Galacon nagy a tét

   

A Dunareának nagyon kellenek a pontok, a Csíkszereda matematikailag is lecsúszhat a rájátszásról.

Ehhez nem kell más, mint az, hogy legalább 2 pontot veszítsen a kék-fehér legénység a Galati elleni helyi rangadón. Márpedig erre van esély, hiszen a Dunarea a rájátszásért hajt, számára az egyetlen elfogadható eredmény a rendes játékidőben aratott győzelem. A mérkőzés egyúttal a román bajnokságba is beszámít.Mivel a címvédő Galati ott csak a negyedik helyen áll jelenleg, 6 ponttal lemaradva a 3. Progym mögött, a hazai bajnokság miatt is fontos lenne számára a győzelem. Motivált ellenfél várja tehát Moldovánékat a galaci csarnokban.

Egy komoly hiányzója szinte biztosan lesz a Galati-nak. Erik Bednar a Brassó elleni, szombati bajnokin megsérült, amikor Garrett Clarke leütközte. Az eset azóta is komoly vitákat vált ki a romániai szurkolók körében. Bednar a MAC ellen nem játszott, és bár nincs információnk az állapotáról, arra tippelünk, hogy még egy ideig nélkülöznie kell csapatának. Nincs túl jó passzban a galaci védelem az elmúlt időszakban, és ez azért reményt adhat a szeredaiaknak. Legutóbbi hat mérkőzésükből egyedül a Progym elleni győzelmük alkalmával úszták meg hat kapott gól alatt, egyébként még a dunaújvárosi győzelem is hat kapott góllal jött össze.

A Csíkszeredának is van légiós sérültje, a cseh Tomás Kána szezonjának lett vége idő előtt súlyos sérülése miatt. Számukra is van tétje a meccsnek, a román bajnokságban ugyanis nem állnak rosszul, jelenleg a második helyen vannak a Progym és a Galati előtt. E három csapat egymás között fogja eldönteni az alapszakasz második, harmadik és negyedik helyét, és mivel a második helyezettnek az elődöntőben mindenképpen pályaelőnye van, egyáltalán nem mindegy a végső helyezés. Így a szeredaiak is biztosan hajtani fognak a jó eredményért. A Sportklub legutóbbi öt MOL Liga-mérkőzését elvesztette, de közben azért ért el figyelemre méltó eredményt is, a román kupában a Brassó legyőzésével döntőt játszhatott épp a Galati ellen, amelyen háromgólos előnyt adott el, végül csak hosszabbításban kapott ki.

Dunarea Galati–SC Csíkszereda 2-3

   

A Sportklub Antal Zsombor mesterhármasával verte a galaciakat, aminek a legjobban az FTC örülhetett.

Antal Zsombor nagy mérkőzését hozta a keddi galaci MOL Liga-találkozó. A Dunarea Galati az első harmad utolsó előtti másodpercében Bushbacher révén megszerezte a vezetést, majd a 28. percben Antal egyenlített. A második játékrész hajrájában Berdila újra előnyhöz juttatta a hazaiakat. A záró húsz perc közepén 61 másodperc alatt fordított a Csíkszereda, mindkétszer Antal Zsombor vette be László Arnold kapuját. Az SC Csíkszereda 3-2-re győzött, az FTC-nek így nagy szívességet tett, ugyanis a Dunarea Galati nem előzte meg a budapesti zöld-fehéreket.

Erste Liga, Patinoarul Artificial, 1200 néző. Játékvezetők: Mathe, Hunor, Scriban.
László: 88,0% (Radu)
K
Onodi: 87,5% (Ruczuj)
Lusneac, Raszulov, Rusnák, Bushbacher, Donyika
1
Wood, Salló, Antal Zs., Valchar, Bíró
Góga, Durkech, Krajci, Lőrincz, Szőcs
2
Korenko, Papp, Molnár Zs., Molnár Z., Farkas
Hildebrand, Berdila, Georgescu, Mihály, Irimia
3
Campbell, Gecse, Péter, Moldován, Szolarjov
Tamás, Pascaru, Marcus, Munteanu A. C., Pál Z.
4
Bors, Orbán, Sándor, Antal N., Egyed
Trandafir Marius, Irimia Gherghisan
E
Gudas Leo, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 19:59 GAL Bushbacher Rusnák
1-1 27:06 SCC Antal Zs. Bíró Valchar
2-1 34:36 GAL Berdila Krajci Szőcs
2-2 49:47 SCC Antal Zs. Bíró
2-3 50:48 SCC Antal Zs. Valchar
16 Kapura lövések száma 25
12 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum