Kezdődhet a Kontinentális Kupa-döntő

 

Péntek és vasárnap között eldől, melyik együttes lehet ott a jégkorong-BL 2017/18-as kiírásában.

Az olaszországi Rittenben rendezik a Kontinentális Kupa 2016/17-es kiírásának négyes döntőjét. A 20 éves torna jubileumi fináléjában a házigazda olaszok mellett a brit Nottingham, a dán Odense és a kazah Bejbarisz küzd egymással. Garantáltan új győztese lesz a kupának, sőt az is biztos, hogy új országba kerül a trófea.

A Nottingham Panthers rossz periódusában érkezik, decemberben volt olyan szériája, hogy 8 meccsből 7-et megnyert, a legutóbbi 4 találkozóján viszont csak egyszer gyűjtötte be a 3 pontot. Így most csak a 4. helyen állnak a 10 csapatos EIHL-ben. 30 bajnokijukon nagyjából semleges gólkülönbséget hoztak össze, 100 lőtthöz 96 kapott találat párosul.

A britek péntek délutáni ellenfele, a dán Odense menetel, mind a 10 decemberi Metal Ligaen-mérkőzését megnyerte, majd januárban 4 meccsből 3-szor győzött. Sorozatának köszönhetően csak az Aalborg előzi meg a dán ligában. 33 bajnokjukon lőtt 103 góljuk imponáló, a 67 kapott találat alig több mint 2-es átlag. Ennek ellenére a két együttes novemberi kupameccsén 5-4-es brit siker született.

Az esti találkozón a házigazda, az Alpesi Ligában edződő Ritten is bemutatkozik. Az olaszok már befejezték az osztrák?olasz?szlovén bajnokság alapszakaszát, a 30 forduló alatt 77 pontot gyűjtöttek, ezzel valószínűleg az első helyen jutottak a középszakaszba, bár a 2 mérkőzéssel kevesebbet játszott Valpusteria pontszámban még beérheti őket. A szezon első részének végére kicsit leeresztettek, az utolsó meccsükön kikaptak a Jesenicétől. 117-63-as gólarányuk kiváló.

Az olaszok ellenfele az a Bejbarisz, amelyet a Kontinentális Kupa előző körében 3-2-re legyőztek. A kazahok jól szerepelnek a bajnokságukban, 38 forduló után a 2. helyen állnak 83 ponttal, 122-69-es gólarányuk hasonló a pénteki ellenfelükéhez.

Az eseményeket itt tudják majd naprakészen követni.

Kontinentális kupa

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum