Nehezebb lesz a légiós kapusoknak a USHL-ben

   

Az első számú amerikai juniorliga fontos változásokat vezet be a következő szezontól, a légiós mezőnyjátékosok száma nő, a kapusoké csökken.

Minderről a liga igazgatótanácsa döntött az amerikai szövetséggel való konzultációt követően. Eddig négy importjátékos játszhatott egy csapatban, ez jövőre úgy változik, hogy a kanadai játékosokat külön kalapba sorolják, mint a többi légióst. Kanadai játékosból kettő lehet, egyéb légiósból továbbra is négy, összesen tehát hat. A változtatásokkal az a liga célja, hogy felvegye a versenyt a három kanadai junior A-ligával, a QMJHL-lel, az OHL-lel és a WHL-lel. Ettől messze vannak, de a USHL már egyre több első körben draftolt játékost termel ki magából. A további fejlődés egyik nagy gátja, hogy rengeteg tehetséges amerikai a CHL-ben, azon belül is az OHL-ben próbál szerencsét.

clark cup

A Hockey News fent idézett cikke megjegyzi, mióta a CHL megtiltotta a légiós kapusok alkalmazását, azóta a USHL lett az európai kapusok egyik legnagyobb inkubátorává. Jelenleg a legkisebb meccsenkénti kapottgól-átlaggal rendelkező öt csapatból négyben európai az első számú portás. Ezzel kapcsolatban az amerikai szövetség a kanadaihoz hasonló tiltást javasolt a ligának, amely azonban úgy látta, a verseny teljes kizárása nem tenne jót a hazai kapusok fejlődésének, így a légiós kapusok számát csapatonként egy főben maximalizálták. Ráadásul a kapusok duplán számítanak majd a kontingensbe. Ez a változás csak egy évvel később, a 2018/19-es szezontól lép életbe. További kedvezmény a saját nevelésű kapusok számára, hogy egy évig túlkorosként is lehet őket alkalmazni. Jelenleg egy csapatban maximum négy 21 éves játszhat, ez a jövőben sem változik, viszont a létszámba a kapusok nem számítanak bele.

A versenynaptár sem maradt érintetlen, a felek megállapodtak, hogy marad a 60 meccs, de ezt 28 helyett 26 hét alatt játsszák le, két héttel később kezdve az idényt.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum