Utánpótlás 3 ponttal segítette 3 sikerhez csapatát Kiss Zsombor

 

Utánpótlás-légióskörkép a nagyvilágból.

Remek hetet zárt a svájci junior A ligában a HC Davos. Kiss Zsombor csapata a GCK Lions otthonában 4-3-ra, Luganóban 5-1-re nyert, a két meccs között pedig a Bielt küldték haza 5-2-vel. A második soros Kiss két góllal ? köztük egy emberhátrányossal ? és egy asszisztal zárt. Kiss 17 pontos, a Davos pedig az elmúlt hetek remek eredményeinek köszönhetően negyedik a tabellán.

A juniorbajnokság B ligájában már nem volt ilyen sikeres a Foward-Morges. Pribula Gáborék a Visp csarnokában 7-2-re, a La Chaux-de- Fonds otthonában 2-0-ra kaptak ki. A magyar center egy gólt szerzett, tartja a fél pont/meccs átlagát. A Foward-Morges tizedik a tabellán, az alapszakaszból 2 forduló van még hátra, amely alatt már nem tudja ledolgozni 13 pontos hátrányát a 8. helyezetthez képest, így Pribuláék nem jutnak playoffba.

A liga másik magyar érdekeltségű csapata, a Langenthal a La Chaux-de-Fonds és a ZSC Lions otthonában kikapott, előbb 5-3-ra, majd 3-1-re. A két találkozó között otthon fogadták az Ajoie-t, magabiztosan 8-4-re győzték le őket. Kovács Dávid a második két összecsapáson jutott szóhoz, két meccs alatt 7 gólt kapott. A Langenthal az Ajoie legyőzésével nagy lépést tett a rájátszás felé, egyelőre a hetedik helyen állnak.

Maradjunk Svájcnál, az ifjúsági ligában a ZSC Lions otthon 4-3-ra verte a Genéve-öt, majd a Zug otthonában is 5-4-re nyerni tudott a két magyar játékost is foglalkoztató klub. Falus Ádám a Zug ellen betalált, ez volt idei 10. pontja. Révész Marcell továbbra is sérüléséből lábadozik. A Zürich a roppant szoros bajnokság harmadik helyén áll.

Hatalmas meglepetést szerzett a Linz az EBYSL-ben, hazai pályán büntetőkkel verték 3-2-re a csoportelső Salzburgot. Pár nappal később aztán helyre állt a világ rendje, 7-2-re nyert a Red Bull. Gáspár Máté a négy rendes játékidős linzi találat közül 3-ban szerepet vállalt, egy gólja mellett kettőt előkészített. Kemény Patrik az első meccsen játszott, pontot nem szerzett. A Linz az A csoport utolsó előtti helyén áll.

Egy korosztállyal lejjebb, az EBJL-ben is a Salzburg volt a Black Wings ellenfele. A fiatalabbaknak nem sikerült a bravúr, csak 2-1-re tudták megszorítani a jobb erőkkel rendelkező vendégeket. Kónya Krisztián és Fehérgyarmati Balázs játszott, ám pontot nem szereztek. Tóth Balázs viszont remekül védett, 28 lövésből csupán két gólt kapott, és 93%-on zárt. A Linz utolsó a B csoportban.

Szabad Kevin és a Vienna Capitals a Slavija Ljubljanát fogadta az osztrák juniorligában. A bécsiek könnyedén, 6-1-re győztek, Szabad pedig egy gólt és három gólpasszt szerzett. 4 pontos hétvégéjének köszönhetően továbbra is pont/meccs fölött átlagol a fiatal csatár. A Capitals továbbra is magabiztosan vezeti az EBYSL B csoportját.

A WSHL-s Casper Coyotes háromszor győzte le a csoportutolsó Superior RoughRiderst idegen környezetben. A három magyar játékost is soraiban tudó Coyotes sorrendben 4-3-ra, 6-2-re és 5-1-re diadalmaskodott. Gebei Gergely és Kiss Roland mindhárom találkozón jégre lépett, pontot nem szereztek. Kornakker Dániel az első két meccsen pihent, a harmadikon 1 gólon tartotta az ellenfelet, 96,2%-kal védett. A Coyotes kevesebb lejátszott mérkőzése miatt visszacsúszott a csoport negyedik helyére.

A 17 éves Bugár Gábor ezúttal a Boden U20-as csapatában kapott szerepet. A magyar bekknek ez volt idei 3. és 4. fellépése egy korosztállyal feljebb, az első sorban játszott, csapata pedig a Lejont 6-1-re, a Vannast 3-1-re verte. 5 fordulóval az alapszakasz vége előtt második a Boden.

A svéd U18-as bajnokságban felemás hetet zárt a Flemingsberg. A Balsta otthonában 9-5-ös vereséget szenvedtek, majd hazai pályán 4-1-re győzték le a GötaTraneberget. Fajcsák Tamás mindkét mérkőzésen játszott, a győztes meccsen ő nyitotta meg a gólgyártást. A Flemingsberg harmadik a 8 csapatos ligában.

A német juniorliga alsóházában a két magyar érdekeltségű együttes mérte össze erejét Rosenheimben. A vendég Augsburg előbb 4-1-re, majd 4-3-ra győzött, így az 1-1 gólt és gólpasszt szerző Péter Donáték számára sikerült jobban a hétvége. Makovics Bence nem lépett pályára a Rosenheimben. Az Augsburg a második, a Rosenheim immáron csak a negyedik a tabellán.

A cseh juniorligában 3-2-re verte a Chomutov a Litvínovot. A hazaiaknál szerepel Részegh Tamás, aki ezúttal is eredményes volt, gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A székely jégkorongozó 29. meccsén a 23. pontját szerezte. A Chomutov hetedik a cseh pontvadászatban.

A brit U18-as bajnokságban két nagyarányú győzelmet aratott az Okanagan. A két fiatal magyart is foglalkoztató klub a Bracknellt 7-0-ra, az Invictát 8-2-re verte. Pákozdi Bálint az első meccsen 2+3-at, a másodikon 1+4-et ért el. Mórocz Tibor pont nélkül maradt. Pákozdi 13 meccs alatt 42 pontnál jár. Az Okanagan azelső a bajnokságban.

A finn B2-nuorten Mestis bajnokságban továbbra is hibátlan a HJK. Szolga Bertalan csapata a TPS-t idegenben 2-1-re, a Pingviinitet hazai pályán 5-4-re verte. Szolga mindkét sikerből 1-1 góllal vette ki a részét, amivel már 6 pontos a középszakaszban. A HJK továbbra is vezeti a 3-as csoportot.

1997-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Garát Zsombor hátvéd Austin Bruins (NAHL, USA)
Gáspár Máté csatár Linz/Zell am See (AUT)
Kiss Zsombor csatár HC Davos (SUI)
Nagy Zoltán csatár Keupa A/Pelikaanit (FIN)
Stipsicz Bence hátvéd Cedar Rapids (USHL, USA)
Szabad Kevin csatár Vienna Capitals (AUT)
Villás Bálint hátvéd Ontario Avalanche (WSHL, USA)


1998-ban született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Bálint Tamás csatár Frankfurt (GER)
Kenéz Barnabás hátvéd Flemingsberg (SWE)
Szabó Márk csatár London Lakers (GMHL, CAN)
Török Viktor csatár Landshut (GER)


1999-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Bugár Gábor hátvéd Boden (SWE)
Daadou Ádám csatár Titaanit (FIN)
Gebei Gergely csatár Casper Coyotes (WSHL, USA)
Horváth Bálint csatár Rögle (SWE)
Kiss Roland hátvéd Casper Coyotes (WSHL, USA)
Kovács Dávid kapus Langnau (SUI)
Lebocky Zoltán hátvéd Tottenham Steam (GMHL, CAN)
Makovics Bence csatár Rosenheim (GER)
Maros Botond kapus Vienna Capitals (AUT)
Pákozdi Bálint csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Pribula Gábor csatár Morges (SUI)
Rácz Levente csatár Trafford Tornados (GBR)
Simotics Ferenc hátvéd Sparta Praha (CZE)
Tóth Balázs kapus Linz (AUT)


2000-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Farkas Márton csatár TuTo (FIN)
Fehérgyarmati Balázs csatár Linz (AUT)
Galló Olivér kapus Vallentuna (SWE)
Kemény Patrik csatár Linz (AUT)
Péter Donát csatár Augsburg (GER)
Révész Marcell csatár Zürich Lions (SUI)
Szolga Bertalan csatár HJK (FIN)


2001-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Fajcsák Tamás csatár Flemingsberg (SWE)
Falus Ádám hátvéd Zürich Lions (SUI)
Karl Bence csatár Shawnigan Lake School (CAN)
Kóczán János csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Kónya Krisztián csatár Linz (AUT)
Kozma Dávid csatár Karlskrona (SWE)
Mesterházy Bálint csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Mórocz Tibor hátvéd Okanagan St. Pölten (AUT)
Papp Kristóf csatár Honeybaked (HPHL, USA)
Sárdi Máté csatár Dukla Trencín (SVK)


Nem felnőtt bajnokságokban játszó, nem utánpótláskorú légiósaink:

Név Poszt Szül. év Csapat
Erőss Zoltán csatár 1995 Univ. of Southern Maine (NCAA III, USA)
Herner Olivér hátvéd 1996 Universíto of Maine (NCAA, USA)
Kornakker Dániel kapus 1996 Casper Coyotes (WSHL, USA)
Köllő Roland csatár 1996 Northumberland Stars (GMHL, CAN)
Orosz Donát csatár 1995 Bradford Bulls (GMHL, CAN)


Fiatal székely?magyar légiósok:

Név Poszt Szül. év Csapat
Kánya Tamás csatár 2001 Krefeld (GER)
Kovács Mátyás csatár 1997 Hamburg (GER)
Péter Balázs csatár 1996 Neuss (GER)
Részegh Tamás csatár 1997 Chomutov (CZE)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum