Hári János szép fonákgólt lőtt

 

A Linköping egy góllal nyert, a Leksand egy góllal kikapott. Fekete is góllal búcsúzott az Alpesi Liga alapszakaszától, Sebők a jövő hétvégén már játszhat.

A Leksand a Djurgarden otthonába látogatott. Nem kezdtek jól a vendégek, az első harmadban kétgólos hátrányba kerültek, majd a 26. percben emberelőnyben is gólt kaptak, ezzel már 3-0-ra mentek a stockholmiak. A Leksand azonban nem adta fel, még ugyanabból az előnyből szépített, Hári János egyenlő létszám mellett elért gyönyörű fonákgóljával pedig máris ott voltak ellenfelük nyakán. A harmadik harmad elején az egyenlítés is összejött, ám a hazaiak meg tudtak újulni és az 54. percben visszavette a vezetést. Az újabb egyenlítés már nem sikerült, 4-3-ra nyertek a fővárosiak. Hári 17 és fél percet játszott, idei 4. gólját és 13. pontját szerezte, csak két játékos volt nála termékenyebb a csapatban.

Emberelőnyös játékával nyerte meg a Rögle elleni meccset a Linköping hazai pályán. Galló Vilmosék háromszor kerültek előnybe, ebből kettőt bevertek, amivel szemben a Rögle csak egyetlen találatot tudott felmutatni, egyenlő létszám mellett. A végeredmény 2-1 lett. Galló ismét sok jégidőt kapott, 11 és fél percet játszott, egy ütközése volt. A szombati játéknap után a helyzet nem sokat változott a tabellán, a Linköping egy helyet javított és feljött az ötödik helyre, de csak 1 pont választja el a harmadik HV71-től. Az alsóházban a Leksand továbbra is nagy csatában van az Örebróval az osztályozó elkerüléséért, Háriéknak két pontot kell ledolgozni a még hátra lévő 16 fordulóban.

Sebők Balázsról részletesebb információkkal is tudunk szolgálni. A játékos blogunknak elmondta, hogy kisebb izomszakadása van, nem annyira komoly, mint amilyennek hangzik, ha minden jól megy, jövő hétvégén már játszhat. Csapata szombaton sem tétlenkedett, a Karpat otthonában nyertek 3-2-re és továbbra is második helyen állnak a bajnokságban.

24 lövés és négy emberelőny is kevés volt Stipsicz Bencééknek ahhoz, hogy gólt lőjenek a Madison Capitols ellen a USHL-ben. Az ellenfél mindeközben már az 52. másodpercben betalált és ezzel az egyetlen góllal el is döntötte a mérkőzést. Az 1-0-s végeredmény alapján nem nehéz kitalálni, hogy ki lett a meccs a három legjobb játékosa: a két kapus és a gólszerző. Stipsicz értelemszerűen nem szerzett pontot, a Cedar Rapids RoughRiders továbbra is utolsó helyen áll.

Véget ért az Alpesi Liga alapszakasza, Fekete Dániel és csapata, a Feldkirch egyaránt méltóképp búcsúzott tőle. Az ellenfél a Zell am See csapata volt, akik hazai pályán meg is szerezték a vezetést, de az öröm nem tartott sokáig, 5 percen belül megszületett az egyenlítő találat, a harmad vége előtt pedig a vezetést is átvették a vendégek. A középső játékrészben eggyel növelte előnyét a Feldkirch, az igazi henger a záró húsz percben indult be, hárman is gólt szereztek, köztük Fekete is. A vége így 6-1 lett. Fekete csak egyetlen meccsről hiányzott, 8 gólt 19 pontot hozott össze. A Feldkirch hatodik helyen végzett a tabellán.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 13. 25 4 10 14
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 6. 27 8 11 19
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 5. 35 1 6 7
Linköping HC CHL 9 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 4. 23 1 3 4
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 13. 36 4 9 13
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 2. 29 5 8 13
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 28 0 3 3
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 10. 37 9 21 30
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 4. 20 65 496 88,4
Iowa Wild AHL 8.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 7. 45 2 17 19

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum