Menetelnek a címvédők a topligákban

 

Sebők Balázs csapata a finn, Galló Vilmosé a svéd élvonal rájátszásában szerepel hamarosan.

A februári nemzetközi szünetet követő újraindulás előtt körbenéztünk az európai topligákban.

Csehországban szerdán a 46. fordulót rendezik, a csapatok többségének még 7 mérkőzése van hátra az alapszakaszból. Az Extraligát a címvédő Bílí Tygri Liberec vezeti, előnye 9 pont a Trineccel szemben. A rájátszásba kerülésért ? amihez legalább a 10. helyen kell végezni ? nagy csata várható, a 9. Plzen és a 12. Olomouc között mindössze 4 pont a különbség. A Dynamo Pardubice és az Energie Karlovy Vary a kiesés elleni harcra készülhet, lemaradásuk 20, illetve 21 pont a 10. helyhez képest. A kanadai táblázatot Petr Vrána vezeti 45 ponttal, mögötte 4 játékos is 42 pontos.

A finn Liigában messzebb van az alapszakasz vége, a csapatoknak még 10-11 mérkőzésük maradt. A címvédő Tappara 104 ponttal a tabella élén áll, a tampereieket 6 ponttal követi a TPS, 3. pedig a Sebők Balázs erősítette KalPa. Az újonc Jukurit harcban áll a rájátszásért, jelenleg 61 pontos, hátránya 4 pont a 10. Vaasan Sport mögött. A pontlistát Henrik Haapala vezeti 51 ponttal, őt a szintén Tappara-játékos Veli-Matti Savinainen és a Karpatben jégkorongozó Mika Pyörala követi 48-48 egységgel.

A német DEL-ből még öt forduló maradt. Az előbbi két bajnoksághoz hasonlóan itt is a címvédő áll az első helyen, a Red Bull München 99 pontos, a Nürnberg és a Mannheim 5-5 pontos hátrányban van hozzá képest. A rájátszást érő helyek környékén kettészakadt a tabella, a 10. Eisbaren Berlin és a Bartalis Istvánt is a soraiban tudó, 11. Schwenningen között 7 pont a különbség. A liga két legponterősebb játékosa nürnbergi, Patrick Reimer 48, a kanadai Steven Reinprecht 46 pontot gyűjtött.

A svájci NLA-ban februárban véget ér az alapszakasz, a csapatok többségének 5-6 mérkőzése maradt az IIHF-szünet utánra. A címvédő SC Bern nagy csatában van a permanens pályaelőnyért, 92 pontos, mögötte a Zürich Lions 91, a Zug 90 pontot szedett össze. A rájátszást érő, 8. helyen található Lugano és a 9. Langnau között 6 pont a differencia. A berni Mark Arcobello 47 pontos, a luganói Linus Klasen 46-ot gyűjtött.

Az SHL-ben messzebb még a vége, 11-12 meccset vívnak a csapatok az alapszakaszban. A tabellát a 2015-ben bajnok Vaxjö vezeti 85 ponttal, a BL-győztes, egyben SHL-címvédő Frölunda lemaradása 5 pont. Galló Vilmos Linköpingje pillanatnyilag a 4. A 8. és a 9. hely között kettészakadt a tabella, a Malmö és a Lulea között 13 pont a differencia. Így a 9. és a 10. helyért nagy csata várható, a Lulea és a 12. Örebro között 5 pont a különbség. A Hári Jánossal felálló Leksand és a Rögle már az osztályozóra készülhet. A Skelleftea korábbi pontkirálya, Joakim Lindström 41 ponttal idén is küzd a címért, nagy ellenfele a Linköping amerikai szélsője, a 40 pontos Broc Little.

Szlovákiában még 10 fordulót rendeznek. Az Extraliga-tabella élén a Besztercebánya áll 96 ponttal, mögötte a címvédő Nyitra 93 pontos. Az első 7 együttes már a rájátszásban érezheti magát, ellenben a 8. helyért nagyot csatázhat az 55 pontos Trencsén, az 54 pontos Érsekújvár és az 53 pontos Liptószentmiklós. A bajnokságból a rutinos Ladislav Nagy 56 ponttal kiemelkedik, rajta kívül az 52 pontos Marek Hovorka teljesít figyelemre méltóan.

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Liiga (Finnország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

SHL (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum