Továbbra is a DVTK a párharc esélyese

   

A zöld-fehérek pontosan tudják, hogy keddi sikerük már a múlté, most a csütörtökre kell felszívniuk magukat.

A DVTK és a Ferencváros kedden bebizonyította, hogy a playoff valóban más műfaj, mint az alapszakasz. A mindenki által esélytelennek elkönyvelt zöld-fehérek idegenben megnyerték az első mérkőzést, és ezzel elvették a DVTK pályaelőnyét a párharcban. Ráadásul a miskolciaknál vezéráldozatokkal is járt a vereség. Tóth Adrián súlyos sérülést szenvedett, valószínűleg vége a szezonjának, míg Magosi Bálintot felesleges és buta cselekedete miatt eltiltották, örülhet, hogy megúszta egy meccsel. A Ferencváros viszont keményen megdolgozott a szerencséjéért.

Csütörtök este két meghatározó miskolci játékos nélkül folytatódik tehát a csata, ezúttal a pesterzsébeti jégcsarnokban. Greg Lindqvistnek elsősorban arra kell figyelnie, hogy játékosainak fizikai állapotát igyekezzen minél tovább megfelelő szinten tartani, és segítsen nekik helyén kezelni a miskolci győzelmet. Régi tapasztalat, hogy a rájátszásban a legtöbb dolog fejben dől el. Egészséges önbizalom és megfelelő koncentráció nélkül nem lehet jégre lépni, mert vesztésre van ítélve az ember. Az első mérkőzés már történelem, mostantól a következő meccs a feladat. Nem szabad hátranézni, de túl messzire előre sem, csak a megoldandó feladatra szabad figyelni.

Doug Bradley csapata fölényben játszott, jóval több lehetőséget alakított ki ellenfelénél, de rengeteg gólt kapott. Adorján kapus nem fogott ki túl jó napot, miközben a védelem is kevesebbet segített neki a megszokottnál. A támadójáték ezúttal nem tudta kompenzálni a hátul elkövetett bakikat. Így a kanadai mesternek elsősorban ezekben kell elérnie javulást. Külön feladat az első sorból kiesett Magosi és a második sorból hiányzó Tóth Adrián pótlása. Az első három sor rendkívül erős a Jegesmedvéknél, az első meccsen a negyedik sorba is jutott húzóember, a legutóbb a válogatottban is bemutatkozó Sági Martin személyében. Kézenfekvő, hogy az egész évben eredményesen játszó Sági előrelépjen. A másik helyettes szerepkörére több választási lehetőség is van, de bárki lesz az, nagyot kell játsszon.

“Szerdán csak átmozgató edzést tartottunk, a cél az volt, hogy kicsit felfrissüljenek a játékosok – mondta blogunknak Greg Lindqvist, a Ferencváros edzője. – Nagy munkát végeztünk kedden, és szerencsés győzelmet arattunk. Adorjánnak nem sikerült olyan jól ez a meccs, mint ahogy általában kijön neki a lépés, a mi oldalunkon pedig Sevela nagyon jól védett, ez volt az egyik fő különbség. Gyorsan vezetést szereztünk egy szerencsés és az ellenfél önbizalmát romboló góllal, aztán fordítottak. De amikor úgy érezhették volna, hogy megvan a biztos vezetés, közelebb tudtunk menni, majd egyenlíteni és fordítani is. Pszichológiailag nagyon jól jött ez nekünk.

Nagyon örülünk a győzelemnek, de az már a múlt. Jön a következő mérkőzés, most már kizárólag arra szabad odafigyelnünk. Igyekszünk minden egyes cserét ugyanúgy felépíteni, mint tettük Miskolcon, sőt jobban. Igyekeztünk csiszolni az apróságokon, amiken egy-egy playoffmérkőzés eldőlhet. Újabb kemény csatának nézünk elébe. Nem szabad elfelejtenünk, hiába vezetünk az összesítésben, továbbra is a DVTK a párharc nagy esélyese. Igyekeznünk kell megingatni őket, nagy odafigyeléssel játszva, minél jobb hatásfokkal kihasználnunk az adódó lehetőségeinket. Remélem, megtelik a csarnokunk, a közönség támogatása mindig rengeteg erőt tud adni. Ahogy mondtam is, a rájátszás különleges műfaj, bármi megtörténhet.

Természetesen úgy megyünk neki ennek a mérkőzésnek is, hogy szeretnénk megnyerni. Minél több borsot tudunk törni a miskolciak orra alá, annál inkább eltűnhet a csapataink közötti különbség, és nőhetnek az esélyeink. Cseréről cserére gondolkodunk. Maximális erőbedobással kell kimenni, ragaszkodni kell az eltervezett játékunkhoz, aztán meglátjuk, mire lesz ez elegendő. Az biztos, hogy ugyanolyan elszánt és harcos csapat akarunk lenni, mint voltunk Miskolcon.”

FTC–DVTK Jegesmedvék 3-1

   

A ferencvárosiak egy kiváló mérkőzésen másodszor is legyőzték a címvédő, egyben alapszakaszgyőztes miskolciakat.

A mérkőzést nagyon jól kezdte az FTC, a 2. perc végén Shinkaruk szép szólógóljának köszönhetően megszerezte a vezetést. A zöld-fehérek a folytatásban is élénken, motiváltan játszottak, míg a miskolciak idegesen, sok feszültséggel. A 13. percben kétgólosra nőtt a hazai előny, Kovács Viktor László keresztpasszát Shinkaruk vágta be. A második harmad 1-1 gólt, miskolci nyomást, hősies ferencvárosi védekezést és sok könnyű síppal befújt kiállítást hozott. A 23. percben Rafaj térdhasználatért kétperces büntetést kapott, a hátrányt kivédekezte a Ferencváros, majd a büntetőpadról visszatérő csatár gólt szerzett, így már 3-0-ra vezetett az FTC. A játékrész negyedik emberelőnyét kihasználták a vendégek, Sakaris bombázott Sevela kapujába. A záró játékrészben gyakorlatilag egykapuztak a Jegesmedvék, 14:1-re nyerték a kapura lövési mutatót. Fölényük viszont nem párosult eredményességgel, a hazaiak hősiesen védekeztek, Sevela vezetésével állták a miskolci rohamokat.

A remekül védekező Ferencváros 3-1-re győzött, ezzel összesítésben 2-0-ra vezet. Folytatás szombaton Miskolcon.

A miskolciak nagyon csalódottak

   

A Fradi okosan játszott, a Jegesmedvék nem éltek a lehetőségeikkel.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): Vérbeli playoffmeccs volt ez, minden csere hatalmas csata, minden korongért kőkeményen kellett küzdeni. Jó időben szereztük a góljainkat, a később ránk nehezedő nyomást pedig sikerült kibírnunk. Örülünk a két egymás után nyert meccsnek, de tudjuk, hogy messze még a vége.

Douglas Bradley (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): Nagyon csalódottak vagyunk. Az elején buta hibákat követtünk el, amiket ellenfelünk kihasznált. El kell ismerni, hogy a Fradi ma nagyon okosan játszott, és hiába voltak meg az esélyeink, nem sikerült úgy játszanunk, ahogy azt elterveztük.

(Forrás: nso.hu)

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 450 néző. Játékvezetők: Babic, Rencz, Kókai, Soós.
Sevela: 97,4% (Soós)
K
Adorján: 84,2% (Kiss B.)
Jaborník, Hietamaki, Dubek, Tendler, Rafaj
1
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Sági
Schwindt, Erdélyi, Sumi, Szappanos, Kiss Á.
2
Gőz, Vojtkó, Hajós, Ritó, Miskolczi
Lengyel, Kovács, Farkas, Shinkaruk, Fliszár
3
Tuominen, Joe, Johnston, Toulmin, Sakaris
Üveges, Németh, Hardi, Inglis, Papp
4
Bernáth, Karda, Popovics, Szopos, Albert
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Bradley Douglas, Farkas Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:00 FTC Shinkaruk
2-0 12:23 FTC Shinkaruk Kovács Hietamaki
3-0 24:34 FTC Rafaj Sumi Kovács
3-1 31:51 MIS PP Sakaris Joe Johnston
19 Kapura lövések száma 39
38 Kiállításpercek 26

Az FTC–Jegesmedvék galériája

 

Az FTC–DVTK Jegesmedvék góljai

   

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum