A DAB az idén még nem győzte le az UTE-t

   

Mármint a MOL Ligában. A negyeddöntőben először és még háromszor kellene megcselekedniük ezt, a helyzet mégsem reménytelen számukra sem.

A MOL Liga alapszakaszának harmadik helyén az UTE végzett. Az ellenfélválasztón a Brassó és a DAB közül húzhatott ellenfelet a szakvezetés. Utóbbi mellett döntöttek, nyilván elsősorban a logisztikai szempontok figyelembe vételével. Nagy különbség ugyanis az ötödik és hatodik között nem volt, a Corona egy ponttal előzte meg a dunaújvárosiakat a 40 meccses etap végén. Ezenfelül egyetlen tényezőben volt különbség a szezonban, ami a DAB javára billenthette az újpestiek döntését, mégpedig az, hogy Dunaújvárosban már kétszer nyertek a szezon során, míg a Cenk alja egyelőre bevehetetlen vár a számukra. Persze sokat nem jelent, hogy egy hárommeccses romániai túra valamelyik állomásán mit játszik a csapat, ahhoz képest, hogy az ilyen távolságokhoz képest karnyújtásnyira fekvő Dunaújvárosban kétszer is sikerült szorosan nyerni.

Egyébiránt a Brassó sem tudta megszorongatni a lilákat a Megyeri úton, ami viszont egyszer összejött az Acélbikáknak, akik októberben pontot tudtak rabolni ott. Összességében négy meccset játszottak egymással a MOL Ligában a felek, mindet az UTE nyerte, egyet hosszabbításban, kettőt két góllal, egyet hárommal. Ez utóbbi volt a legutolsó találkozója a két együttesnek: egy hónappal ezelőtt a Megyeri úton nyert 4-1-re az UTE. A négy meccs jegyzőkönyveit bogarászva feltűnő, hogy mind a négyszer a lilák szereztek vezetést, és mindannyiszor meg is tudták duplázni az előnyt a meccsek feléig. E nyolc találatból négyet Frolík vállalt, aki összesen 5 gólt lőtt az Acélbikáknak az alapszakaszban.

A lilák sikerének másik titka Sila kapus volt, akinek a legrosszabb teljesítménye is 91,2%-os, emellett háromszor ment 95% fölé: 95,1% és 96,7%, illetve egy alkalommal 97,8% került a neve mellé, ami elképesztően jó teljesítmény. Másrészt jelzi a dunaújvárosi csatárok pontatlanságát is, hiszen ligaátlaga idén 91,3%-os volt. E meccsekkel szemben az újvárosi szurkolók a Magyar Kupa selejtezőinek utolsó mérkőzésére emlékeznek szívesen, akkor ugyanis minden fordítva alakult. A DAB már az ötödik percben vezetéshez jutott, amit a következő húsz percben még három góllal toldott meg, esélyt sem adva ellenfelének. Duschek parádézott, 46 lövésből 44-et megfogott, míg Ágoston először nézett szembe a Bikákkal, és ez nem hagyhatott jó nyomokat benne, 85,7%-kal védett.

Mindent összevetve az esélyek azért az UTE mellett szólnak. A mérlegen túl hosszabb a kispadjuk is, Szilassy Zoltán évek óta építi csapatát, szisztematikusan illesztgetve helyére a kirakós elemeit, ami meghozta gyümölcsét. Hosszú évek óta először olyan csapatuk van a liláknak, amely a legnagyobbakkal is képes felvenni a versenyt. Nagy botorság volna azonban legyinteni a DAB esélyeire, hiszen a Magyar Kupában olyan meccset nyertek meg ellentmondást nem tűrően, amely az összes idei közül a legjobban modellezte a rájátszás hangulatát. Bár a Szepessy ikrek kiválásával, valamint Pál Zalán és Mátyásy Bence sajnálatos sérülésével a harmadik és negyedik soruk érzékeny veszteségeket szenvedett, az utóbbi időben mintha a helyükre lépők is bátrabban, több felelősséget vállalva, hasznosabban játszanának. Márpedig ebben a párharcban is sok fog ezen múlni, főként, mivel ez a DAB legsebezhetőbb pontja. Eddig többnyire akkor mentek a legjobban, amikor a tapasztalt Borbás a 3. sort irányította, ahol a rutinjára, vezetői képességeire nagyobb szükség volt, míg Becze és Kaszkov fiatalabb, de védekezni és támadni is képes társat kapott.

Szintén fontos tényező lehet a fizikai játék, amiben eddig egyértelműen az UTE bizonyult jobbnak. Ebben is fel kell nőniük ellenfelükhöz az Acélbikáknak, ha bravúrt akarnak elérni. A túloldalon ezzel szemben főként arra kell figyelni, hogy a keménység ne menjen a csapat érdekeinek rovására, azaz a szabályok adta keretek között tudjanak maradni a játékosok. Nagy vonalakban ezek azok az elemek, amelyekre az alapszakasz során játszott mérkőzések alapján figyelni érdemes, de kérdéses, mindennek mennyi hasznát lehet venni a rájátszásban. Amely mindig egészen más.

Jól tudják ezt a játékosok is. Az UTE pár év kihagyás után 2015 óta vesz részt a MOL Liga rájátszásában. Akkor kis híján meglepte a később döntőig menetelő érsekújváriakat. Tavaly viszont kikaptak az előzetesen esélytelenebbnek tartott Debrecentől, igaz, az a párharc csak két nyert meccsig ment, tehát kevéssé mérvadó. A két csapat legemlékezetesebb csatáját azonban nem a MOL Ligában vívta, hanem még az egykori Borsodi Ligában. 2007 februárjában az exdunaújvárosiak egész sorával, Ladányival, Peterdivel, Horváth Andrással, Orsóval felálló UTE nagy meglepetésre kikapott az elődöntőben a fiatal dunaújvárosiakkal felálló Acélbikáktól, egy végletekig kiélezett párharc során. Ha azt a parazsat sikerül feléleszteni idén is, a szurkolók biztosan nem lesznek elégedetlenek.

UTEDAB

A párharc előtt mindkét szakvezetőt megkerestük, először a hazaiak vezetőedzőjét, Szilassy Zoltánt faggattuk.

A Brassó és a DAB közül miért pont a DAB-ot választotta?

Tudjuk, hogy külön sztori az alapszakasz és a playoff, de azért az alapszakaszban négyből négyszer nyertünk a DAB ellen. És talán azt merem mondani, hogy strukturálisan a DAB jobban fekszik nekünk. A sajtótájékoztatón azt hallottuk az újvárosiak menedzserétől, hogy nekik is mi fekszünk, úgyhogy mindenki boldog volt a párosítástól. A szurkolók is, közel van egymáshoz a két pálya, ez is fő szempont volt.

Az egyhetes szünet a válogatott miatt okozott problémát és hogyan készültek?

Igazából hétfőn és kedden pihentünk, a MAC-meccs után. Mi azért kemény munkát raktunk bele az előtte lévő három hétbe fizikálisan. Két hete volt a terhelés csúcspontja, onnan jöttünk visszafelé. Januárban sokszor látszott a frissességünk hiányán és a tompaságunkon ez, de nincs baj, azóta a frissítés és a szisztéma van terítéken. Mióta megvan az ellenfél, az elemzés is zajlik, rengeteg videózással. Szombaton és vasárnap is voltunk jégen. A válogatottban három játékosunk volt érdekelt, plusz Hebar játszott Szlovénia színeiben. A négy kulcsember hiányában az itthon maradókkal próbáltuk a felkészülésből a maximumot kihozni, és azokat az információkat, amiket az itthon maradók megkaptak, átadtuk a válogatottban játszó fiúknak. Ez ilyenkor kicsit nagy mennyiség, de nincs evvel probléma, büszkék vagyunk, hogy ők válogatott kerettagok. Az megint más kérdés, hogy jövőre körültekintőbben kell eljárni, pláne, ha megint másik földrészre utazunk. Nem szabad ilyen közel tenni mérkőzést a landoláshoz 8-9 órás eltolódásnál. Ez szerintem nem tesz jót a visszatérőknek, nem tudnak kellő mértékben feltöltődni. Nyáron a sorsolásnál oda kéne erre figyelni, mert a válogatott program addigra készen szokott lenni, nekünk, a válogatott stábnak és a sorsolást készítőknek is körültekintőbbnek kell lennünk. Ha Európában játszottunk volna, az időátállással nem lett volna gond. De már korábban is jeleztem, hogy nem értem, miért kell nekünk a februári szünet előtt befejezni az alapszakaszt, simán mehetnénk tovább kicsivel, legalább 3-4 ameccsel. A válogatott program április elején indul, semmi nem indokolja, hogy ennyire siessünk a MOL Ligával. Ezt jövőre megint fel kéne vetni, át kéne gondolni. Hálisten idén már négy győzelemig tart a negyeddöntő is, e tekintetben nagyot léptünk előre, ez a bajnokságunk javát szolgálja. Csányi Karol agyrázkódást szenvedett Dél-Koreában, rá még vár egy kontroll kedd délelőtt, játéka annak eredményétől függ. Mindenki más egészséges, játékra kész.

Heikki Malkiának is hasonló gondokkal kellett megküzdenie, hiszen ő első számú kapusára, Duschek Dávidra nem számíthatott, ami szintén kulcspozíció nem csak meccsen, de már az egymás közötti gyakorlások során is. Elsőként őt is a közvetlen felkészülésről kérdeztük:

“A hokiban a rájátszás az élet napos oldala, egész évben erre az időszakra készülünk, ezt várjuk – kezdte. – Ennek megfelelően keményen edzettünk, nyomás alá helyeztük a csapatot. Igyekeztünk minden elemében javítani, finomítani a játékrendszerünket. A rájátszásban ugyanis azon múlik a siker, hogy mennyire tudjuk saját játékunkat érvényre juttatni a mindenkori ellenféllel szemben. Szintén fontos, hogy a csapatot sikerült felrázni, sokkal frissebbek a fiúk, mint a tíznapos nemzetközi szünet elején voltak.”

Év elején érkezett, hol tart most a csapat ahhoz képest, amit ön elképzelt?

A szezon kellős közepén vettem át a klubot, ez sosem könnyű. Természetesen mindig van hova fejlődni, de nagyjából elégedett lehetek. Másrészt most az a legfontosabb, hogy készen álljunk a harcra, és hogy tisztában legyünk vele, csak akkor győzhetünk, ha csapatként játszunk, ha fegyelmezettek és alázatosak vagyunk, ha megvan a kell önbizalmunk ahhoz, hogy megcsináljuk azokat a dolgokat, amelyekre képesek vagyunk. Tényleg nagyon jó edzések vannak mögöttünk, sikerült javítani a sebességünkön is. Azt azonban ennek ellenére is nagyon nehéz megmondanom, hogy mennyire vagyunk jók, de szerencsére ez hamarosan kiderül a pályán. Úgy kell kimennünk, hogy a sportban minden lehetséges, még egyszer mondom, fegyelmezettnek és alázatosnak kell lennünk.

Mi a véleménye az UTE-ról?

Ellenfelünk minden tekintetben erős csapat, kiváló játékosai vannak, négy sorral tud menni, a fizikai játékban is jó, emellett fegyelmezetten játszik. Sokat videóztunk, de a hangsúly a saját játékunk tökéletesítésén van. Ez mindig a megfelelő balansz kérdése: alapvetően minden csapatnak a saját játékát kell játszania, de úgy, hogy közben reagál az llenfélre is. Ezt szokták úgy mondani, hogy az apró, pici részletek a fontosak. Ha kitalálsz egy-két ilyen apróságot menet közben, azzal sokat lehet nyerni.”

Mi az, amiben az UTE ellen többet kell nyújtaniuk a játékosoknak ahhoz, hogy sikerrel vegyék fel a versenyt az alapszakasz harmadik helyezettjével szemben?

Az 1-1 elleni párharcokban keményebbnek, határozottabbnak és agresszívabbnak kell lennünk. Én Finnországból jövök, néha furcsa volt ennek a hiánya, nem csak a saját csapatomnál, általában is. De azt is látni kell, hogy itt nem valami nagy dologra kell gondolni, a fizikai keménység egy bizonyos szint fölött alapvetően mentális kérdés, fejben dől el. Ezért is mondtam, hogy a legfontosabb, hogy mindenki készen áll a harcra.

Mit szólt a szurkolók vasárnapi akciójához?

Óriási élmény volt, nagyon meglepődtem, de azt hiszem, mindenki más is. El kell mondjam, még életemben nem volt hasonlóban részem, nagyon-nagyon élveztem. Ami ennél is fontosabb, a srácoknak is jólesett, sok energiát adott nekik az előttünk álló feladatokra.”

UTE–DAB 0-1

   

A dunaújvárosiak egygólos mérkőzésen győztek a Megyeri úton. Duschek 35 védéssel járult hozzá az UTE pályaelőnyének elvételéhez.

A mérkőzést az UTE kezdte jobban, nyomásuk a 3. perc elején emberelőnnyé érett. A lila-fehérek lendületesen játszottak, ám a kiegészülés után a DAB is erőre kapott. A harmad második felében mindkét csapat megnyomott néhány cserét, sokszor csak tilos felszabadítással tudták csökkenteni a nyomást a felek. A 16. percben eljött a második UTE-emberelőny, ahol sokkal jobban védekeztek az Acélbikák. A játékrész végén tömegjelenet zajlott, Benk és Cseter összeakaszkodott egy kapu előtti kavarodás után.

A második harmadot is aktívan kezdték a csapatok, de a kapusok, Sila és Duschek hibátlanok maradtak. A meccs felénél Azari a palánknak lökte az ellenfelét, ezért eljött a harmadik UTE-előny. A vendégek remekül védekeztek, sőt alig volt benn a korong a harmadukban. A kiegészülés után egy perccel pedig Ölander kiugratta Dansereau-t, a DAB aranysisakos csatára pedig vezetéshez juttatta a piros-fehéreket. A harmad hátralévő részében a vendégeknek esélyük nyílt tovább növelni az előnyüket, ugyanis Kiss Dániel kétszer is kiült a büntetőpadra.

A záró húsz percben az UTE hajtott az egyenlítésért, majd Hüffner büntetésével emberelőnybe került. A lila-fehérek felálltak a dunaújvárosi harmadban, hiába, Sikorcin a cserepadnál akadályozta ellenfelét, így 1 percen át 4 a 4 ellen zajlott a játék. A harmad felénél páros büntetést osztottak ki a játékvezetők, a hazaiaktól Sikorcin durva játékért, a vendégektől Azari testre ütésért kapott kisbüntetést. A csökkentett létszámú játék az UTE-nak kedvezett, Duschek több bravúrral tartotta kapott gól nélkül a hazai csapatot. A meccs hajrájában a hazaiak támadtak többet, a DAB pedig veszélyes kontrákat vezetett. Szilassy Zoltán két és fél perccel a vége előtt időt kért és lehozta Silát, hiába. A DAB 1-0-ra győzött, ezzel elvette az UTE pályaelőnyét. A vendégsikerből a koreai EIHC-tornán megfordult Duschek Dávid 35 védéssel vette ki a részét. Folytatás csütörtökön Dunaújvárosban.

ml_160911_151_duschek_david_4

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

Ilyen a playoff

   

A DAB védekezése és a kapusteljesítménye kiemelkedő volt a Megyeri úton.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): A meccs nagy részében keményen dolgoztunk és tettük a dolgunkat, sajnos a lényegi rész, azaz a góllövés elmaradt – ezen feltétlenül javítanunk kell. Az energiaszintünk megfelelő volt, de minekutána nem lőttünk gólt, más nem is lehetett a vége. Ilyen a playoff.

Heikki Malkia (vezetőedző, DAB): Igazi rájátszás-összecsapás volt, amelyen minden játékosom keményen odatette magát. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk is kiemelkedő volt! Nagyon örülünk, de nem sokáig, hiszen nincs sok időnk, máris a csütörtöki meccsre készülünk.

(Forrás: nso.hu)

Erste Liga, Megyeri út, 653 néző. Játékvezetők: Juhász, Haszonits, Kis-király, Soós.
Sila: 95,8% (Ágoston)
K
Duschek: 100% (Koitmaa)
Huba, Gröschl, Dömötör, Dósa, Turbucz
1
Hruby, Ölander, Dansereau, Cseter, Azari
Hegyi, Kiss, Nemes, Virág, Tóth
2
Hudec, Ladigin, Becze, Borbás, Kaszkov
Nagy N., Kovács, Benk, Sikorcin, Frolík
3
Lencsés, Hüffner, Németh, Léránt, Nagy M.
Szalma, Nagy R., Csányi, Hebar, Ropret
4
Lévai, Magosi, Török, Odnoga, Tanka
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Malkia Heikki, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 33:01 DAB Dansereau Tanka Cseter
35 Kapura lövések száma 24
12 Kiállításpercek 14

Az UTE–DAB galériája

   

Az UTE–DAB videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum