Játékban muszáj sokkal jobbnak lennie a Brassónak

   

Pihenő nélkül következik a Debrecen–Brassó második elődöntője.

Nem volt sok ideje rendezni a sorokat Jason Morgannak és Martin Lacroix-nak a debreceni győzelemmel végződött keddi előadás után. Ezt nyilvánvalóan a hazaiak bánhatják kevésbé, hiszen háromgólos győzelmet arattak a meg nem érkezett külföldi játékvezetők miatt egyórás késéssel kezdődött első összecsapáson. Bár az első harmadban a vendégek még egyenlítettek kétgólos hátrányból, a második harmadban a Debrecen rájuk borította a pályát.

Keddi beharangozónkban utaltunk rá, hogy a Brassó rendkívül egyoldalú csapat lett, néhány játékos teljesítményétől függ a sikere. A Debrecenben a legjobbak kevésbé kiugróak, de többen is képesek gólt lőni. A csapatok az első meccsen igazolták ezt. A Brassó legjobbja a mindhárom gólnál jeleskedő McDonald volt, ezek közül kettőt konkrétan a McDonald–Klempa–McGregor trió hozott össze, és összesen is csak 5 játékosuk szerzett pontot a meccsen. Ez kevés volt a hazaiak ellen, akik kétszer annyi gólt lőttek, kétszer annyi játékos közreműködésével. A hazaiak szerkezetében figyelemre méltó érdekesség volt, hogy Berta Ákos a csatársorból ismét visszament a védelembe. Ez nyerő húzásnak bizonyult, mivel így három stabil bekkpárral tudták felvenni a versenyt. A sokoldalú játékos kapott gólnál nem volt a jégen, viszont egyszer be is talált és +2-vel zárt. A hátvédek teljesítményét amúgy is ki kell emelni, a hat hazai gólból négyet szereztek.

dhkbra2
Fotó: civishir.hu

Azt szokták mondani, a rájátszásban elő kell lépniük az igazi egyéniségeknek, és képesnek kell lenniük húzni a csapatot. Nos, Debrecenben a 22 éves Godó Dániel és a 19 éves, saját nevelésű Molnár Dávid is előlépett, előbbi 1+2-vel, utóbbi 2 gólpasszal zárt. Kettejük közös produkciója az utolsó gólnál olyan jól sikerült, hogy az energikus letámadásukkal megzavart és végzetes hibát elkövető Garett Clarke módszeresen apró darabokra törte az ütőjét, amiért végleges fegyelmit kapott. Bár a priuszokat a rájátszás előtt eltörölték, a heves vérmérsékletű légiós ezzel közel került az egymeccses kipontozódáshoz is. Ez a jelenet is megmutatta, mennyivel összeszedettebben és fegyelmezettebben hokizott kedden a DHK, mint ellenfele.

Martin Lacroix is kiemelte a mérkőzés utáni nyilatkozatában, hogy a továbbiakban sokkal többre lesz szüksége játékban a csapatának. Hogy egy éjszaka alatt tudott-e csodát tenni a kanadai mester, és hogy kollégája képes volt-e fenntartani a tüzet és a koncentrációt játékosaiban, az már szerda este kiderül.

Debrecen–Brassó 2-5

   

Tőke Zoltánnal nem bírtak a hazaiak.

Nehéz eldönteni, hogy a Brassó javult fel, vagy a Debrecen nyújtott az előző napinál gyengébbet, de tény, hogy viszonylag simán egyenlített a negyeddöntőben az erdélyi csapat. Viharosan indult a meccs: Mihály Árpád már az első percben vezetést szerzett, Roberto Gliga a negyedik percben megduplázta az előnyt. Nagyon beragadt a hazai csapat, a vendégek szinte fickándoztak köztük. Gliga egy előnyös találattal koronázta meg a harmadot, saját maga második, csapata harmadik góljával.

A Debrecen életjeleket mutattak a második harmadban. Schultz a 22 percben szépített, és ettől még nagyobb lendületbe került a hazai csapat. Ezt a harmadot szinte végig dominálták, de a kapu előtt pontatlanok voltak, és amikor jó megoldást választottak, Tőke Zoltán babonázta meg őket. Pedig akár ki is egyenlíthettek volna, de nem tették, McDonald révén viszont megjött a negyedik vendéggól is. Három-négy hazai gól a zsákban maradt, a kapuvastól, a szólón át a szimpla ziccerig mindenféle lehetőségük volt Háriéknak.

A záró húsz perc unalmasra sikerült. A debreceniek nem hittek a fordulatban, a brassóiaknak pedig nem volt okuk rohanni. Egy gólt még így is találtak, kettős előnyt értékesített Filip. Az utolsó 2-3 percre pörgött fel az élet Tőke kapuja előtt. Vaszjunyin megszerezte a DHK második találatát, és a folytatásban folyamatosan bent tartotta a korongot a Debrecen a támadó harmadban, de már nem változott az eredmény. 2-5 lett a vége.

A debreceniek emberelőnyös játéka nem volt tartalmatlan, ellenben nagyon kevés hatékonyságot mutatott. Egész pontosan egy gólt szereztek a kilenc fórból, pedig köztük voltak kettős előnyök is. A másik oldalon viszont ültek ezek a lehetőségek, két szimpla és egy dupla előnyös gólt lőtt a Brassó.

A Debrecen elvesztette a pályaelőnyét, de a Brassónak sem lesz könnyű dolga a folytatásban. 1-1-re állnak a felek a négy nyert meccsig tartó párharcban. Szombaton és vasárnap Brassóban találkoznak újra.

Hétmeccses szériára számít a Brassó edzője

   

A Corona speciális játékával győzte le a Debrecent.

Jason Morgan (vezetőedző, Debrecen): A brassóiak ma este sokkal jobban játszottak, mint mi, nem véletlen, hogy a rájátszás négy győztes meccsig tart. Az első találkozón kapartunk, mentünk a kipattanókért, a második hullám menetrendszerűen érkezett. Sajnos, ma este mindez elmaradt. Sok volt az emberelőnyös-emberhátrányos szituáció és ezeket a Brassó kezelte jobban. Megérdemelten győztek. Jelenleg 1-1 az állás, a sorozat folytatódik.

Martin Lacroix (vezetőedző, Brassó): Nagyon boldog vagyok, hogy a tegnapi vereségre csattanós választ tudtunk adni. Teljesen más szellemben hokiztunk, felvállaltuk a sok ütközést, aminek persze az volt a következménye, hogy sokszor kerültünk emberhátrányba, de remekül öltük a Debrecen emberelőnyös helyzeteit, és Tőke kapus is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Hosszú párharcra számítok, valami azt súgja nekem, hogy a hetedik meccs fog dönteni.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 417 néző. Játékvezetők: Rudolf, Branislav, Váczi, Muzsik.
Gyenes: 85,3% (Pleszkán)
K
Tőke: 94,3% (Béres)
Varga, Dudas, Brown, Hári, Schultz
1
Filip, Nagy I., McDonald, McGregor, Klempa
Bezrukov, Szagyikov, Koszourov, Piszkunov, Vaszjunyin
2
Bors, Clarke, Molnár Zs., Mihály, Gliga
Hetényi, Berta, Németh, Godó, Molnár D.
3
Imecs, Nagy Cs., Tranca, Zsók, Zabludovszkij
Györfy, Vincze
4
Bíró O., Fodor, Péter, Bíró M.
Morgan Jason
E
Lacroix Martin, Martinas Adrian
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:48 BRA Mihály McGregor Filip
0-2 03:20 BRA Gliga Mihály Molnár Zs.
0-3 13:48 BRA PP Gliga Clarke
1-3 21:58 DHK PP Schultz Dudas Gyenes
1-4 26:45 BRA PP McDonald Filip Klempa
1-5 52:55 BRA PP2 Filip McDonald McGregor
2-5 58:09 DHK Vaszjunyin Piszkunov
35 Kapura lövések száma 34
14 Kiállításpercek 18
Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum