Muszáj keményen odatennie magát a DAB-nak

   

Az Acélbikák még elérhetik a 4. helyet a MOL Liga-alapszakasz végén.

A negyedik helyért hajtó Dunaújváros ellenfele a már biztosan rájátszásba jutott Ferencváros lesz. A Galati mélyrepülésével és a Beograd vereségeivel anélkül dőlt el, hogy a Ferencváros a legjobb 8 mezőnyének tagja lesz, hogy ehhez pályára kellett volna lépnie. Hogy a 7. vagy a 8. helyen végez-e a Fradi, az nem oszt, nem szoroz, úgyis választani fognak az alsó 4-ből a dobogósok. A Dunaújváros számára viszont még van tétje a hátralevő meccseknek. A Brassóval és a Debrecennel ugyanis hármas versenyfutásban vannak a 4–6. helyekért. A Brassó előnye a két magyarországi csapat előtt 4 pont, de két meccsel többet játszott, így a DAB és a DHK is megelőzheti.

Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújt a DAB mostanában. Januárban hat MOL Liga-meccsből 2 győzelem, 2 túlórás és 2 sima vereség a mérlegük. Nem volt könnyű a programjuk, játszottak a DVTK, a Debrecen, az UTE és a Brassó ellen is. Nem is feltétlenül a viszonylag kevés megszerzett pont, inkább a kiszámíthatatlan játék lehet nyugtalanító a híveknek. Nemhogy két egymás utáni mérkőzés között van óriási különbség, sokszor meccsen belül is szélsőségesen változó minőséget mutat a csapat. Januárban eddig kétszer játszottak otthon, közvetlen riválisaik ellen, és mindkétszer döntetlen lett 60 perc után. A túlóra az ellenfélnek kedvezett. Legutóbb a ligában egy idegenbeli győzelem jött Belgrádban, a Magyar Kupában pedig a DVTK ellen idegenben egy biztató-bosszantó hosszabbításos vereség. Hogy hétfő este melyik énjéből mennyit mutat a csapat, azon akár az alapszakasz végső kimenetele is múlhat. Nem lesz könnyű az eltiltott Dansereau és az agyrázkódásából még fel nem épült Kaszkov nélkül játszani, de legalább Ölander visszatérésére van remény.

Ha a tendenciákat nézzük, azt mondhatjuk, a táblázaton levő különbség ellenére a Ferencváros pontszerző reményekkel utazhat Dunaújvárosba. Sokszor írtunk a zöldek borzalmas sorozatáról, de ez mostanra már a múlté. Az UTE ellen második nekifutásra kivívott győzelem után kikaptak ugyan Miskolcon a DVTK-tól, de határozott jeleket mutatott a társaság arról, hogy van tartása. A Galati elleni 9-0 és a Brassó biztos legyőzése rá is erősített erre. Visszatérőben van a csapat önbizalma, és bár a Galati elleni meccs nem mérvadó, a Brassótól kapott két gól azt is jelezheti, hogy stabilizálódni látszik a védőmunka. Greg Lindqvistnek más dolga nincs most a csapatával, mint nyugodtan felkészülni a rájátszásra. A Ferencváros nincs eredménykényszerben, a nyolc közé jutással minden nyomás lekerült  játékosokról, felszabadultan mehetnek, és így veszélyesek is lehetnek a dunaújvárosiakra. Visszatér Farkas és Fliszár, így hosszú idő után ismét négy sorral igyekszik játszani a Fradi, készülve már a rájátszásra is ezzel.

DAB–FTC 5-4

   

A ferencvárosiak kétgólos hátrányból hosszabbításra mentették a találkozót, amit a dunaújvárosiak egy emberelőnyös góllal megnyertek.

A mérkőzést jól kezdték a 16 mezőnyjátékossal felálló hazaiak, a 4. percben a támadó harmadban Borbás elhozta a bulit, a korong Hüffner Adriánhoz került, aki ellőtte, a pakk pedig egy ferencvárosi játékos lábai között is elhaladva Sevela kapujában kötött ki. A 8. percben közel járt az egyenlítéshez az FTC, Tendler takarásból érkező lövését védte Duschek. Újabb 4 perccel később viszont már döntetlen állt az eredményjelzőn, Dubek lövését hiába védte a DAB kapusa, a védők nem takarították el a lecsorgó korongot és a jó ütemben ékező Hardi közelről betalált. A következő percek a kiállításokról szóltak, a hazaiak 33 másodpercig kettős emberelőnyben is voltak, de nem használták ki, ellenben 4 a 4 elleni helyzetben Hudec betört a zöld-fehérek harmadába és hatalmas gólt vágott az FTC-nek. A dunaújvárosiak megérdemelten vezettek 20 perc után, ugyanis közel kétszer annyit lőttek kapura, mint a ferencvárosiak.

A második játékrészben csapkodó, oda-vissza korcsolyázós játék zajlott. Elsőre úgy tűnt, az FTC a 28. percben kapuvasat lőtt, a játék pedig ment tovább. Az esetet a biztonság kedvéért videobíróval megvizsgálták és néhány perces vizsgálat után megadták Kiss Ákos találatát. A meccs felénél több büntetést is kiosztottak a játékvezetők, a DAB 4 a 3 ellen játszhatott. Az egyik hazai akció során Azari lövését hiába védte Sevela, Ladigin jól érkezett és újra vezetéshez juttatta a piros-fehéreket. A harmad végén kétgólosra nőtt a DAB-előny, Becze zavartalanul korcsolyázhatott be a kapu elé, lőtt, Sevela nem láthatott semmit, 1-1 játékos takarta előle a kilátás.

A záró húsz perc elején Sumi megsérült, a ferencvárosi játékos segítséggel hagyta el a jeget, az első diagnózis alapján nem kizárt, hogy térdszalag-szakadás történt. A zöld-fehérek hajtottak az egyenlítésért, ám a válogatottba behívott Duschek vezetésével állta a rohamokat a DAB. Egészen az 53. percig, amikor Kiss Ákos a kapu mögül befordult, elsőre még védett a hazai kapus, viszont a kipattanót bekotorta a zöld-fehér csatár. Másfél perccel később viszont túl sok FTC-játékos volt a jégen, a hátrányt kibekkelték a vendégek. A ferencvárosiak az 59. percben egyenlítettek, Jaborník kék vonalról megeresztett lövése elment Duschek lepkés kesztyűje mellett, majd a kapuvasról visszapattanva a kapus hátáról bejutott a kapuba.

A hosszabbítás 2. percében Becze kiugrott, Hietamaki ráütött, így emberelőnybe került a DAB. A dunaújvárosiak éltek a lehetőséggel, felálltak 4 a 3 ellen, kijátszották a helyzetet, Hudec pedig belőtte a hazaiak 5-4-es győzelmét jelentő gólt.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 350 néző. Játékvezetők: Németh, Haszonits, Soltész, Kis-király.
Duschek: 88,6% (Koitmaa)
K
Sevela: 90,6% (Soós)
Hudec, Ladigin, Becze, Cseter, Azari
1
Jaborník, Hietamaki, Dubek, Tendler, Rafaj
Lencsés, Hüffner, Németh P., Borbás, Nagy
2
Schwindt, Erdélyi, Sumi, Szappanos, Kiss
Hruby, Magosi, Léránt, Odnoga, Tanka
3
Lengyel, Kovács, Shinkaruk, Németh Á., Papp
Lévai
4
Inglis, Üveges, Hardi, Farkas, Fliszár
Malkia Heikki, Strenk Hunor
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:58 DAB Hüffner Borbás
1-1 11:02 FTC Hardi
2-1 16:53 DAB Hudec Tanka Léránt
2-2 26:38 FTC Kiss Shinkaruk Szappanos
3-2 31:53 DAB PP Ladigin Azari Becze
4-2 39:29 DAB Becze Azari Borbás
4-3 52:23 FTC Kiss Shinkaruk Hardi
4-4 58:38 FTC Jaborník Dubek
5-4 62:32 DAB PP Hudec Cseter Azari
53 Kapura lövések száma 35
4 Kiállításpercek 14

A DAB–FTC videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum