A Galati visszatér a MOL Ligába

   

Az al-dunaiak 2017-ben először játszanak a magyar bázisú bajnokságban. Ellenfelük a második helyre hajtó MAC Budapest lesz.

A Dunarea az elmúlt két hétben pihent a MOL Ligában, és a román bajnokságban is csak egy meccset játszott, amelyen a Progymet verte hazai pályán 5-3-ra. A sors fintora, hogy a két sorozatban egyszerre járt le a pihenő, szombaton Brassóban léptek pályára román bajnokin, végletekig kiélezett mérkőzésen 6-5-ös vereséget szenvedtek, vasárnap pedig már a MAC-ot fogadják. Nem lesznek tehát teljesen frissek a kéthetes pihenő ellenére sem. Ez alatt a két hét alatt ráadásul csomó minden történt, a csapat a hetedik helyről visszacsúszott a 9. helyre, igaz, hátránya nem jelentős, mindössze négy pont a Fehérvárral és három a Ferencvárossal szemben, ráadásul mindkét csapat többet játszott egy meccsel. Nem lesz sétagalopp a hátralévő hét meccs sem, a MAC után a Csíkszeredát fogadják, utolsó magyarországi túrájukat a Fradi otthonában kezdik, majd a Tüskecsarnokban folytatják, végül a Népkertben fejezik be,. Az alapszakaszt hazai pályán zárják majd le a Beograd és a Debrecen ellen.

A MAC 70 ponttal harmadik a tabellán, azonban az UTE pénteki botlásával megnyílt előtte az út a második hely felé. A budapestieknek is hét meccsük van vissza, kétszer játszanak a galaciakkal, kétszer az UTE-val, egyszer-egyszer Brassóban és Fehérváron, illetve egy meccs még a belgrádiakkal szemben is vár rájuk. Nem túl jó előjelekkel kezdték az idei utolsó romániai kirándulást, hiszen előtte a Debrecentől otthon, a Titánoktól idegenben kaptak ki. De úgy tűnik, sikerült rendezni a sorokat, pénteken nagyon simán győztek Csíkszeredában, a vége 7-0 lett. A három idegenbeli meccs fokozatosan erősödő terhelést is jelent, hiszen Galac után hétfőn Brassóban lépnek pályára.

A MAC–Dunarea párharcok egyik érdekessége, hogy hiába szerzett az egyik közel kétszer annyi pontot, mint a másik, még egyikük sem tudott nyerni otthonában. A galaciak október elején arattak hosszabbításos sikert Budapesten, amit egy héttel később bosszult meg a MAC egy 3-1-es győzelemmel. A tabellán meglévő nagy különbség ellenére tehát a két csapat eddig szoros meccseket vívott, meglátjuk, a tétek emelkedésével nő-e az egymás elleni eredményben is megnyilvánuló differencia közöttük.

Galati–MAC 1-7

   

Néhány perc alatt eldöntötte a mérkőzést a budapesti csapat.

Vasárnap a Kovács Cs., Könczei játékkapcsolat működött kimagaslóan a MAC-nál. Ez a páros négy gólban is alaposan benne volt. A kezdés viharosra sikerült, Jubinville és Könczei góljaival már öt perc után nagy volt a hazaiak hátránya, ami a 18. percre négygólossá nőtt, Kovács Bronson és Somogyi Balázs tett róla.

A második harmadban újabb két vendéggól született, Kovács Cs. és Nagy K. talált be. Az erdélyi túra ötödik harmadában megzördült a MAC hálója is, egy másodperccel a második szünet előtt szépített Mihály Ede. De nem maradt 1-6 a végeredmény, Somogyi duplázott a záró húsz percben. Könczei 5 pontot szerzett, 1+4-gyel zárta a meccset. Ahogy két napja a Csíkszereda, úgy most a Galac is egy hetest kapott Majoross Gergely csapatától.

Az eredménynek az FTC és a Fehérvári Titánok háza táján is örülhettek, hiszen így a Galac maradt mögöttük a 9. helyen.

A MAC hétfőn a Brassó otthonában zárja az erdélyi túrát.

Erste Liga, Patinoarul Artificial, 1500 néző. Játékvezetők: Csomortani, Siko, Peter, Andre.
Lakosil: 86,0% (László: 85,7%)
K
Bálizs: 93,3% (Arany)
Tamás, Flinta, Rusnák, Mihály, Bushbacher
1
Pozsgai, Olson, Somogyi, Booras, Jubinville
Hildebrand, Raszulov, Georgescu, Donyika, Irimia
2
Escobedo, Kovács B., Nagy K., Nagy G., Terbócs
Lusneac, Berdila, Marcus, Munteanu A. C., Koljada
3
Ruikka, Vokla, Könczei, Kovács Cs., Keresztury
Pál Zs., Munteanu A. I., Popa A., Lőrincz, Pál Z.
4
Bödök, Mestyán, Silló, Tóth R., Schmál
Trandafir Marius, Irimia Gherghisan
E
Majoross Gergely, Svasznek Bence
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:30 MÚB PP Jubinville Booras Escobedo
0-2 05:03 MÚB Könczei Keresztury
0-3 15:40 MÚB Kovács B. Kovács Cs. Könczei
0-4 17:16 MÚB PP Somogyi Nagy G. Pozsgai
0-5 22:16 MÚB Kovács Cs. Könczei Vokla
0-6 35:54 MÚB Nagy K. Terbócs
1-6 39:59 GAL Mihály Rusnák Bushbacher
1-7 53:27 MÚB PP Somogyi Kovács Cs. Nagy G.
15 Kapura lövések száma 50
16 Kiállításpercek 6
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum