A Fehérvár AV19 utolsó hazai meccse következik

   

A magyar EBEL csapat egy jó fél évre búcsúzik. Ahogy arra Benoit Laporte vezetőedző utalt egy nyilatkozatában, ez egyben ezen játékoskeret jó részének az utolsó székesfehérvári fellépése.

2008, az első EBEL-idény óta nem fordult még elő az, hogy két meccsel a vége előtt a Volán az utolsó helyen álljon. Csalódást keltő szezon hazai végjátéka következik, amelyen továbbra is csak a játékosok becsülete és önbecsülése a tét. Első nekifutásra Ljubljanában nem sikerült ennek maradéktalanul megfelelni, csak egy-két játékos teljesítménye volt megfelelő a szakmai értékelés szerint. Most a rájátszásért küzdő Graz ellen kellene újra megpróbálni megfelelni ennek a mércének. Összehasonlíthatatlanul nehezebb a feladat a győzelem, mint az Olimpija Ljubljana ellen volt, ugyanis a graziak váratlan vereségükkel még simán befoghatók a lendületbe jött Dornbirn számára, annál is inkább, mert az utolsó játéknapon egymás ellen játszanak majd. Égető szükségük van tehát a pontokra az osztrákoknak, és biztos mindent meg is tesznek azért, hogy három ponttal gazdagodjanak. De küzdeni, hajtani – ahogy például a Titánok teszi meccsről meccsre – minden további nélkül lehet, és ennek a közönségnek ez már bőven elég lenne.

Hogy az esélyesebbnek tartott csapat ellen is lehet helytállni, mi több, nyerni, azt házon belül legutóbb épp a Titánok mutatták meg, a MAC idegenbeli legyőzésével. A példa tehát – ahogy az Olimpija elleni mérkőzés előtt is történt – adott, csak követni kell. Illene szépen búcsúzni a csapat mellett a végletekig kitartó szurkolótábortól.

“Nagyon visszafogottan kezdtünk Ljubljanában – nyilatkozta a ligahonlapnak Benoit Laporte, a Volán vezetőedzője. – Az elején nem voltunk ott fejben. A mérkőzés folyamán fokozatosan feljavultunk, de megint elvéreztünk a rossz helyzetkihasználásunk miatt. Megint többet lőttünk kapura, mint az ellenfél, de ez a szezon javarészt erről szólt nekünk.”

“Csak magunkra szabad figyelnünk – mondta a Graz edzője, Doug Mason. – Fehérváron pontokat kell szereznünk. A fehérváriaknak már nincs veszíteni valójuk, nincs rajtuk nyomás, és az ilyen ellenfél mindig veszélyes. Ők már következmények nélkül követhetnek el hibákat és veszthetnek meccseket, ennél kellemetlenebb ellenfél nem nagyon van. Játékosaik azonban ugyanúgy a pontokért hajtanak. Nem lesz könnyű dolgunk.”

Erdely Csanad AVS 2016_17 B

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Fehérvár–Graz 1-3

   

Becsületgóllal búcsúzott kitartó közönségétől a Fehérvár AV19. Középszerű EBEL-csapat nyert nagyobb megerőltetés nélkül a Raktár utcában.

A szezon utolsó hazai mérkőzésén tét nélkül léphetett jégre a magyar EBEL-csapat, amely a MOL Liga-negyeddöntő miatt ezúttal is három sorral igyekezett felvenni a küzdelmet az ellenféllel. Velünk szemben a Graznak óriási volt a tét, hiszen ők még álltak a rájátszásért folyó harcban. Így várható volt, hogy nagyon koncentrálnak majd.

A fehérvári fiatalok közül ezúttal Szita és Kocsis került be az EBEL-csapatba, a korábban zsinórban három meccset játszó Kiss Patrik pedig pihenőt kapott, rá a hétfői MOL Liga-meccsen lesz nagy szükség. Szita Donát élete első EBEL-mérkőzése volt ez, hosszú sérülésből visszatérése után gyorsan belekerült a sűrűjébe, sokat és jól játszott szombaton a Tüskecsarnokban, alighanem hétfőn is számít majd rá Kóger István. Igazából Kocsis Ferenccel felváltva mentek a második sorban.

Elég csendesen teltek az első percek, sem a csapatok nem hozták tűzbe a közönséget, sem fordítva. Mindenki kivárásra játszott, mígnem a graziak minden megerőltetés nélkül lőttek egy elég nagy gólt. A 7. percben Pelech szerzett vezetést a vendégeknek. A hazaiakban sokkal több élet és kezdeményezőkészség volt, mint az előző székesfehérvári találkozón, Erdély Csanád különösképpen eleven volt, többször küzdötte magát jó helyzetbe a kapu előtt. Érthetetlen okból a Graz a harmad második felére nagyon fegyelmezetlenné vált, sok kiállítást kapott a Volán – ki emlékszik olyanra, hogy öt kétpercest osztott ki a bírópáros a vendégcsapatnak errefelé? –, de ezekkel nem tudott élni. Sajnos még a duplaelőnyökkel sem.

A második harmad nagyjából olyan volt, mint az egész szezon. Harcolt a Volán, kidolgozott helyzeteket is, de azokat nem tudta értékesíteni, hátul viszont hibázott néhányat, amiből egyet kihasznált az ellenfél. A Graz pedig nem erőltette a hokit, meglehetősen biztonsági játékot mutatott, de azt nagyon hatékonyan tette. Kellett ehhez a kapuban egy Dahm szintű teljesítmény, és Hetényi Zoltán kapuja előtt némi határozottság. Siddall lőtte a graziak második gólját, a 27. percben. 0-2 volt az állás negyven perc játék után.

Körömrágásra a harmadik harmadban sem volt ok. Darált a Volán, ellenállt a Graz. Majd gólt szerzett. Nem is kicsit, ezúttal Pöck révén. 0-3 után a becsületgól maradt tétként, és ez legalább összejött. Szirányi Bence szép egyéni alakítása után Bodo szépített az 52. percben, megszolgáltan, 1-3. Játékos, szurkoló és néző egyaránt várta a végét.

A Graz megérdemelten vitte el a három pontot, továbbra is versenyben van a legjobb nyolc közé jutásért. A Fehérvár maradt az utolsó helyen, egy villachi kirándulás van hátra a szezonból. Ez a meccs olyan volt, mint az egész szezon. Kétségkívül csillantott fel értékeket a magyar EBEL-csapat, de nem elég gyakran ahhoz, hogy tartósan örömet okozzon, és összességében nem volt jó nézni ezt a produkciót.

Egyszerűen nem tudtunk betalálni a kapuba

 

A Fehérvár AV19 meg akarta mutatni a szurkolóinak, hogy van szíve.

Benoit Laporte (vezetőedző, Fehérvár): A srácok keményen küzdöttek, ez volt az utolsó hazai meccsünk, és a fiúk szerették volna megmutatni, hogy a Dornbirn elleni mérkőzés nagy hiba volt. Meg akartuk mutatni a szurkolóinknak, hogy van szívünk és foglalkozunk a játékkal. Ma nem lőttünk gólokat, és az utóbbi hetekben is ez volt a probléma, hogy egyszerűen nem tudtunk betalálni a kapuba. Nem lehet úgy hokimeccset nyerni, ha csak egy-két gólt lősz, mert ez hosszú távon megbosszulja magát.

Doug Mason (vezetőedző, Graz): Jól játszottunk, természetesen győzni jöttünk ide, nagyon fontos három pontot sikerült elvinnünk. A találkozó bizonyos szakaszaiban kicsit idegesek voltunk, de az emberhátrányos védekezésünk, valamint Sebastian Dahm óriási szerepet játszott a mai mérkőzésen. Kilenc kiállítás nagyon sok, így rengeteg dolga volt a speciális egységünknek, de úgy gondolom, hogy kitűnően elvégezték a feladatukat.

(Forrás: fehervarav19.hu)

EBEL, 2063 néző. Játékvezetők: Piragic, Siegel, Zgonc, Soós.
Hetényi: 87,5% (Rajna)
K
Dahm: 96,2% (Höneckl)
Owens, Schiestel, Beauregard, Erdély, Kóger
1
Boivin, Klimbacher, Zusevics, McLean, Setzinger
Manavian, Sagert, Maylan, Sarauer, Szita
2
Pelech, Strohmeier, Ograjensek, Feichtner, Beach
Orbán, Szirányi, Bodó, Vas, Orban
3
Weihager, Pöck, Siddall, Brophey, Woger
Kocsis
4
Trost, Natter, Zierer, Pirmann
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:56 G99 Pelech McLean Zusevics
0-2 27:25 G99 PP Siddall Brophey Setzinger
0-3 50:39 G99 Pöck Ograjensek Setzinger
1-3 51:21 FHA Bodó Szirányi Orban
26 Kapura lövések száma 24
12 Kiállításpercek 16
Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum