Szurkolói lepték meg az Acélbikákat

 

A DAB-drukkerek már készen állnak a rájátszásra, kedvenceiknek adtak pluszenergiát a felkészülés utolsó napjaira.

A vasárnap délelőtti időpont ellenére a szurkolók nagyobb csoportban és nagy hanggal látogatták meg az éppen jeges edzésen gyakorló Acélbikákat. Azari Zsolt, a csapat kapitánya a flashmob után így nyilatkozott a dunaujvaros.com-nak: “Pont jó időben jöttek ki a szurkolók, nagyon jól esett ez most nekünk. Tegnapelőtt csapatépítő tréninget tartottunk, tegnap szabadnapunk volt, ma visszajöttünk, s kicsit meg is voltam ijedve, mert úgy láttam, hogy egy kicsit lankad a figyelmünk, de ez most nagyon jól esett. Teljes mértékben átérezzük, hogy mögöttünk állnak, mindent meg fogunk tenni azért, hogy a tábort is kiszolgáljuk. Éreztük, hogy nagyon jó hangjuk van, sokat jelentett ez, most például elkezdtünk egymás között játszani, amikor még nem voltak itt, a második-harmadik cserében megjöttek, s egyszer csak hirtelen feljavult a tempó, mindenki sokkal jobban ment, mint előtte. Hatalmas örömmel töltött el, hogy újra bebizonyosodott, Dunaújvárosnak is van remek szurkolótábora, mely a csapat mögött áll, megpróbálunk ebből minél több erőt meríteni. Bízom benne, hogy jól felkészült mindenki, s remélem, hogy Újpest elleni párharcban nem csak a táborunk lesz jobb, hanem a csapatunk is.”

Képgalériáért kattintsanak át erre a linkre.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum