Fehérváron az EBEL a prioritás

   

Kóger István szíve szerint kizárólag magyar játékosokkal játszaná le a MOL Liga-rájátszást.

Kedden kezdődik a MOL Liga egyenes kieséses szakasza. A legnagyobb érdeklődéssel kétségkívül a MAC Budapest és a Fehérvári Titánok párharca számíthat, hiszen a két klub utánpótlása évek, felnőttcsapata tavaly óta írja közös történetét. Mindenki élénken emlékszik a tavalyi hétmeccses küzdelemre, a legtöbb szurkoló idén is ebben reménykedik. Mint írtuk, Kóger István vezetőedző a tavalyinál is több EBEL-kerettagot nevezhet a MOL Liga-meccsekre. Az utóbbi napokban komoly találgatások zajlottak, vajon hogyan áll fel a Volán a MAC ellen. A legilletékesebbtől, Kóger István vezetőedzőtől kértünk erre vonatkozó információkat.

A héten hogyan és milyen létszámban tudtak készülni a MOL Liga-rájátszásra?

Szerencsétlenül jött ki minden csapat számára, hogy most utazott a válogatott Dél-Koreába. Attól függetlenül, hogy jól játszanak a srácok és jók az eredmények ott kint, nehéz így készülni a playoffra, hogy komplett dolgokat nem tudunk gyakorolni. Mi egyébként annyiból szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az EBEL-csapatból is elég sokan itthon maradtak, és tudtunk néhányszor közösen edzeni, játszottunk is egymás ellen jókat, de tréningeztünk külön is a héten. Hasznosan telik ez az időszak. Ma is két edzést tartottunk, tegnap is, holnap is még, vasárnap pihenünk egyet, hétfőn még egy közös átmozgatás jön, aztán kedden nekivágunk.

Az EBEL-csapat még mindig a rájátszásért küzd, nem engedték még el a sztorit, ők is komolyan készültek, komolyan dolgoztak, ránk is komoly feladat vár. A két fronton a csapatnak 12 nap alatt 11 meccset kell lejátszania. Ez nagyon komoly egyeztetéseket és kihívást jelent a klub számára.

A jelen helyzetben a MOL Liga- és az EBEL-csapat vezetőedzője beszéli meg egymás között a visszajátszás kérdését, vagy a klub menedzsmentje is belefolyik a döntésbe?

A menedzsment felvázolta az álláspontját az edzőknek. A többi kérdést abszolút kettőnkre bízta, tehát Benoit Laporte-ra és rám. Nap mint nap egyeztetünk egymással, mi fogjuk kialakítani a keretet, úgy hogy egyik oldal se sérüljön és mindkettőből megpróbáljuk kihozni a maximumot. Egyértelműen az EBEL-szereplés a prioritás, ebben mindenki egyetért. Még abban az esetben sem engedjük el az EBEL hazai meccseit, ha már nincs esély bejutni a rájátszásba, mert azt a szép számú közönséget, amelyik egész évben támogatta a csapatot, tisztességgel ki kell szolgálni. Nehéz eltalálni az optimális megoldást, de ez is egy szempont.

Előfordulhat, hogy a 4-5-6-7 MOL Liga-negyeddöntő mindegyikén más csapattal lépnek jégre a MAC ellen?

Igen, minden elképzelhető. Sorsdöntő lesz már a szerdai EBEL-mérkőzés is. Minden nap meccsünk van, nem játszhat senki túl sokszor egymás után. Már a keddi MOL Liga-meccsre is úgy utazik a keret, hogy olyan, aki másnap sokat fog játszani az EBEL-ben, nem lép jégre a Tüskecsarnokban. Aztán így tovább.

Megmondom őszintén, volt egy személyes álláspontom, ami részben találkozott a vezetőség véleményével, részben nem. Azt preferálnám és az fémjelezné istenigazából a munkámat és az akadémia meg a Titánok munkáját, ha a MAC ellen a fehérvári játékoskeretekből a Magyarországon és Erdélyben született játékosokkal játszhatnám le a párharcot. Sem légióst, sem honosított játékost nem neveznék, ez volt az egyik fő álmom. Majd hozza az idő, hogy ebből mennyi valósulhat meg.

Koger Istvan AVS 2016_17

Fotó: Mudra László

A Fehérvár AV19 és a Fehérvári Titánok közötti átjátszásra vonatkozó szabályok összefoglalása.

A két székesfehérvári csapat mérkőzései:

2017. február 14., 19:00: MAC Budapest?Fehérvári Titánok
2017. február 15., 19:15: Fehérvár AV19?Dornbirn
2017. február 16., 18:30: Fehérvári Titánok?MAC Budapest
2017. február 17., 19:15: Olimpija Ljubljana?Fehérvár AV19
2017. február 18., 19:00: MAC Budapest?Fehérvári Titánok
2017. február 19., 17:00: Fehérvár AV19?Graz
2017. február 20., 18:30: Fehérvári Titánok?MAC Budapest
2017. február 21., 19:45: Villach?Fehérvár AV19
2017. február 22., 19:00: MAC Budapest?Fehérvári Titánok (ha szükséges)
2017. február 24., 18:30: Fehérvári Titánok?MAC Budapest (ha szükséges)
2017. február 26., 18:00: MAC Budapest?Fehérvári Titánok (ha szükséges)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum