A Debrecen a Főnixben játszaná a MOL Liga-döntőt

   

Újabb játékosok távoztak a DHK-tól, de 9 légiós így is maradt. A cél az idei MOL Liga-szezonban továbbra is az éremszerzés és a stabil csapatmag kialakítása, amelyre jövőre is lehet építeni.

A Debreceni HK-nál megszokott, hogy mozgalmasan telnek napjaik idény közben is. Ezúttal sem volt ez másként, vezetőedzőt cseréltek, orosz helyett kanadai szakmai irányító érkezett a csapathoz, amit követően a légiósok állományában is jelentős változást hajtottak végre. Itt volt az ideje, hogy beszélgessünk a fejleményekről és az események hátteréről az egykori utánpótlás-válogatott és miskolci MOL Liga-bajnokból lett DHK-csapatvezetővel, Szilágyi Leventével.

Mi tette szükségessé a Muhin?Morgan cserét?

A csapat az elvárt szint alatt teljesített, nem voltak megfelelően motiválva a játékosok, morális gödörben voltunk, ami sok feszültséget szült a csapatban. Többekben felmerült a távozás gondolata is, mivel az orosz vezetőedző személyiségével és munkamódszerével nem tudtak azonosulni. Úgy gondoltuk, változtatásra van szükség annak érdekében, hogy javuljon a játékunk. Hosszas egyeztetést követően úgy döntött a menedzsment, hogy olyan hosszú távú megoldást kell találni, amely fejlődést mutat, és egy új irányvonalat, filozófiát valósít meg, amelynek segítségével építkezni tudunk, sikereket érhetünk el a jövőben. Úgy érzem, jó döntést hoztunk, amit az elmúlt mérkőzéseken mutatott játék és az eredmények is igazolnak.

DHKAVS Morgan

Fotó: Szepesi Boglárka

Ez a lépés irányváltás is az oroszról a kanadai vonal felé?

Debrecenben a kezdetektől az orosz vonalat preferálták, ami egy bizonyos szintig elegendőnek bizonyult. Azonban a játék és a liga rohamos fejlődése közelebb áll az észak-amerikai jégkorong stílusához. Nem gondolom, hogy teljesen hátat fordítanánk a hagyományoknak, vannak orosz játékosaink, akikben látunk potenciált, és a jövő évi keretben is el tudjuk képzelni őket.

Az edzőváltás után komoly légiósmozgás történt. Kik maradnak közülük a szezon végéig, és kik nincsenek már állományban?

Jason Morgan érkezésével valóban történtek változások a légióskontingensben, nem minden külföldi játékos karaktere illett bele a vezetőedző elképzelésébe. Pavel Vorosnyin volt az első távozó, az ő helyére érkezett Bradley Smith Opoléból, majd Szergej Kocsetkovot váltotta Jared Brown. Megérkezett Jesse Dudas és Jesse Schultz is, akik sokat fognak hozzátenni a játékunkhoz a jövőben. Néhány napja Jevgenyij Orlov kapussal is szerződést bontottunk. Az oroszok közül Alekszej Koszourov, Szergej Piszkunov, Artyom Bezrukov és Valerij Szagyikov maradt a kötelékünkben. Itt van velünk a szlovák Martin Saluga is.

DHKAVS

Az utánpótlásból is eltűntek az orosz edzők és játékosok?

Alekszandr Sahvorosztov utánpótlás-vezetővel is szerződést bontottunk Jevgenyij Muhinnal egy időben, mivel nem adta át azt a szakmai tudást, amit az elején ígért a klubnak. Így orosz edző nem maradt nálunk, sem az utánpótlás, sem a felnőttek szintjén. A junior- és az ificsapatnál viszont megmaradtak azok az orosz játékosok, akik a szezon elején érkeztek.

A magyar játékosok közül kikkel elégedettek a leginkább?

Németh Attila lett a MOL Ligában a legutóbbi játékhét legjobbja, ami önmagáért beszél. Kiválóan teljesít a fiatal csatár, meccsről meccsre egyre jobban játszik, megtalálta régi önmagát. Bámulatos, amit Hári Norbert művel a pályán, tökéletes passzokkal és cselekkel segíti a társakat, szórakoztatja a közönséget. Varga Arnold kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik, ő igazán stabil pont a védelemben, és ráadásul fontos gólokat szerez a kékről az elmúlt időben. A szezon gyengén indult mindkét magyar kapusunk számára, de örömünkre szolgál, hogy a mögöttünk hagyott hónap tapasztalatai alapján kezdik megtalálni önmagukat ők is. Gyenes Dávid és Pleszkán József is kiválóan véd az utóbbi időben. Molnár Dávid teljesítménye külön öröm számunkra, a saját nevelésű, junior-világbajnok csatár kiválóan megállja a helyét a felnőttek között, stabilan játszó kerettaggá dolgozta fel magát.

DHKBEO

Mi a cél az idei bajnokságban és a kupában?

A szezon elején a tavalyi 4. hely javítása, legalább a 3. hely megszerzése volt a cél, amit továbbra is teljesíteni szeretnénk. Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, nem lesz könnyű dolgunk, de úgy érzem, fogunk meglepetéseket okozni a rájátszásban. A kupában tavaly 3.-ok voltunk, idén szeretnénk a döntőig menetelni, ott már bármi lehet. Először azonban egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a MAC ellen, idegenben.

Mik a tervek a következő szezonra?

Egyelőre még a mostanira koncentrálunk, de szeretnénk a fejlődés útján maradni, évről évre egyre előrébb végezni. Olyan stabil játékosmagot akarunk létrehozni, amelyre hosszú távon számíthatunk, és amellyel magas szintre vihetjük a debreceni jégkorongot, jó eredményeket elérve.

Megvannak a források az előrelépéshez, stabilak az anyagi alapok?

A város a legfőbb támogatónk, és ahogy eddig is, úgy tűnik, hogy ezután is biztosítja a feltételeket ahhoz, h minél előrébb jusson a debreceni hoki.

Mennyire elégedettek az úttal, amit nem egészen három szezon alatt bejártak a DHK-val?

Erről Mocsári Attila elnök vagy Jonkl László ügyvezető tudna alaposabban nyilatkozni, ők dolgoznak a kezdetektől a csapattal. Nekem ez az első évem a klubnál, de úgy gondolom, mindig reális célokat tűztek ki itt, Debrecenben, amiket el is értek. Az első évi 5. helyről sikerült egy helyet javítani a tavalyi évadban. Nagyon sokat fejlődött a háttér is ezalatt, amit újabb fejlesztések követnek. Úgy gondolom, jó úton halad a debreceni jégkorong, és sikerekben gazdag jövő vár ránk.

Nem merült fel, hogy a Főnix-csarnokban játssza a csapat a playoffmeccseket?

Ígéretet kaptunk a várostól, hogy ha bejutunk a MOL Liga döntőjébe, akkor a Főnixben játszhatunk. Remélem, hogy erre sor kerülhet ? de addig még sok komoly kihívás áll előttünk.

DHK all team

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum