Csalódott csapatok szezonzárója Villachban

   

Az EBEL utolsó helyén végzett Fehérvár AV19 egy nagyon rosszul sikerült szezon utolsó felvonásaként Villachba látogat.

A mérkőzés az égvilágon semmiről nem dönt, már biztos, hogy a Villach a 10. helyen végez, míg a Fehérvár 10 éves EBEL-története folyamán második alkalommal az utolsó helyen. Legutóbb az első szezonban volt erre példa. Mindkét csapat lemarad a rájátszásról, helyezésük nem változhat. A Fehérvár esetében a csalódottság talán nem is annyira a helyezésnek szól, hanem inkább a mutatott játéknak. Sokszor érezték úgy a csapat lelkes szurkolói, hogy a játékosok nem adtak ki mindent magukból a győzelem érdekében. Ráadásul a tabella végén álló csapatokkal szemben – egyedüliként – a Volán mérlege negatív. Összesítésben jobb nála az Olimpija Ljubljana és a Dornbirn, és egyelőre 8 megszerzett ponttal 7 ellenében a Villach is. Ellenük viszont még sikerülhetne a fordítás egy győzelemmel.

Nyilván mindkét csapat szeretné szépen zárni a szezont, ami egy aprócska szépségtapasz lehetne az amúgy gyenge bizonyítványra. Mind a két csapat óriásit betlizett a középszakaszban, a Fehérvár 2 győzelme és két túlórás veresége ugyanúgy 8 pontot ér, mint a Villach két rendes játékidőben és egy túlórában aratott győzelme. Nem csoda, ha lemaradtak a playoffról. Ennél rosszabbul csak a Bolzano szerepelt a középszakaszban, de ők irigylésre méltó helyzetben vannak, hiszen a felsőház tagjai.

A mérkőzés előtt a legérdekesebb kérdés az, hogy milyen összeállításban utazik Ausztriába a két napja már teljes erejével a MOL Liga-rájátszásra fókuszáló Fehérvár. Ugyanis mindössze 5 olyan hátvéd és 5 olyan csatár van a keretében, aki nem játszott a MAC Budapest ellen hétfőn a negyeddöntőben. Ráadásul szerdán újabb MOL Liga-fellépés vár a csapatra, a Tüskecsarnokban győzelmi kényszerben játszanak majd Kógerék. Nem mindegy tehát, hogy ki lesz pihent és fáradt.

“Nehéz úgy meccset nyerni, ha egy csapat csak egy vagy két gólt tud lőni – nyilatkozta a villachi meccs előtt is Benoit Laporte, a Fehérvár vezetőedzője. – Az egész szezonban gondunk volt ezzel. Villachba utazunk, és büszkén akarjuk viselni a Fehérvár mezét.”

Villach–Fehérvár 7-3

   

Négygólos vereséggel zárta a szezont minden idők legtartalékosabb fehérvári EBEL-csapata.

Mivel a stabil EBEL-keret egy része is érdekelt volt hétfőn a MOL Liga negyeddöntőjében, ezért története minden bizonnyal legfoghíjasabb keretével, mindössze 13 mezőnyjátékossal és két kapussal utazott Villachba az utolsó helyezésén változtatni már nem tudó Fehérvár. Legalábbis nem emlékszünk olyanra, amikor ilyen kevés játékos öltözött volna be egy mérkőzésre. A benevezettek között 7 védő és 6 csatár volt, ez és az összesen 2 és fél sornyi játékos előrevetítette, hogy nem lesz fáklyásmenet a mérkőzés a Volánnak. Bekezdett a Villach, az első emberelőnyből megszerezte a vezetést a 8. percben, majd nem sokkal később egy érvénytelen gólt is szerzett. A harmadik előnyből meglett a második találatuk is, 21-7-es kapura lövési aránnyal hozták le az alkalmi Volán ellen ezt a 20 percet. A második harmadban is hasonló volt a helyzet, csak ezúttal emberelőnyös helyett egyenlő létszám melletti gólokkal növelték az előnyt, a 21., 29. és 33. percben. Ebben a harmadban csak 16-8 lett a kapura lövések aránya a két oldalon.

A harmadik harmadra minden kérdés eldőlt, és ezt alighanem a villachi játékosok is így gondolhatták, mert teret engedtek a fehérváriaknak, akik így 3 góllal terhelték meg a hazai kaput. Ezt a harmadot sikerült is megnyerni, hiszen az osztrákok csak két gólt ütöttek. Fehérvári részről a 43. és a 49. percben Sarauer, az 55. percben pedig Beauregard volt eredményes, aki első pontját szerezte a középszakaszban. Stílusos lezárása volt ez egy borzalmas szezonnak. A tanulságokat hamar le kell vonni, aztán minden mást gyorsan elfelejteni, és mihamarabb el kell kezdeni az új csapat építését.

Fontos, hogy a harmadik harmadot megnyertük

 

Ahelyett, hogy 10-15 gólos vereséget szenvedtünk volna, ilyen kevés játékossal is küzdöttünk a gólszerzésért.

Benoit Laporte (vezetőedző, Fehérvár): Tizenhárom játékossal és két kapussal utaztunk, ebből hárman egész évben a MOL Ligában játszottak. Ettől függetlenül a srácok végig keményen küzdöttek, megtettek mindent, amit tudtak a jégen. Az eredménytől függetlenül jó volt látni, hogy a tapasztalt játékosok miként segítik a fiatalokat, és ahelyett, hogy 10-15 gólos vereséget szenvedtünk volna, ilyen kevés játékossal is küzdöttünk a gólszerzésért. Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz, a hazaiak mestere sok lehetőséget adott az első soruknak, az első harmadban pedig túl sok kiállítást kaptunk. Fontos, hogy a harmadik harmadot megnyertük, és bár a mérkőzésen alulmaradtunk, jól küzdöttünk.

(Forrás: fehervarav19.hu)

EBEL, 0 néző. Játékvezetők: Berneker, Kincses, Soos, Sparer.
Herzog: 87,5% (Swette)
K
Hetényi: 86,7% (Lemay: 80,0%)
Wehrs, Hunter, Verlic, Locke, Urbas
1
Manavian, Sagert, Bodó, Sarauer, Reiter
Kreuter, Labrecque, Petrik, Johner, Kromp
2
Owens, Szirányi, Szita, Maylan, Orban
Schlacher, Mühlstein, Nageler, Platzer, Leiler
3
Schiestel, Beauregard, Korbuly
Brunner, McGrath, Jennes
4
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:36 VSV PP Petrik Kromp Johner
2-0 13:25 VSV PP Petrik Wehrs Johner
3-0 20:44 VSV Verlic Locke Urbas
4-0 28:28 VSV Brunner McGrath Kreuter
5-0 32:50 VSV Jennes McGrath Brunner
5-1 42:55 FHA PP Sarauer Bodó Maylan
6-1 43:19 VSV Urbas Locke
6-2 48:35 FHA Sarauer Bodó Orban
7-2 49:38 VSV Mühlstein Schlacher
7-3 54:36 FHA Beauregard
45 Kapura lövések száma 24
4 Kiállításpercek 16
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum