Mindkét csapat a bónuszpontokért hajt Villachban

   

Pénteken eldőlhet, van-e még útja felfelé a Fehérvárnak, vagy csak a 10–11. helyért csatázhat.

Hiába alakult a legszebb álmaink szerint a riválisok mérkőzéseinek kimenetele szerdán, a Fehérvár nem tudta megoldani a saját feladatát. Minden maradt tehát a régiben a 7–12. helyen, leszámítva azt, hogy a Dornbirn 4 pontra megközelítette a mieinket. Így aztán továbbra is él az, hogy a Volánnak saját kezében van a sorsa az előrelépést illetően, hiszen két hátralevő ellenfele, a Villach három- és a Graz kétpontos előnye megmaradt a táblázaton. Pénteken Villachban meg lehet tenni az első lépést az előzés érdekében, ehhez 3 pontos győzelmet kellene aratni Kevin Wehrs csapata ellen. Mostantól rendkívül egyszerű a képlet: két hárompontos győzelem minimum két pozíciót jelent előre. Ha viszont a Villach legyőzése nem sikerül, a karintiai csapat behozhatatlan előnyre tesz szert, és ugyanígy tehet a Znojmo és a Graz is, sőt a Dornbirn is megérkezhet a Volán nyakára.

Bosszantó alapszakaszon van túl a Fehérvár. Nem is annyira az élcsapatok, mint a mezőny második felében végzők ellen hulajtott el annyi pontot, amennyi végül az automatikus rájátszásába került. Például a Ljubljana egyedül tőle tudott 6 pontot szerezni, de sok értékes egység jutott a Dornbirn birtokába is. Sajnos a játékosok között nem nagyon van olyan, aki az egész idényben megbízhatóan tudta volna hozni saját szintjét. Ez a hullámzó teljesítmény az egész csapat produkciójára rányomta a bélyegét. Az óriási formaingadozásból a magyar válogatottak is bőséggel kivették a részüket, de vigasztaljuk magunkat azzal, hogy hátha így letudták a szezon összes mélypontját, és a világbajnokságon majd szárnyalni fognak.

Nem jó a fehérvári mérleg Villachban, a legutóbbi 5 vendégfellépés mindegyike vereséggel végződött. Igencsak ideje lenne véget vetni ennek a rossz sorozatnak. Szerencsére a feladat megoldását könnyíti, hogy a Villach is hasonlóan szeszélyes, mint a Volán, a Vienna Capitals legyőzése után például kétszer szenvedett vereséget, ráadásul úgy, hogy ezen a két meccsen 5-5 gólt kapott. Sokadik lehetőségét kapja a Fehérvár az előrelépésre a szezonban, így ha nem sikerül a mutatvány, azért nagyrészt saját magát okolhatja majd.

“Gyorsan reagálnunk kell a legutóbbi két vereségre – idézi a liga honlapja Kevin Wehrst, a villachiak magyar válogatott hátvédjét, aki a nyáron a Volánból igazolt Ausztriába. – Nagyon fontos mérkőzés vár ránk a Fehérvár ellen. Kell a három pont, hogy a hetedik helyen tudjunk végezni az alapszakaszban.”

“Sok lehetőségünk volt a Dornbirn ellen – mondta ugyanott Benoit Laporte, a Fehérvár vezetőedzője. – Sajnos mind egy szálig kihagytuk őket, ugyanakkor nagyon könnyű gólokat ajándékoztunk ellenfelünknek. Ha tényleg oda akarunk érni a 7. vagy a 8. helyre, Villachban mindenképpen nyernünk kell.”

Villach–Fehérvár 5-3

   

Ismét elszalasztotta az esélyt a Fehérvár, és eldőlt, hogy kilencediknél jobb helyen nem végezhet, de lehet még akár 11. is az alapszakasz végén.

Jól kezdődött a mérkőzés fehérvári szempontból, aktívabbak voltak, és ennek a 16. percben meg is lett az eredménye, amikor Vernace távoli lövése beakadt a villachiak hálójába és ezzel megszerezte a vezetést a Volán. Ennek megfelelően a Villach más sebességre kapcsolt a szünet után, és a 21. percben emberelőnyhöz jutott. A 23. percben előbb egy videózás után érvénytelenített találatot ért el, majd 12 másodperc múlva ki is egyenlített. 3 perccel később mázlival úszta meg az újabb fehérvári gólt a hazai csapat, amikor Schiestel lövése többszörösen irányt változtatva a kapu fölött szállt el. Újabb 3 perc múlva már a hazaiak szereztek vezetést, egy kapu mögül visszatett korongot lőttek be Rajna hálójába. Sajnos nem volt még vége, jött a következő villachi előny és a következő gól, kipattanóból. A 36. percben Sarauer és Bodo másolta le a második hazai gólt, a fehérvári kapitány kevergetett a kapu mögött, visszatett korongjára Bodo érkezett, és a keresztvas alá lőtt. Sajnos a szünet előtt még egyszer betaláltak az osztrákok. Manaviant lőtték lábon, a francia válogatott hátvéd a jégre került, a pillanatnyi emberelőnyt pedig kihasználták. 4-1-re vesztette el tehát a második harmadot a Fehérvár, ami meg is felelt nagyjából annak a fölénynek, amit a hazaiak kialaktottak.

Komoly változásra és huszáros hajrára volt tehát szükség a kívánt győzelemhez. A szünet után a változás meg is jött, ismét kiegyenlített lett a játék képe, de ez nem volt elég ahhoz, hogy fordítani tudjon a csapat. Az 56. percben ugyan Bodo második góljával felcsillant a pontszerzés reménye, de ennek érdekében végül le kellett hozni Rajnát, a lehetőséget pedig a Villach használta ki, üres kapus góllal állította be a végeredményt.

Mivel a Graz is győzött Bécsben, így eldőlt, hogy sem a Villachot, sem a Grazot nem fogja megelőzni a Fehérvár. A Znojmo klagenfurti vereségével a cseh csapat még befogható, de a Dornbirn győzelme miatt hátrafelé is kell figyelni, a vorarlbergiek egy pontra zárkóztak, így még az is megtörténhet, hogy a végén a Volán a 11. helyen zár, és bónuszpont nélkül vág neki a középszakasznak.

Keményebben dolgoztunk, mint az ellenfél, mégis ők győztek

 

Csapatként jobb volt a Fehérvár, de az egyéni hibák a Villach javára döntöttek.

Benoit Laporte (vezetőedző, Fehérvár): Olyan hibákat követtünk el, amik megváltoztatták a mérkőzés kimenetelét. Egy gólszerzési kísérletből eljött a Villach, ebből kaptunk egy könnyű gólt, majd utána még egyet hátrányból. A gól után megváltozott a mérkőzés ritmusa, és bár úgy gondolom, keményebben dolgoztunk, mint az ellenfél, mégis ők győztek. Csapatként dolgoztak a srácok, ebben egyértelműen mi voltunk a jobbak. A különbség mégis az azokban a hibákban volt, amik két hátrányos gólt eredményeztek. Vasárnap mindent bele fogunk adni, hogy a lehető legjobb helyezést érjük el.

(Forrás: fehervarav19.hu)

EBEL, 2675 néző. Játékvezetők: Kellner, Nikolic, Kontschieder, Krausz.
Roy: 91,7% (Herzog)
K
Rajna: 89,7% (Hetényi)
Ouellet-Blain, Wehrs, Verlic, Locke, Urbas
1
Manavian, Owens, Bodó, Sarauer, Erdély
Mühlstein, Labrecque, Johner, McGrath, Latendresse
2
Szabó D., Szirányi, Sofron, Vas, Kóger
Kreuter, Bacher, Schlacher, Hunter, Kromp
3
Vernace, Schiestel, Vincze, Reisz, Sárpátki
Leiler, Nageler, Platzer
4
Szaller, Orbán, Beauregard, Maylan, Orban
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 15:35 FHA Vernace Kóger Vas
1-1 22:29 VSV PP Verlic Locke Wehrs
2-1 28:57 VSV Verlic Bacher Locke
3-1 32:19 VSV PP Johner McGrath Labrecque
3-2 35:24 FHA Bodó Sarauer Erdély
4-2 38:17 VSV McGrath Latendresse Schlacher
4-3 55:12 FHA Bodó Erdély Sarauer
5-3 59:05 VSV Latendresse Johner Ouellet-Blain
40 Kapura lövések száma 36
6 Kiállításpercek 10

A Villach–Fehérvár videó-összefoglalója

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 3-2VÉGE
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum