clarke, Molnár Zs., Mihály, Gliga
Györfy, Wéber, Vincze, Godó, Molnár D.
3
Bíró O., Nagy Cs., Tranca, Zsók, Zabludovszkij
4
Nagy I., Fodor, Péter, Bíró M.
Morgan Jason, György István
E
Lacroix Martin
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:59 DHK Godó Koszourov Vaszjunyin
2-0 10:34 DHK Vaszjunyin Bezrukov Szagyikov
3-0 11:10 DHK Dudas Schultz
4-0 15:34 DHK Schultz Hári Dudas
5-0 22:15 DHK PP Brown Schultz
6-0 39:48 DHK PP Hári Schultz Dudas
6-1 49:07 BRA Zabludovszkij
41 Kapura lövések száma 35
10 Kiállításpercek 44

A Debrecen–Brassó góljai

 

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum