A Debrecennek győznie kell Szeredában

   

Már ha meg akarja őrizni a negyedik helyet a MOL Liga-alapszakasz végén. Az is elég, ha hosszabbításban nyer a DHK, de a Vákárban ez nem egyszerű.

Az első lépést szombaton megtették a debreceniek, pontszámban beérték, az egymás elleni mérlegnek köszönhetően meg is előzték a Brassót, ezzel átvették a negyedik helyet a tabellán. A veszélyes ellenfelek köre így egy csapatra szűkült, ám a szívósan küzdő Acélbikák még utolérhetik őket. A DHK-nak 67, a DAB-nak 65 pontja van, kettejük összevetéséből pedig a debreceniek kerülnek ki rosszabbul, így vasárnap legalább két ponttal nyernie a DHK-nak a Csíkszereda otthonában ahhoz, hogy a Titánok–DAB csata eredményétől függetlenül ünnepelhesse a négy közé kerülést.

A Csíkszereda elvileg nem kell, hogy gondot okozzon a vendégeknek, hiszen debreceniek eddigi mindhárom meccsüket nyerték, ráadásul imponáló fölénnyel húzták be a 9 pontot: a gólarány 22-4. Persze a helyzet nem sokban különbözött a Galati ellen sem, a vége mégis hosszabbításos vereség lett. A két csapat nem egészen két hete találkozott utoljára, Debrecenben 4-1-re nyertek a hazaiak. A már mindenképpen alapszakasz-utolsó szeredaiak utolsó meccsükre készülnek a MOL Ligában, és nyilván nem fogják félvállról venni a találkozót. Akkor sem, ha szombaton szintén hosszabbításos vereséget szenvedtek, a Progym otthonában kaptak ki 5-4-re a román bajnokságban. Az esélyek tehát a Debrecen mellett szólnak, de annál jobb dolog nemigen történhet a MOL Ligában, mint hogy 39 meccs után három csapat is fej-fej mellett végez, és tétre menő meccseket vívnak a pályaelőnyért.

SC Csíkszereda–HK Debrecen 4-5

   

Fordulatos meccsen szerezte meg a győzelmet és a MOL Liga-alapszakasz negyedik helyét a Debrecen.

A vendégcsapat ellentmondást nem tűrően kezdte a sorsdöntő meccset a Vákár Lajos-csarnokban, a 7. percben már 0-2 állt a táblán. A csíkiaknak azonban eszük ágában sem volt összeomlani, még ebben a menetben fordítottak. Az első öt gól mindegyikét légiósok szerezték. A következőt nem: Molnár Dávid egyenlítésére már a harmadik harmadban került sor. A szeredaiak azonban kisvártatva ismét előnybe kerültek, és az utolsó percekig őrizték a vezetést. A kapuslehozatal ugyanakkor ezúttal eredményre vezetett, Jesse Schultz egalizált. A ráadásban nem talált be senki, jöhettek a büntetők, a győztes rávezetést az orosz Piszkunov abszolválta.

Ezzel eldőlt, hogy a Debrecen zár a negyedik helyen az alapszakaszban. Dicséret illeti a szeredaiakat is, akik végső soron helytálltak az utolsó hetekben, hatból három találkozót megnyertek, a legutolsón is pontot szereztek, úgy néz ki, lesz bennük erő a romániai bajnokság záró szakaszában. A DHK pedig kíváncsian várhatja negyeddöntős ellenfelét.

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1100 néző. Játékvezetők: Csomortáni, Gergely, Rédai, André.
Ruczuj: 85,7% (Onodi)
K
Gyenes: 87,9% (Pleszkán)
Wood, Salló, Antal Zs., Valchar, Bíró
1
Dudas, Smith, Brown, Saluga, Schultz
Korenko, Papp, Molnár Zs., Szolarjov, Farkas
2
Varga, Szagyikov, Piszkunov, Berta, Vaszjunyin
Campbell, Gecse, Péter, Moldován, Molnár Z.
3
Hetényi, Györfy, Németh, Hári, Molnár D.
Bors, Orbán, Sándor, Egyed, Rokaly
4
Szilágyi, Vincze, Godó
Gudas Leo, Hozó Levente
E
Morgan Jason
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:23 DHK Saluga Schultz Dudas
0-2 06:51 DHK Brown Saluga Dudas
1-2 10:40 SCC Valchar Antal Zs. Farkas
2-2 10:55 SCC Szolarjov Papp Wood
3-2 14:19 SCC Korenko Antal Zs. Bíró
3-3 44:48 DHK Molnár D. Piszkunov
4-3 51:09 SCC Antal Zs. Valchar Bíró
4-4 58:19 DHK Schultz Saluga Brown
4-5 65:00 DHK GWS Piszkunov
33 Kapura lövések száma 35
8 Kiállításpercek 26

A Csíkszereda–Debrecen galériája

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum