Jön a soros sorsdöntő Volán-meccs

   

Aki életben akar maradni, annak nyernie kell. Ennyire egyszerű a képlet a Fehérvár–Dornbirn előtt.

Ismét sorsdöntő mérkőzés elé néz a Fehérvár AV19 az EBEL-ben. Az ellenfél az ugyancsak az utolsó szalmaszálért kapaszkodó Dornbirn lesz. 4, illetve 6 pont a két csapat lemaradása a megváltást jelentő 2. helytől, aki veszít, annak az esélye minimálisra csökken a negyeddöntőbe jutásra. A Fehérvár esetében ráadásul a legkedvezőtlenebb forgatókönyv – 3 pontos znojmói győzelem, 0 pontos Volán-vereség – esetén a matematikai esély is elveszhet. Így nem marad más választása Benoit Laporte legénységének, mint 60 perc alatt győzni. Novemberben is az IIHF szünet után találkozott egymással a két csapat, akkor a Fehérvár idegenben túlórában győzte le a vorarlbergieket. Most hazai pályán ismétlődik meg ugyanez a szituáció, jó lenne, ha az a tény, hogy ezúttal az ellenfél utazik sokat, azt eredményezné, hogy a meccs összes pontja a mieinkhez vándorolna.

Az eddigi mérkőzéseket az idényben 3-2 arányban az osztrákok nyerték úgy, hogy az első két összecsapáson a Volán győzött. A három osztrák sikerkor viszont egy gólt sem tudtak ütni Sarauerék. Legutóbb hazai pályájukon túlórában verték a Volánt 1-0-ra. Szerencsére ennek ellenére is elmondható, hogy verhetőek, nincsenek bombaformában. Erről árulkodik az ezer sebből vérző Olimpijától elszenvedett büntetős vereségük is. Persze ha innen nézzük, azt is elmondhatjuk, ez a három csapat megérdemli egymást, nem véletlenül végeztek az alapszakaszban is a három utolsó helyen, és nem véletlenül vannak a középszakaszban is ugyanott. De még mindig van lehetőség javítani, csak meg kell ragadni végre a sokadik utolsó szalmaszálat.

“Rendkívül fontos mérkőzés előtt áll mindkét csapat – mondta a ligahonlapnak Benoit Laporte. – Aki veszít, kiesik a playoffért folytatott versenyfutásból. A Dornbirn mostanában jó idegenben, ezért a legjobbunkat kell elővennünk, mert itthon akarjuk tartani a pontokat.”

“Versenyben vagyunk a playoffért – mondta Dave MacQueen, a Dornbirn edzője. – Állunk a következő meccsek elébe.”

Fehérvár–Dornbirn 2-8

   

A magyar EBEL-csapat számára szinte minden esély elszállt a rájátszást illetően, de még él a matematikai remény.

A sorsdöntő összecsapás első komoly helyzete Hetényi kapuja előtt adódott, de erre kevesen figyeltek, a lelátón Sofron István kimaradása volt a téma. Ahogy a klub közleménye alapján megírtuk, a válogatott támadó részéről a mérkőzésen történő részvételhez szükséges alapvető feltételek nem teljesültek, így nem állhatott Benoit Laporte vezetőedző rendelkezésére. A Dornbirn állt bele jobban a meccsbe, az első percekben többször is veszélyeztettek. A vendégfölény a 6. percben érett góllá, amikor Connelly távoli lövésébe a kapu előtt tartózkodó Haberl tette bele az ütőjét (0-1). Azonnal jöhetett volna a válasz, Brance Orban húzott középre, de Hardy jól zárta a szöget. Kár volt a kihagyott helyzetért, mert egy perccel később Schmidt megduplázta a vendégelőnyt (0-2). A második dornbirni gól után Erdély egy veszélyesen felpattanó korongot lőtt mellé, de ettől eltekintve továbbra is csak egy csapat volt a jégen. A 12. percben Arniel könnyedén kerülte meg a kaput, az érkező Grabher Meier elé passzolt, aki senkitől sem zavartatva lőtt a hálóba (0-3). Az amúgy sem öldöklő iram a harmadik vendéggól után tovább csökkent, csendes mederben folyt tovább a mérkőzés. McBridék már csak a védekezésre figyeltek, a Fehérvár pedig sokáig képtelen volt ritmust váltani. Az utolsó perceket aztán megnyomták Sarauerék, de a szépítés nem jött össze.

Aki a szünet után az ellenfelét kapujához szegező, harciasabb Volánt várt, annak csalódnia kellett. Az első harmad végi lendületből semmi sem maradt, továbbra is a Dornbirn uralta a játékot. A látogatók már a semleges harmadban letámadtak, a szerzett korongokból pedig veszélyes támadásokat vezettek Hetényi kapujára. Egy eladott fehérvári korong után jött az első kiállítás a meccsen, de ezt Hetényi vezérletével még kivédekezte a magyar EBEL-csapat. A 27. percben aztán egy késleltetett kiállítás, majd újabb hazai szabálytalanság következett, így két percig kettős emberhátrányba került a Volán. Ezt a ziccert is könyörtelenül kihasználta Dave MacQueen együttese. A sakk-mattra kijátszott akció végén D’Alvise lőtte a következőt (0-4). Ráadásul újabb kiállítás következett, amit szintén gólra váltott a Dornbirn. D’Alvise hozta el a bulit, a korong az üresen maradt Livingston elé került, aki közelről lőtt a hálóba (0-5). Még a mérkőzés felénél sem jártunk, amikor a társai által magára hagyott Hetényit Rajna váltotta a kapuban. A meccs érdemi része véget ért, a vendégek már örömhokit játszottak, színezték a játékot, de ezen az estén ez is belefért. A 35. percben újra Livingston ért oda leggyorsabban a kipattanóra és Rajnát is felavatta (0-6). Fehérvári emberelőny következett, de felállni sem sikerült, egyre erősödött a füttyszó a nézőtéren.

A záró harmadot már úgy indította a Volán, ahogy a mérkőzést kellett volna, de elég volt egyetlen védelmi megingás és máris jött Grabher Meier és az újabb vendéggól (0-7). Maylan cselei következtek, ami után Hardy védett nagyot. Végül a 47. percben összejött a szépítés, Owens kozmetikázott az eredményen (1-7). Az 50. percben egy ütközés után a vendégek kapusa, Hardy maradt a jégen, de a játékvezetők nem láttak szabálytalanságot. A hálóőr hosszú méltatlankodás után állt vissza a kapuba, nem lett a hazai szurkolók kedvence. Ebből a rövid közjátékból is a dornbirniak jöttek ki jobban. Ban maradt üresen a kapu előtt és belőtte a nyolcadikat is (1-8). Az 56. percben Brance Orban is betalált, amivel legalább a harmadik harmadot döntetlenre mentette (2-8). A Fehérvár teljesen összeomlott a sorsdöntő mérkőzésen és a Villach–Znojmo meccs vendégsikere után már csak a legminimálisabb matematikai esélye maradt a rájátszásra. A Dornbirn a játék minden elemében, és ami a legfájóbb, hozzáállásban és akaratban is ellenfele fölé nőtt és ilyen arányban is megérdemelten győzött.

A Fehérvár-szurkolók nem ezt érdemlik

   

A magyar EBEL-csapat vezetőedzője a csapat nevében elnézést kért a Volán-fanoktól, teljesen elfogadhatatlannak nevezte a szerdán történteket.

Benoit Laporte (vezetőedző, Fehérvár): Csak annyit tudok mondani, a szurkolóink nem ezt érdemlik. Nagyszerűek, és nem tiszteltük meg őket, miközben egész évben támogattak bennünket. Én vagyok az edző, így nekem kell a csapat nevében is elnézést kérnem tőlük. Ez nem történhet meg még egyszer, mert ők sok áldozatot hoznak azért, hogy ott lehessenek a mérkőzéseinken. Nincsenek kifogásaink, ez teljesen elfogadhatatlan.

Dave McQueen (vezetőedző, Dornbirn): A srácok a mérkőzés elejétől kezdve kitettek magukért. Sokat edzettünk a szünetben, de szerencsére volt pihenőidőnk is, hogy kezeljük a sérüléseinket. Jól bántunk a koronggal, megtaláltuk a szabad embereket, jól lőttünk kapura. Sok energiát vittünk a játékba, jól kezdtünk, háromgólos vezetésnél keményen küzdöttünk a negyedik gólért, amikor pedig ezt sikerült belőnünk, ugyanabban a mentalitásban játszottunk tovább.

(Forrás: fehervarav19.hu)

EBEL, 2014 néző. Játékvezetők: Smetana, Zrnic, Németh, Kaspar.
Hetényi: 78,3% (Rajna: 78,6%)
K
Hardy: 93,3% (Stroj)
Owens, Schiestel, Sárpátki, Maylan, Orban
1
Schmidt, Magnan-Grenier, Grabher-Meier, Arniel, D'Alvise
Manavian, Sagert, Bodo, Sarauer, Erdély
2
Connelly, Caruso, Sylvester C., McBride, Sylvester D.
Orbán, Szirányi, Beauregard, Vas, Kóger
3
Crawford, Siutz, Livingston, Haussle, Petrik
Szabó D., Kocsis, Reisz, Szabó B.
4
Konradsheim, Macierzynski, Ban, Haberl
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:19 DEC Haberl Connelly
0-2 06:47 DEC Schmidt D'Alvise
0-3 11:09 DEC Grabher-Meier Arniel
0-4 27:13 DEC PP2 D'Alvise Arniel Sylvester D.
0-5 29:07 DEC PP Livingston D'Alvise
0-6 34:46 DEC Livingston D'Alvise Grabher-Meier
0-7 42:12 DEC Grabher-Meier Schmidt D'Alvise
1-7 46:57 AVS Owens Maylan Reisz
1-8 49:28 DEC Ban Macierzynski
2-8 55:31 AVS Orban Owens Erdély
30 Kapura lövések száma 37
16 Kiállításpercek 4

A Fehérvár–Dornbirn góljai videón

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
február 22., szerda
U20 14:00 DHKVAS 2-3 BVÉGE
EBJL 14:40 UTEDMJ 7-1VÉGE
U20 15:30 AVSMAC 3-4VÉGE
U20 15:40 KMHZEG 4-5VÉGE
MOL 18:00 DHKBRA 6-1VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 0-3VÉGE
EBJL 19:00 AVSKAC 7-1VÉGE
EBJL 19:00 MACVIC 3-2VÉGE
MOL 19:00 MACTIT 3-1VÉGE
február 23., csütörtök
EBYSL 15:10 MACHKB 6-2VÉGE
EBYSL 15:45 OHCAVS 2-7VÉGE
U18 19:10 MACUTE 3-0VÉGE
U18 19:30 TVSPEF 1-5VÉGE
február 24., péntek
MOL 17:30 BRADHK INFO
MOL 18:00 DABUTE INFO
MOL 18:00 FTCMIS INFO
U20 18:40 VASDHK INFO
ROC 19:00 MACSAR 
február 25., szombat
EBJL 12:30 DMJUTE 
EBJL 14:00 KACAVS 
EBYSL 14:40 AVSVIC 
U20 14:55 MISKMH 
ROC 15:30 MACMZA 
EBYSL 16:10 VASG99 
EBJL 18:00 VICMAC 
U20 18:00 MACAVS 
NHL 22:05 LAKANA 
    • SPÍLER TV
február 26., vasárnap
KHL 10:30 KUNMMG 
    • SPORT 2
U18 12:15 DHKVAS 
EBYSL 13:00 HKBMAC 
EBYSL 14:30 DMJVIC 
EBYSL 14:40 VASG99 
ROC 15:30 MACKAC 
EBYSL 17:40 AVSOHC 
MOL* 18:00 MISFTC 
MOL* 18:30 DHKBRA 
MOL* 18:30 UTEDAB 
NHL 18:30 DALBOS 
    • SPÍLER TV
február 27., hétfő
U18   AVSSCC 
február 28., kedd
MOL   MAC
MOL   elődöntő
U18   SCCAVS 
március 1., szerda
EBJL*   AVSKAC 
EBJL*   MACVIC 
EBJL*   UTEDMJ 
U20   DHKVAS 
U20   ZEGMIS 
U20*   AVSMAC 
március 2., csütörtök
MOL   MAC
MOL   elődöntő
U18   UTEMAC 
U18*   AVSSCC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk