Kristan kihagyja az idei szezont

 

A szlovén válogatott kapus nem kapott megfelelő ajánlatot, ezért pihent egy évet.

Robert Kristan szeptember elején úgy került be az olimpiára kijutott Szlovénia keretébe, hogy nem volt klubcsapata. Az azóta eltelt lassan fél évben sem írt alá sehova, a rájátszás felé közeledve pedig már nem is fog. A siol.net terjedelmes interjút készített a 33 éves kapussal, amiből kiderül: nem kapott számára megfelelő ajánlatot. Nem szeretett volna a családjától távol élni, a közelben pedig nem volt megfelelő lehetőség, ezért ezt az évet a feleségével és a lányaival töltötte. A pályafutását folytatná, amíg egészséges, és elkerülik a nagyobb sérülések, szeretne kapuban állni. Amatőr vagy félprofi csapatban nem akar szerepelni, az EBEL-es Olimpija Ljubljanával kétszer is tárgyalt, de nem tudták biztosítani az anyagi stabilitást.

Annak ellenére, hogy kihagyott egy szezont, erősnek érzi magát ahhoz, hogy visszatérjen a kapuba. Erős motiváció számára, hogy kiharcolja a szereplést a 2018-as olimpián részt vevő szlovén válogatottban, ami után valószínűleg visszavonulna a nemzeti együttestől. A szlovén szövetségi kapitánnyal, Niko Zupanciccsal kapcsolatban áll, többször is meglátogatta már a Jesenice edzéseit, ahol klubtréner a kapitány. Az alpesi ligás együttesnél végül azért nem vállalt szerepet, mert szeretett volna az osztrák?olasz?szlovén közös bajnokságnál jobb helyen védeni.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum