Elkerülte a söprést a Chicago

   

A Hawks először győzött a Winnipeg ellen. Dubnyk már 30 győzelemnél jár.

A Chicago első sora szállította a győzelmet Winnipegben, a Kane, Panarin, Anyiszimov trió ugyanis három góllal és összesen hét ponttal járult hozzá a Jets elleni sikerhez. Az MTS Centreben a Hawks a hajrában döntötte el a meccset, amikor is három perc alatt háromszor vette be a kanadai csapat kapuját. A Winnipeg a szezon első négy meccsét megnyerte a Chicago ellen, így a mostani győzelemmel a Hawks elkerülte azt, hogy a Jets besöpörje az alapszakaszt.

chivswin

A Minnesota szétlövések után legyőzte a Tampa Bayt és ezzel elkerülte, hogy először a szezonban két egymást követő hazai meccsen vereséget szenvedjen. Az Xcel Energy Centerben nem volt gólzápor sem a mérkőzésen, sem a rávezetések alatt. A rendes játékidőben mindössze két gól született, a második harmad második felében, Nino Niederreiter emberelőnyös góljára kevesebb mint három perccel később Brayden Point válaszolt. A fennmaradó játékidőben érintetlenek maradtak a hálók, a rávezetések során is csak egyszer rezdültek meg Mikko Koivu révén. A Wild kapusa Devan Dubnyk 30. győzelmét szerezte a szezonban. Ezzel nemcsak vezeti a kapusok rangsorát, de a franchise történetében ő az első hálóőr, aki a ligát tekintve a leggyorsabban eljutott a 30 győzelemig.

NHL, 2017. február 10.

Minnesota?Tampa Bay 2-1 b.
G.: Niederreiter ill. Point

Winnipeg?Chicago 2-5
G.: Little, Lowry ill. Kane, Anyiszimov, Keith, Hossa, Panarin

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum