A MAC behúzta magának a Volánt

   

Az első három választott, kialakult a MOL Liga-negyeddöntő mezőnye.

A DVTK Jegesmedvék nem okoztak meglepetést, az előzetes várakozásnak megfelelően a csapatok által legkönnyebb ellenfélnek tartott Ferencvárosi TC-t választották. Majoross Gergely vezetőedző a bevállalós arcát mutatta, így idén már a negyeddöntőben megismétlődhetnek a tavalyi izgalmak, az EBEL-keret nagy részével megerősíthető Fehérvári Titánok AV19-cel találkozik a MAC Budapest.

Az UTE a DAB-ra szavazott, így a Debrecennek maradt a Brassó.

A MOL Liga-negyeddöntők párosítása:

DVTK Jegesmedvék?Ferencvárosi TC
MAC Budapest?Fehérvár
UTE?DAB
Debrecen?Brassó

MOL Liga negyeddonto banner

Az első három párharc váltott pályaválasztás mellett zajlik az egyik fél negyedik győzelméig. A Debrecen és a Brassó kettőt játszik Magyarországon, majd kettőt Erdélyben, az esetleges 5. és 7. meccset Debrecenben, a 6.-at Brassóban rendezik.

A váltott pályaválasztás mellett zajló negyeddöntők első mérkőzéseit február 14-én, kedden játsszák, a folytatásban pedig kétnaponta lépnek jégre a csapatok, tehát 16-án, 18-án és 20-án biztosan rendeznek találkozókat, az esetleges mérkőzéseket pedig 22-én, 24-én és 26-án tartják. A Debercen?Brassó negyeddöntő első négy meccse közül a magyarországi mérkőzéseket 14-én, 15-én, míg a brassói találkozókat 17-én és 18-án játsszák.

mla_2155_resize

Fotó: Mudra László

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum