Utánpótlás Kazincbarcikára látogatnak a Jegesmedvék

   

A MOL Liga-címvédő hokisai meglátogatják a megyei csapat fiataljait.

Fanatikus játékosokból áll a Kazincbarcikai Ördögök csapata, akiket a sorozatos vereségek sem tántorítanak el a jégpályától, mert egyszerűen szeretnek jégkorongozni. Bár a legtöbb ember nem örül annak, hogy Magyarországon beköszöntött a zord tél, a kazincbarcikai hokisok a kivételeket erősítik. Ilyenkor ugyanis a harmincfős társaságot minden nap várja a jégpálya, amelyet a mínuszokban természetes jég takar, még mesterséges hűtésre sincs szükség.

“Most hozzuk be a lemaradást? ? mondja nevetve Ignéczi Péter, a Kazincbarcikai Ördögök Sport Egyesület szakosztályvezetője arra utalva, hogy évente csupán szűk három hónapig áll rendelkezésükre a városi fedetlen jégpálya. ? Augusztusban rendszerint szlovákiai vagy miskolci edzőtáborral kezdjük az idényt. Remek kapcsolatot ápolunk a rozsnyói, rimaszombati és a losonci klubbal, rendszeresen összejövünk edzőmeccsekre, és közös tornákat is szoktunk rendezni. Szeptembertől heti egy alkalommal Miskolcon vagy Rimaszombaton tartunk jeges edzést, emellett heti háromszor, négyszer van szárazedzésünk Kazincbarcikán, a jégpálya mellett kialakított edzőteremben vagy a városi sportközpontban.”

Kazincbarcikai ordogok 2

A Kazincbarcikai Ördögök ebben az évadban az U14-es és az U10-es bajnokságban indított csapatot. Amikor nincs jég a pályájukon, a meccseket Miskolcon játsszák. A Kazincbarcikai Jégpálya egyébként az egyelten az országban, amely még mindig ammóniahűtéssel üzemel, korábban így működött például a tiszaújvárosi pálya is. Tulajdonképpen 1987-ben azért létesült, hogy a műtrágyagyártáshoz szükséges nagy mennyiségű ammóniát keringesse. Amíg a kilencvenes években át nem vette a város az üzemeltetést a BorsodChemtől, addig közvetlenül a vegyigyárból érkezett az ammónia, manapság már tartályban szállítják a pályához. Bár jó a hűtési foka és az üzemeltetése is energiatakarékos, az egyre melegebb telek problémássá teszik. A kazincbarcikaiak is örülnének, ha legalább a jég felett lenne tető, ami árnyékol, és nem süt rá közvetlenül a nap.

Természetesen a hosszú távú tervek között szerepel a létesítményfejlesztés ? ezeket a törekvéseket a városvezetés is támogatja ?, illetve az elmúlt években is történt már e téren előrelépés. Miután 2012 decemberében az egyik egyesületi tag cége átvette a jégpálya üzemeltetését a várostól ? ezzel megmentve a létesítményt a bezárástól ? az új vezetés első dolga az volt, hogy átvizsgálja az állapotát és csökkentse a költségeit.

“Először a palánkot cseréltük le, ehhez a TAO-támogatásnak köszönhetően a svéd Modo csapatától vásároltunk használt palánkrendszert, illetve új rolbát is beszereztünk ? magyarázza Ignéczi. ? Szintén TAO-pénzen vásároltunk hokifelszereléseket, tehát az újonnan érkező gyerekeknek csak a korcsolyáról kell gondoskodniuk. A korisuli mindig is népszerű volt a városban, leginkább onnan tudunk meríteni és a szezon alatt folyamatosan jönnek is a gyerekek hokizni, csak ugye nálunk elég rövid ez az időszak. Szeptemberben egyébként a tervek szerint az egyik helyi iskolában jégkorongos osztályt indítunk. Továbbá megállapodást kötöttünk a DVTK Jegesmedvékkel, hogy a tehetségesebb játékosaink Miskolcon folytathassák a hokit. Igazából ez is a hosszú távú célunk, hogy nekik neveljünk jó hokisokat, nincsenek olyan terveink, hogy MOL Ligás csapatunk legyen Kazincbarcikán. Jelenleg négy-öt saját nevelésű játékosunk szerepel a DVTK különböző korosztályos együtteseiben.”

Kazincbarcikai ordogok 3

Emellett további cél, hogy a Kazincbarcika egyre több korosztályos bajnokságban induljon és adjon játékost az utánpótlás-válogatottba is. Az Ördögök közül ? akikkel edzőként Kovács Bertalan és három LTP-segítő foglalkozik ? a legtöbben azért választották a jégkorongot, mert a szüleik is ezt a sportágat űzték. Többen is tagjai voltak hajdanán annak a barcikai utánpótláscsapatnak, amelyet a neves székelyföldi edző, Bíró Ignác épített fel, így nem csoda, hogy hoki iránti lelkesedésük a csemetékre is átragadt.

Bár a Kazincbarcikai Ördögöknek eddig elég balszerencsés a szezonja, az U14-es bajnokság IV. csoportjában már maradt el mérkőzésük az ellenfél csapatán eluralkodott betegséghullám, a jégpályán jelentkező műszaki hiba miatt, legutóbb pedig a kedvezőtlen időjárási viszonyok végett nem tudtak elutazni Kaposvárra. Ráadásul a szezonban eddig még meccset sem nyertek.

“Eléggé fanatikus játékosokból és szülőkből áll a csapat ahhoz, hogy a sorozatos vereségek ne szegjék a kedvüket ? jelenti ki határozottan Ignéczi. ? Mindenki tisztában van azzal, hogy annyi jegesedzéssel, ami nekünk van az évadban, nem lehet felvenni a versenyt az olyan csapatokkal ? mint például a Kaposvár ?, amelyeknek fedett jégcsarnok áll a rendelkezésükre. Így elsősorban a játék szeretetére helyezzük a hangsúlyt, és ezt igyekszünk átadni a szombati minitornán is, amelyet a Kaposvár és a Rozsnyó részvételével rendezünk meg kilenc órás kezdéssel a Magyar Hoki Napján. Emellett pénteken nyílt edzést tartunk Kazincbarcikán a DVTK Jegesmedvék MOL Liga játékosainak részvételével, amelyre várunk minden 6-14 éves gyereket.”

Kazincbarcikai ordogok 1

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum