A MOL Liga-rájátszás és a magyar hoki érdekei

   

Túl vagyunk egy MOL Liga-alapszakaszon és egy újabb sikeres EIHC-tornán, indul a rájátszás, néhány dolgot körbejárunk.

A cél nem a számvetés, annak szokás szerint a világbajnokság után jön el az ideje, most még csak a MOL Liga-playoffra való ráhangolódásnál tartunk. Azért kell megállni itt egy pillanatra, mert bizonyos dolgok megváltoztak az utóbbi időben. Áthelyeződtek hangsúlyok.

Kezdjük a legsúlyosabb kérdéssel. Hosszú idő óta – és még tavaly is – az volt a meggyőződésünk, hogy a magyar jégkorongnak van egy megkérdőjelezhetetlenül első számú klubcsapata. A Fehérvár AV19 – ahogyan most és még sokáig nevezni fogjuk: a Volán – több mint egy évtizeddel ezelőtt lépett el a többiek mellől. Nem akkor, amikor az EBEL-hez csatlakozott, ez csak következmény volt, igaz, egyúttal záloga is további felemelkedésének. Nincs okunk revideálni korábbi meglátásunkat: a Volán szereplése, figyelemre méltó teljesítménye, helytállása a nemzetközi mezőnyben a magyar jégkorong egészére is fantasztikus hatást gyakorolt. Szapporo, Krakkó és Szentpétervár sem lett volna enélkül. Fehérvári színekben versenyző játékosaink különbek, többek lettek azáltal, hogy magasabb szinten mérettek meg, melynek haszna ráadásul nem csupán kék-fehérben és piros-fehér-zöldben volt kimutatható. Hanem egyúttal a többiek számára is olyan kihívásokat jelentett, elérendő-elérhető magaslatokat mutatott meg, amelyek felé muszáj volt törekedniük.

Az utóbbi egy-két szezonban azonban a megtorpanás jelei mutatkoznak Fehérváron. Úgy tűnik, a modell nem tesz lehetővé újabb ugrásokat, miközben az már kevés, hogy idényről idényre a rájátszás az elérhető célok maximuma, és azt is ritkábban sikerül behúzni a kelleténél. Bizonyos lehetőségeket, feltételeket, sémákat, struktúrákat alighanem át kell gondolni a klubnál. Innen úgy látjuk, megvan erre a szándék és az akarat, kíváncsian várjuk a fejleményeket. Erősen bízunk benne, hogy mint máskor, úgy ezúttal sem fognak lépést téveszteni.

Mindez a magyar jégkorong egésze szempontjából a fentieken túl azért is érdekes – és kapcsolódik több ponton a MOL Ligához –, mert benyomásaink szerint a közösség, a szubkultúra zöme számára – sok idő után – először fontosabb ebben az idényben az EBEL-nél a magyar bázisú bajnokság. A mélyebb gyökérzetű klubok drukkerei – a dunaújvárosiak, a miskolciak és mások – erről a korábbi esztendőkben sem gondolkodtak máshogy. A közönség e rétege ugyanakkor határozottan és jelentősen kiszélesedett. Ez akkor is igaz, ha a MOL Liga-alapszakasz összecsapásai a szép kivételektől eltekintve nem telt házak előtt zajlottak.

Vessünk egy pillantást néhány számra. Az idei bajnokságban tizenegy csapat versenyzett, köztük hét magyar – és utóbbiak mindegyike versenyképesnek bizonyult, bekerült a legjobb nyolc közé, folytathatja a küzdelmeket. Ilyen még nem volt.

A bajnoki címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék lassan állócsillagnak számítanak, a második szezonját futó MAC Budapest ismét erős, az Újpest régen volt annyira vagány, mint az idén, a Debrecen meghatározó csapattá vált a ligában, a DAB-nak durva hullámvölgy után sikerült tényleg összeszednie magát, a Ferencváros hatalmasat libikókázott, de beért a célba, és hozták a tőlük elvárhatót a Fehérvári Titánok is. Hol vagyunk már azoktól a nem oly régi időktől, amikor a MOL Liga-döntőben két határon túli csapat harcolt egymással? És azoktól, amikor magyar csapatok – mint a Miskolc vagy az Újpest – a mezőny derékhadától messze leszakadva vegetáltak, várták reményvesztetten a dolgok jobbra fordulását?

Húzzuk ezt alá még egyszer: hétből hét csapatunk van ott a rájátszásban, mindannyian tele kiváló, a válogatottságra is esélyes hazai játékosokkal és menő légiósokkal.

MIS MOL gyozelem 2016

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A színvonal emelkedéséről a most következő szakasz árulkodhat igazán, de valami azt súgja: több élményben és örömben lesz részünk, mint bármikor. Parázs csatákat ígérnek a negyeddöntők is – nagyon jó, hogy már ebben a periódusban is négy győzelmet kell aratni a teljes sikerhez –, a folytatásban meg még inkább van okunk bizakodni.

Nem kiemelt feladat itt az esélyeket latolgatni, de magától értetődőnek tartjuk, hogy bárki megszoríthat bárkit. Biztosra ebben a közegben senki sem mehet. A Debrecen–Brassó és az UTE–DAB kimenetelét tökéletesen megjósolhatatlannak tartjuk, és bár a DVTK–FTC esetében világos, hogy melyik felet nyomasztja az esélyesség terhe, eszünk ágában sincs előre leírni a zöld-fehéreket.

Nem dughatjuk homokba a fejünket, kell írnunk pár mondatot külön is a MAC–Fehérvár párbajról. Az ellenfélválasztás óta roppant mód különböző álláspontok fogalmazódnak meg a témában. Vannak, akik piedesztálra emelik Majoross Gergely MAC-vezetőedzőt, amiért a legnehezebbnek gondolható kihívót választotta. Mások megkövezik, mondván, kegyetlenül kiszúrt a kettős terhelés alatt álló Volánnal, tudván, hogy azt éppen az előttünk álló napokban a legkönnyebb legyőzni. Ebből a helyzetből a fehérváriak csak rosszul jöhetnek ki, vélekednek, holott többet érdemeltek volna.

A mi olvasatunk a következő: kivételes eljárás senkinek sem jár, nincsenek egyenlőbbek az egyenlők között. Hogy miért? Azért, mert a MOL Liga – a fentebb kifejtettek szerint is – komoly és fontos bajnokság. A mi bajnokságunk.

Aki pedig meg szeretné nyerni ezt a bajnokságot, annak minden ellenfelét le kell győznie. Ha úgy érzi, hogy legnagyobb riválisai közül az egyiket konkrétan a negyeddöntőkben kaphatja el leginkább, az legitim megfontolás, mellyel szemben elvi kifogásokat támasztani totális képtelenség. Más kérdés, hogy a stratégia és a taktika eredményes lesz-e. Hatalmasat lehet itt bukni is. De akár igen, akár nem, abból mi, nézők, szimpatizánsok, szurkolók csak profitálhatunk.

Már amennyiben képesek leszünk az általunk – itt az egész közösségről, a teljes szubkultúráról beszélünk – megalkotott-megformált etalonokhoz méltóan gondolkodni, viselkedni és cselekedni a továbbiakban is. A hangnem eldurvulásának egyszerűen nincs helye ebben a sportban és ebben a világban. Vannak jelenségek, amelyeket az A csoport kultúrája, ami felé törekszünk és amihez tartozni szeretnénk, nyilvánvalóan nem ismer és nem tolerál.

A Jégkorongblog színre lépése és felfutása óta rengeteget beszéltünk a magyar hoki érdekeiről. A legtöbbször konszenzusra tudtunk jutni a tekintetben, hogy ezek az érdekek mely prioritások mentén érvényesülnek. Állításunk a következő: az MHÉ ezekben a hetekben-hónapokban – és remélhetőleg azután is – az, hogy a talpon maradt csapatok mindegyikének akarnia kell megnyerni a MOL Ligát, és a végén, férfias, őszinte, tisztességes, színvonalas küzdelmek után a legeslegjobbnak kell örülnie.

Minden egyéb megfontolás másodlagos, sőt sokadlagos.

Itt térünk vissza egy pillanatra a válogatotthoz. Van egy közhely: mindig az a legjobb válogatott, amely jégre lép. Ez tényleg közhely, és jól tudjuk, mi igaz benne, és mi nem. A lényeg az, hogy Magyarország megint várakozásokon felül teljesített Dél-Koreában. Fiatal, MOL ligás feltörekvőkre építkező csapatunk két szép győzelemmel tért haza. Hogy ilyen összetételben is nemhogy méltó ellenfelei voltunk mindenkinek, hanem háromból kettejüket felül is múltuk, az jégkorongunk mélységének és szélesedésének fokozódását is visszaigazolja. Pofásodó utánpótlásunk és a magyar bázisú bajnokság nélkül ez sem lenne lehetséges.

Egy szó, mint száz, egészen biztosak vagyunk benne, hogy jó úton járunk, amikor nem egy lapra teszünk fel immár mindent. A fejleményeket tendenciáikban érdemes vizsgálni. Megnézni, honnan jövünk, tisztában lenni azzal, hová tartunk. Több lábon állni, okosan szervezni, előre is nézni, amennyire lehet. Haladni megfontoltan, mint Józsi az úthengerrel. Újragombolni azokat a kabátokat, amelyeket muszáj. És nem rombolni soha. Annyira jól nem állunk, hogy ennek a luxusát is megengedhetnénk magunknak.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
június 25., vasárnap
INL 17:00 HUNARG 6-1VÉGE
június 26., hétfő
INL 17:00 HUNSLO 1-8VÉGE
június 27., kedd
INL 13:00 HUNNZL 7-3VÉGE
június 29., csütörtök
INL 15:00 HUNAUS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk