Harmadik győzelmére hajt a DAB

   

Nehéz feladat vár az Acélbikákra az UTE ellen, és nagy kérdés, hogy a viharos szombat után versenyképes marad-e a kerete.

A MOL Liga negyeddöntőinek fizikailag legkeményebb felvonását láthatták azok, akik szombat este a Megyeri útra látogattak. Az összecsapás közel 160 percig tartott, és volt benne minden, amit a nézők általában kedvelnek: rengeteg, szám szerint 13 gól, kőkemény párharcok, amelyek nemritkán átlépték a durvaság határát, és tíz perccel a rendes játékidő vége előtt három bunyó és egy KO. Más kérdés, hogy mindehhez mit szól a liga fegyelmi bizottsága, amely a hírek szerint az egész meccs felvételét bekérte. Kaszkov még a meccsen végleges kiállítást kapott, így ő egészen biztosan nem lesz ott hétfőn a jégen, de további játékosok eltiltása sem elképzelhetetlen. A játékoskereteket azonban a harc közben szerzett kisebb-nagyobb sérülések is befolyásolják majd. Ebben jobb az UTE, hosszabb kispadja révén könnyebben kiheveri a fájó hiányzókat is, a dunaújvárosiakról ugyanez nem mondható el.

Ha a nézők jól szórakoznak, akkor általában a szakvezetők elégedetlenek, és sok okuk egyik oldalon sem volt az örömre. Az UTE a meccs elején könnyen adott két gólt az ekkor szellemesen játszó ellenfelének, ezen elmehetett volna a meccs és akár a párharc is. A túloldalon nyilván számítottak arra, hogy hármat nem nyernek sorozatban az újvárosiak, és hogy az UTE-nak előbb-utóbb kijön a lépés. Kilenc gólt kapni sosem vidám dolog, a sérülések és eltiltások mellett ebből a pofonból is fel kell tudnia állni a DAB-nak. Leginkább a saját kapu előtti korongvesztések bosszanthatják a dunaújvárosiakat, az UTE agresszív letámadásának szorításában a hátvédek gyakran nem a legegyszerűbb megoldást választották, ami Hebar és Frolík szintű csatárok ellen megengedhetetlen, meg is büntették ezeket a lilák. Szintén fontos tapasztalat lehetett, hogy a kétgólos előny megőrzéséért sokkal többet kell tenni az ellenfél harmadában. Mindig nehéz megtalálni a balanszot a még biztonságot jelentő védekezés és a támadások feladása között, ez szombaton nem ment.

Mindent összevetve nem történt meglepetés, így a negyedik összecsapáson nem a söprés lesz a tét. Az UTE első lépésként megkezdte a visszakapaszkodást, második lépésben az a feladata, hogy visszaszerezze a pályaelőnyét. A DAB továbbra is felszabadultan játszhat, elöl gólképes, hátul kell feszesebbre húznia a dolgokat. Ez a vérszemet kapó Újpest ellen a legkevésbé sem lesz könnyű feladat, de hitet adhat az első két meccs tapasztalata és a szurkolók szeretete, akik ismét szép számmal látogattak el a Megyeri útra, ahol végig lelkesen és sportszerűen buzdították övéiket. Hétfőn óriási lépést tehetnek a továbbjutás felé, de a tétek emelkedésével minden ilyen lépés egyre nehezebb.

DABUTE

Fotó: DAB

DAB–UTE 2-3

   

A dunaújvárosiak hiába egyenlítettek kétgólos hátrányból, az újpestiek Nemes góljával megnyerték a mérkőzést és összesítésben 2-2-re módosították az állást.

A mérkőzés néhány perces késéssel indult, ugyanis problémák adódtak a vendég kispad ajtajánál. Az újpestiek aktívan kezdték a meccset, az első pár percben Duschek kapuja előtt folyt a játék. A következő percekben a DAB is magára talált, ám a 7. perc elején Beczét kiállították szabálytalan testjátékért, az UTE pedig Frolík révén gólra váltotta az emberelőnyt. A találatnál Azari kislest reklamált, de a játékvezetők megadták a találatot. A folytatásban is az UTE dominált, Duschek több esetben is bravúrral védett, a lila-fehérek közel jártak a második góljukhoz. A harmad utolsó percében nőtt az újpestiek előnye, Huba lőtte el a korongot a DAB-kapus lepkés kesztyűje mellett. A gól után 24 másodperccel Frolík szabálytalankodott, így eljött az első Acélbikák-előny.

A második játékrész így egy áthúzódó hazai emberelőnnyel indult, felálltak 5 a 4 ellen, eredménytelenül, majd Benk büntetésével egy újabb DAB-előny jött, ami szintén kimaradt. Az első harmadhoz hasonlóan főleg az UTE akarata érvényesült, a hazaiak többnyire ellentámadásokat vezettek. A 32. percben a Dunaújváros megnyomott egy cserét, ez emberelőnnyé érett, sőt amikor Hegyi szabálytalanul palánkra lökte Dansereau-t, több mint másfél percnyi kettős előny következett. Az Acélbikák nem éltek a hatalmas lehetőséggel, nem jött össze közelről a befejezés, illetve Sila többször bravúrral védett. A harmad utolsó előtti percében Magosi testre ütésért kiült a büntetőpadra.

A záró húsz perc áthúzódó UTE-előnnyel indult, ám Csányi a támadó harmadban szabálytalankodott, így fordult a kocka, DAB-előny következett. A kiegészülés után folytatódott a Duschek-parádé, a hazai kapus meccsben tartotta a csapatát, többek között két Sikorcin-szólót védett. A kapusparádé egy szép Acélbikák-villanással párosult, a 48. percben Németh akcióba hozta Beczét, aki bevágta a korongot Sila kapujába. A szépítő gól után feljavult a DAB játéka, a hazai együttes hajtott az egyenlítésért. Az 54. percben meg is történt az egalizálás, Becze egy csel után estében hatalmas gólt vágott a keresztvas alá. Nem tartott sokáig a dunaújvárosi öröm, három perccel később Nemes újra vezetéshez juttatta az UTE-t. Malkia a végjátékban időt kért, Duschek is lekorcsolyázott. A 6 az 5 elleni játékban hiába nyomott a DAB, az újabb egyenlítés nem jött össze.

Az UTE 3-2-re nyert, ezzel 2-2-re módosult az összesített állás. A két csapat legközelebb szerdán találkozik a Megyeri úton és már az is biztos, hogy lesz hatodik mérkőzés pénteken Dunaújvárosban.

Amikor jöttek a gólok, a fáradtság is alábbhagyott

   

A DAB és az UTE kétmeccses minipárharca következik.

Heikki Malkia (vezetőedző, DAB): Látszott a csapaton a fáradtság, és hogy igen megfogyatkozott a kispadunk. A mérkőzés elején nem kaptuk el a fonalat, de a felénél sikerült átvennünk az irányítást. Amikor jöttek a gólok, a fáradtság is alábbhagyott, és újra esélyünk nyílt a győzelemre. Sajnos a legvégén egy apró hiba miatt szertefoszlott az álom.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Sajnálatos módon nem használtuk ki az ellenfél fáradtságát és a kínálkozó helyzeteinket. Amikor 2-1-re vezettünk, vissza tudott jönni a DAB a meccsbe, és igazi ki-ki párharc folyt a pályán. Mégis megérdemelten nyertünk, és most kétmeccses minipárharc következik.

(Forrás: nso.hu)

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 1100 néző. Játékvezetők: Haszonits, Juhász, Kis-király, Soltész.
Duschek: 93,6% (Koitmaa)
K
Sila: 94,6% (Ágoston)
Hruby, Ölander, Dansereau, Cseter, Azari
1
Huba, Kiss, Nemes, Pápa, Tóth
Hudec, Ladigin, Becze, Török, Borbás
2
Nagy N., Hegyi, Benk, Hebar, Ropret
Lencsés, Lévai, Németh, Odnoga, Nagy M.
3
Kovács, Nagy R., Sikorcin, Frolík, Csányi
Magosi, Tanka
4
Dósa, Turbucz, Szalma, Dömötör, Gröschl
Malkia Heikki, Strenk Hunor
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:54 UTE PP Frolík Benk Huba
0-2 19:25 UTE Huba Pápa Tóth
1-2 47:04 DAB Becze Németh Cseter
2-2 53:49 DAB Becze Ladigin Hudec
2-3 56:52 UTE Nemes Ropret Hebar
37 Kapura lövések száma 47
4 Kiállításpercek 10

A DAB–UTE videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum