A Linköping lenullázta a Skellefteát

   

Hazai pályán, ötezer nézője előtt nyert 3-0-ra Galló Vilmos csapata a svéd élvonalban.

Az északi csapat nem kezdte olyan jól a szezont, mint szokta, de szép lassan felzárkózott, Linköpingbe már a dobogó harmadik helyéről érkezett. A házigazdákat azonban ez nem rémítette meg, minden harmadot 1-0-ra nyertek, összességében pedig 3-0-ra hozták a meccset. Galló Vilmos a negyedik sorban kapott helyet, közel 12 percet volt a jégen, pontot nem szerzett. Győzelmével a Linköping feljött a negyedik helyre a tabellán, lemaradása egy pont a Skellefteához képest, amelynél ráadásul egy meccsel kevesebbet játszott.

Elkezdődött a középszakasz az Alpesi Ligában, melynek során az első hat helyezett egy oda-vissza kört játszik egymással. Az első fordulóban a Feldkirch az alapszakaszt megnyerő Ritten otthonába látogatott, ahol sokáig igen szoros meccset játszottak egymással a csapatok, az utolsó negyedórában mégis kiütés lett a vége. A hazaiak végig mezőnyfölényben voltak, jól jelzi ezt az 51-23-as kapura lövési arány, ennek ellenére a 48. perc elején még 1-1 volt az állás. Ekkor azonban elkezdte lőni a gólokat a Ritten, tíz perc alatt meg sem állt öt találatig, a vége 6-1-es győzelem lett. Fekete Dániel pontot nem szerzett, mínusz eggyel zárt. A Feldkirch a hatodik, utolsó helyen áll a csoportban.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 14. 27 5 11 16
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 6. 28 8 11 19
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 4. 36 1 6 7
Linköping HC CHL 9 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 4. 23 1 3 4
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 13. 36 4 9 13
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 3. 29 5 8 13
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 28 0 3 3
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 10. 38 9 21 30
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 4. 21 68 522 88,5
Iowa Wild AHL 8.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 7. 45 2 17 19

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum