A Nyeftyehimik 8-at lőtt az Ak Barsznak

 

A nyizsnyekamszkiak a második harmadban 6-szor találtak be a kazanyi kapuba, Sexton 1+4 ponttal zárt. A Slovan fesztiválhangulatú mérkőzésen 2 pontot szerzett a Lokomotiv ellen és már csak 2 pontra áll a rájátszást érő 8. helytől.

A Slovan telt ház előtt fogadta a Lokomotivot. A mérkőzés első harmadában jobban játszottak a hazaiak, ez eredményre is vezetett, Cheechoo kapu mögül érkező passzát gólra váltotta a remek ütemben érkező Hlinka. A második játékrészben hiába támadtak többet a vendégek, egy rövid Slovan-emberelőnyös lehetőséget Taffe passzából az üresen maradt Cheechoo kihasznált. A záró húsz percben hajtott az egyenlítésért az orosz együttes, az 54. percben egy 5 a 4 elleni lehetőség során szépítettek, majd másfél perccel később Talbot gyönyörű korongot kapott, betört a Slovan kapuja elé és betalált Brust kapujába. Hosszabbításra került sor, ahol nem esett találat, a büntetőkből pedig a Slovan jött ki jobban, így már csak 2 pont a hátránya a Nyugati főcsoportban 8. helyezett Jokerit mögött.

KHL, 10055 néző.
Brust: 93,1% (Pogge)
K
Szudnyicin: 92,9% (Murigin)
Kundrátek, Sersen, Taffe, Hlinka, Cheechoo
1
Oszipov, Nakládal, Kontiola, Kozun, Talbot
Plastino, Svarny, Jeglic, Muszatov, Stastny
2
Ljubuskin, Gavrikov, Iljenko, Kraszkovszkij, Polunyin
Luza, Starosta, Chipchura, Lusnák, Skalicky
3
Rafikov, Pasnyin, Galimov, Kartajev, Apalkov
Bacík, Vopelka, Patoprsty, Petrás, Siska
4
Koledov, Moszaljov, Kagyejkin, Loktyionov, Lugin
Milos Riha
E
Alekszej Kudasov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 14:49 SBA Hlinka Cheechoo
2-0 35:05 SBA PP Cheechoo Taffe Kundrátek
2-1 53:39 LOK PP Kozun Nakládal
2-2 55:11 LOK Kozun Pasnyin Kontiola
3-2 65:00 SBA GWS Muszatov
28 Kapura lövések száma 29
20 Kiállításpercek 10

A Szibir egygólos mérkőzésen legyűrte a Kunlunt. A novoszibirszkiek kapujában Taylor 27 védéssel ért el shutoutot. Győzelmével a Szibir 3 pontra megközelítette a Keleti főcsoport 8. helyén álló Admiralt.

KHL, 7420 néző.
Taylor: 100% (Kraszikov)
K
Karhunen: 96,4% (Makarov)
Vorobjov K., Misarin, Kemppainen, Szannyikov, Salunov
1
Mantyla, Jarvinen, Videll, Collins, Rau
Alekszejev, Polásek, Pervusin, Hlopotov, Sumakov
2
Bellemore, Peretyagin, Warn, Marcinko, Ponyikarovszkij
Beljakov, Ignatovics, Boychuk, Milovzorov, Okulov
3
Viklund, Taimi, Bakos, Sallinen, Fleury
Naumov, Gluhov A., Artyuhin, Artyomov, Szokolov
4
Yuen, Jing, Lahti, Jasin
Andrej Szkabelka
E
Vlagyimir Jurzinov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 28:17 SZI PP Szannyikov Salunov Kemppainen
28 Kapura lövések száma 27
12 Kiállításpercek 24

Azt az Admiralt, amely váratlanul büntetőkkel vereséget szenvedett az utolsó helyen álló Metallurg Novokuznyeck otthonában. A szibériaiak 6 másodperccel a rendes játékidő vége előtt mentették hosszabbításra a meccset.

KHL, 2063 néző.
Hakimov: 94,3% (Podjapolszkij)
K
Bobkov: 94,1% (Szerebrjakov)
Szkutar, Fatkullin, Mihejev, Szemjonov, Szkorohodov
1
Bartulis, Blum, Sabolic, Szajusztov, Fiszenko
Kalasnyikov, Ljamkin, Zemcsenko, Komarisztij, Szolovjov
2
Volcsenkov, Gavrilenko, Alekszandrov, Barbasov, Wright
Vaszilcsenko, Tyitov, Lebegyev, Poliscsuk, Razumov
3
Zemcsonok, Kurasov, Zsafjarov, Kazakov, Makarenko
Kuklev, Mihajlov, Jemec, Karavajev, Taratuhin
4
Iljin, Plotnyikov, Alekszejev, Krasznoszlobodcev, Szigarjov
Szergej Berdnyikov
E
Alekszandr Andrijevszkij
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:45 ADM PP Szajusztov Blum Sabolic
1-1 14:11 MNK Szolovjov Zemcsenko
1-2 33:18 ADM Alekszejev Gavrilenko Plotnyikov
2-2 59:54 MNK Jemec Zemcsenko Ljamkin
3-2 65:00 MNK GWS Zemcsenko
34 Kapura lövések száma 35
10 Kiállításpercek 29

A Nyeftyehimik is kihasználta a vlagyivosztokiak botlását és 5 pontra megközelítette a távol-keleti együttest. A nyizsnyekamszkiak keményen átgázoltak a kétszeres bajnok Ak Barszon, a második harmadban féltucat gólt lőttek. A rájátszásért küzdő együttes sikeréből Dan Sexton 1 góllal és 4 gólpasszal vette ki a részét.

KHL, 5900 néző.
Karejev: 94,6% (Kaszutyin)
K
Garipov: 72,7% (Galimov: 78,3%)
Kinrade, Szergejev, Gynge, Konykov, Sexton
1
Batirsin, Jarullin, Glinkin, Gluhov, Popov
Ljamin, Pervisin, Poligalov, Porjagyin, Sztoljarov
2
Jordán, Elliott, Lukojanov, Tkacsov, Csibiszov
Lekomcev, Ogurcov, Zdunov, Sikszatdarov, Jakimov
3
Zaharcsuk, Tokranov, Arhipov, Szvitov, Sekac
Berezin, Kuzmin, Gimatov, Hajrullin, Fazilzjanov
4
Szidorov, Varnakov, Malihin, Obuhov
Andrej Nazarov
E
Zinetula Biljaletgyinov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:10 NYH Gynge Sexton
1-1 03:57 AKB Csibiszov Zaharcsuk Lukojanov
2-1 20:17 NYH Kinrade Szergejev Sexton
2-2 21:43 AKB Malihin Varnakov Obuhov
3-2 22:06 NYH PP Szergejev Kinrade Sexton
4-2 30:52 NYH Porjagyin Poligalov
5-2 37:13 NYH PP2 Szergejev Kinrade Sexton
6-2 38:09 NYH PP Pervisin Sztoljarov Poligalov
7-2 39:14 NYH PP Sexton Konykov
8-2 47:18 NYH Berezin Jakimov Zdunov
34 Kapura lövések száma 37
12 Kiállításpercek 28

Az Amur már a 10. percben két góllal vezetett az Avangard otthonában, a folytatásban pedig nem engedte ki kezéből az előnyt. A habarovszkiaknál Kondratyev 2 találatot szerzett.

KHL, 8070 néző.
Furch: 90,0% (Kosztyin)
K
Metsola: 94,3% (Pecsurszkij)
Martinov, Medvegyev J., Mihejev, Pesztusko, Sobotka
1
Gorohov, Kondratyev, Bivalcev, Zohorna, Litovcsenko
Menysikov, Nyikityin, Zubov, Perezsogin, Pjanov
2
Atyusov, Malevics, Li, Usenyin Vlagyiszlav, Usenyin Vjacseszlav
Ahnelöv, Gustafsson, Burdaszov, Kucserjavenko, Hohrjakov
3
Kamalov, Kolár, Kapusztyin, Kriszanov, Rugyenkov
Liszov, Kovaljov, Lauta, Mahanovszkij, Junykov
4
Jeleszin, Gyedunov, Nazarov, Popov
Fjodor Kanarejkin
E
Andrej Martyemjanov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:23 AMR Li Rugyenkov Usenyin Vjacseszlav
0-2 09:09 AMR Kondratyev Zohorna
0-3 44:42 AMR Kondratyev Usenyin Vlagyiszlav Usenyin Vjacseszlav
1-3 48:09 AVG Gustafsson Perezsogin Ahnelöv
2-3 57:39 AVG Burdaszov
2-4 59:45 AMR Usenyin Vlagyiszlav Kriszanov Usenyin Vjacseszlav
35 Kapura lövések száma 31
18 Kiállításpercek 10

A Dinamo Moszkva Kokujov vezetésével verte a Medvescakot. Az oroszok csatára 2+1 ponttal zárt Zágrábban.

KHL, 2017. jan. 31., kedd.
Garnett: 86,8% (Gajducsenko)
K
Lazusin: 91,9% (Jerjomenko)
Bezina, Parlett, Giroux, Lessio, Smejkal
1
Makljukov, Nyikulin, Karpov, Kaspar, Tyerescsenko
Katic, Krejcík, Voronyin, Glumac, Mahbod
2
Visnyevszkij, Hietanen, Taraszov, Cvetkov, Brjukvin
Larkin, Smith, Arkalov, Zanoski, Perkovich
3
Rilov, Mironov, Ribakov, Kokujov, Szopin
Kozák, Smolec, Milicic, Jankovic
4
Zajcev, Galimov, Fjodorov, Dugin, Csebikin
Gordie Dwyer
E
Szergej Oreskin
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:41 DMO Tyerescsenko Karpov
0-2 03:58 DMO Kokujov Szopin Rilov
1-2 08:32 MZA Giroux Krejcík Lessio
1-3 24:04 DMO Nyikulin Kaspar Karpov
1-4 41:58 DMO Brjukvin Kokujov
2-4 45:25 MZA Katic Krejcík
2-5 50:43 DMO Kokujov Dugin Fjodorov
3-5 57:45 MZA Lessio Mahbod Voronyin
3-6 58:58 DMO EN Kaspar
37 Kapura lövések száma 39
16 Kiállításpercek 6
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum