Csütörtökön léphet igazán nagyot a DAB

   

Az első győzelem minden párharcban fontos, de önmagában nem sokat ér. A lilák lépéshátrányba kerültek, számukra a hideg fej lehet a legfontosabb.

Igazi playoffmeccset játszott az UTE és a DAB a negyeddöntők első mérkőzésén. Ütközések, magas tempó, nagy helyzetek, óriási bravúrok a kapusoktól – ezek jellemezték az összecsapást. S persze magasfeszültség minden mennyiségben. Talán ez utóbbi miatt lehetett, hogy végül csak egy gól esett, és azt a vendégek ütötték, így a DAB elvette ellenfele pályaelőnyét, és lépéselőnybe került. A négy nyert meccsig tartó párharcban ez még nem sokat jelent, az UTE számára máris itt a lehetőség, hogy javítson, csütörtökön Dunaújvárosban visszaveheti, amit kedden elszedtek tőle az Acélbikák. Túl sokat ilyen rövid idő alatt nem lehet csiszolni egy csapat játékán sem, de nem is feltétlenül van rá szükség, a két edző nyilatkozata legalábbis ezt engedi sejtetni. Szilassy Zoltán elmondta, a meccs nagy részében jól dolgoztak tanítványai, az energiaszintre sem lehetett panasz, egyedül a góllövés nem ment.

Ez persze fontos része a játéknak, de ha a lövésszám megvan, a kondival sincs semmi probléma, és az ütközéseket is befejezik a játékosok, akkor a legfontosabb feladat, amit a liláknak meg kell oldaniuk a sikerért, hogy pontosabbak és türelmesebbek legyenek.

A túloldalon ennél is kevesebb ok van a változtatásra. Az Acélbikák megtették az első nagy lépést, jól kezdték a párharcot. Természetesen mindig mindenen van mit javítani, így például a kiállítások számának csökkentése is jót tesz az esélyeknek. Itt a legnagyobb kérdés az, hogy mentálisan elég erősek tudnak-e maradni ahhoz, hogy sorozatban fel tudják venni a harcot esélyesebb ellenfelükkel szemben. Ebben segítség lehet lelkes szurkolótáboruk, akik nemcsak edzésen, de az idegenbeli első meccsen is nagy számban és nagy hanggal buzdították kedvenceiket.

DAB–UTE 4-2

   

A dunaújvárosiak megérdemelten nyertek hazai jégen, amivel összesítésben 2-0-ra vezetnek. Duschek a párharc 113. percében kapott először gólt, azt is kettős emberhátrányból.

A mérkőzés első perceiben főleg az újpesti harmadban folyt a játék, a DAB többször is veszélyeztette Sila kapuját. A 2. perc végén emberelőnybe kerültek a hazaiak, miután Hebar a semleges harmadban szabálytalankodott. Az előnyt kihasználták a piros-fehérek, Kaszkov palánk mellől érkező passzát Becze vágta be közvetlen közelről. A bekapott gól után erőre kapott az UTE, nyomásuk 5 a 4 elleni játékká érett, Ölander akasztott egy újpesti játékost. A speciális játék során Hebar és Lencsés összeakaszkodtak, de a játékvezetők még időben közbeavatkoztak. A DAB kiegészülése után alig egy perccel fordult a kocka, Pápa büntetésével újabb DAB-előny jött, ami idő előtt véget ért, ugyanis Ölander a hóna alá szorított egy újpesti ütőt. Hüffner kiállításával pedig másfél percnyi kettős emberelőnybe került az UTE. A hátrányt hősiesen kivédekezte a DAB, sőt a kiegészülés után Kaszkov bekotorhatta volna a második hazai gólt. A harmad második felében Duscheknek adódott több dolga, Silának főleg a kontratámadásoknál kellett figyelnie. A 15. percben már nem csak a kapuk előtt forrtak az indulatok, egy semleges harmadbeli bulinál Hebar testre ütésért, Borbás durva játékért kapott kisbüntetést. A DAB felállt 4 a 4 ellen, de nem szerzett gólt. A paprikás hangulat újabb páros büntetést hozott, Hebar és Becze bottal lökték egymást. Az utolsó percben Dansereau-t palánkra lökték, a játékvezetők nem láttak szabálytalanságot. A harmad végén Sikorcin egy az egyben szembekerült Duschekkel, a DAB kapusa a duplázást is védte.

A második játékrész is jó iramban indult. A 23. percben Németh Péter beért az újpesti harmadba, lövésre szánta el magát, a korong pedig bement Sila kapujába, így már 2-0-ra vezetett a DAB. Alig egy perccel később megszületett a 3. hazai gól, Dansereau talált be egy kijátszott akció végén. A gól után Szilassy Zoltán időt kért. Az UTE játéka nem javult, a 28. percben elcserélte magát a vendég együttes, Sila vezetésével kivédekezte a hátrányt. A meccs felénél Lencsés térdhasználatért kapott büntetést, az újpestiek nem használták ki az előnyt, sőt Becze egyszer kiugorhatott. A harmad hátralévő részében az UTE többet támadott, de eredménytelen maradt. Az utolsó percekben érdekes közjáték zajlott, az egyik vonalbíró befújta azt, hogy túl sok UTE-játékos volt a jégen, ám némi tanácskozás után mégsem történt kiállítás.

Dansereau DAB 2016_17

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

A záró húsz percet az UTE kezdte jobban, a 43. percben Benk maradt a jégen, de saját korcsolyáján elhagyta a pályát. Két percre rá viszont már volt kiállítása, Lencsés ült ki könyökhasználatért. Az UTE 5 a 4 elleni játék során sem tudott túljárni Duschek eszén. A kiegészülés után nem sokkal Dansereau kapott egyet Hegyi Ádámtól, így emberelőnybe került a DAB. A piros-fehérek inkább a játék szépségére helyezték a hangsúlyt, nem éltek a lehetőséggel. Az 51. percben viszont megszületett a 4. Acélbikák-találat, Dansereau újra betalált Silának. Egy perccel később kettős emberhátrányba került a DAB, Tóth Gergő akkora ütközést osztott ki Kaszkovnak, hogy az orosz csatár elhagyta a sisakját, ám játékba avatkozott, valamint Ladigin testre ütésért kapott büntetést. Az óriási lehetőséggel élt az UTE, Benk kotorta be nagy nehezen Duschek kapujába a korongot, aki ezzel a párharc 113. percében gólt kapott. A folytatásban az UTE hajtott a kövektező becsületgólért, ez 3 perccel a vége előtt jött el, amikor Nagy Nilan betalált. A végén Szilassy lehozta Silát, hiába.

A Dunaújvárosi Acélbikák 4-2-re győztek, ezzel összesítésben 2-0-ra vezetnek. A párharc szombaton 19 órától folytatódik a Megyeri úton.

Még csak félúton vagyunk

   

2-0-ra vezet a DAB az UTE ellen, de hosszú lesz még ez a széria.

Heikki Malkia (vezetőedző, DAB): Ilyen a hoki. Az a célunk minden meccsen, hogy nyerjünk, ma sem volt ez másként. Szép sikert arattunk, de még csak félúton vagyunk. A játéknak még sok elemében tudunk javulni, amiben fontos lenne az az egy az egy elleni párharcok sikeressége. A végeredmény csalóka, hiszen kettős emberhátrány miatt lett ilyen szoros.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Jól kezdtük a meccset, még 1-0 után is viszonylag jól játszottunk, de a második és harmadik gól szinte a semmiből jött, és megfogott minket. A harmadik harmadban már azt játszottunk, amit vártam, két gólt is szereztünk. A következő meccset otthon be kell húzni, hosszú még ez a sorozat, nem dőlt el semmi.

(Forrás: nso.hu)

MOL Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 750 néző. Játékvezetők: Haszonits, Mayer, Kis-király, Soltész.
Duschek: 96,2% (Koitmaa)
K
Sila: 87,9% (Ágoston)
Hruby, Ölander, Dansereau, Cseter, Azari
1
Huba, Kiss, Dömötör, Dósa, Turbucz
Hudec, Ladigin, Becze, Borbás, Kaszkov
2
Nagy N., Hegyi, Nemes, Pápa, Tóth
Lencsés, Hüffner, Németh, Léránt, Nagy M.
3
Kovács, Nagy R., Benk, Sikorcin, Frolík
Lévai, Magosi, Török, Odnoga, Tanka
4
Gröschl, Virág, Csányi, Hebar, Ropret
Malkia Heikki, Strenk Hunor
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:51 DAB PP Becze Kaszkov Ölander
2-0 22:39 DAB Németh Hüffner Léránt
3-0 23:53 DAB Dansereau Cseter Azari
4-0 50:33 DAB Dansereau Azari Cseter
4-1 52:26 UTE PP2 Benk Huba Ropret
4-2 57:01 UTE Nagy N. Gröschl
33 Kapura lövések száma 52
20 Kiállításpercek 16

A DAB–UTE képes összefoglalója

 

A DAB–UTE videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF INFO
KHL 17:30 SZKLOK 
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk