Utánpótlás Megtörtént a párválasztás az EBEL U18-ban

   

A Fehérvár a Klagenfurttal, az UTE a Debrecen-Miskolccal, míg a MAC Budapest a Vienna Capitalsszal csap össze az EBJL negyeddöntőjében.

Tavaly három, idén négy magyar csapat jutott be az osztrák ifjúsági liga rájátszásába. A Fehérvár és az UTE is megnyerte a csoportját, a MAC Budapest a B csoport második, a Debrecen-Miskolc a negyedik helyén ment tovább. A csapatok nem sokat rágódhattak az ellenfélválasztáson, hiszen szerdán már startol a negyeddöntő.

A Fehérvár nemcsak az A csoportot nyerte meg toronymagasan, de az egész mezőnyben Kiss Dávid együttese gyűjtötte a legtöbb pontot, összesen 85-öt. A 32 mérkőzésből 26-ot a rendes játékidőben, hármat hosszabbításban nyert meg, három vesztes meccsének egyikén pontot szerzett. Legyőznie csak a Vienna Capitalsnak és az UTE-nak sikerült, utóbbinak azonban kétszer is. A fehérváriak a két nyert meccsig tartó negyeddöntőben a csoportjuk negyedik helyén végzett Klagenfurttal találkoznak. Az első, egymás elleni meccsen a magyar együttes simán nyert 7-1-re, a másodikon azonban az utolsó harmadban futott az eredmény után. A rendes játékidő végül 6-6-tal zárult, a Fehérvár hosszabbításban nyert 7-6-ra.

A B csoport élén 78 ponttal végző UTE 23 rendes játékidős, 3 hosszabbításos és egy szétlövéses győzelemmel zárt, öt vereségéből az egyiken pontot szerzett. Legnagyobb ellenfelének a MAC bizonyult: a két csapat négyszer játszott egymással, a lilák kétszer nyertek, de csak egyszer a rendes játékidőben. Kangyal Balázs együttese azonban azzal, hogy az öt hosszabbításos meccséből csupán egyszer jött ki győztesen, három ponttal elmaradt Virág Csaba csapatától. Az UTE a negyeddöntőben a B csoport negyedikjével, a Debrecen-Miskolccal játszik, amely 33 ponttal gyűjtött kevesebbet ellenfelénél. A két gárda az alapszakaszban háromszor találkozott egymással, az első meccsen az újpestiek 6-4-re, a másodikon 3-1- re nyertek, a harmadikon ellenben Mayer Péter együttese szétlövésben 2-1-re diadalmaskodott.

A MAC-nak a negyeddöntőben a Vienna Capitals jutott, amely a budapestiektől tíz ponttal elmaradva végzett a B csoport harmadik helyén. A két csapat első meccsén a bécsiek szétlövésben nyertek 3-2-re, a másodikon azonban a fővárosiak kiütéses, 10-1-es győzelmet arattak.

Értelemszerűen a negyedik elődöntőben az A csoport második helyén végzett Villach ? 14 ponttal maradt el a Fehérvártól ? és a harmadik Red Bull Salzburg csap össze. A két gárda között mindössze két pont volt a különbség az alapszakasz végén, amely után az A csoportban ötödikként végzett Győr és a hatodik helyet megszerző Vasas, valamint a B csoportban nyolcadikként záró KMH búcsúzott a folytatástól.

A negyeddöntők szerdán kezdődnek, a második kört szombaton játsszák, és ha szükség van harmadik mérkőzésre, akkor arra március elsején kerül sor.

EBJL, negyeddöntő:

Első mérkőzés:

2017. február 22., szerda

Fehérvár AV19?Klagenfurt
14:40 UTE?Debrecen-Miskolc
19:00 MAC Budapest?Vienna Capitals
19:40 Villach?Red Bull Salzburg

Második mérkőzés:

2017. február 25., szombat

14:00 Klagenfurt?Fehérvár AV19
18:00 Vienna Capitals?MAC Budapest
Debrecen-Miskolc?UTE
Red Bull Salzburg?Villach

Harmadik mérkőzés (ha kell):

2017. március 1., szerda

Fehérvár AV19?Klagenfurt
UTE?Debrecen-Miskolc
MAC Budapest?Vienna Capitals
Villach?Red Bull Salzburg

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum