McDavid már 50 pontnál tart

 

Az Edmonton kapitánya elsőként érte el a félszázas határt. Price-t kitömték, a Boston elvesztette Raskot.

A játéknap egyetlen szétlövésén a Flyers szerezte meg a pluszpontot a Vancouver ellen. Pedig a találkozón végig a Canucksnak állt a zászló, a kanadai klub háromszor is előnybe került, de képtelen volt lerázni a vendéglátóját, a Philly mindig egyenlített, utoljára Brayden Schenn révén. A ráadás nem hozott gólt, jöhettek a büntetők, Claude Giroux egyetlen találata döntött a Flyers javára.

Az Ottawa simán győzött a Pittsburgh ellen, ami azt jelenti, hogy a Penguins 2015 decembere óta először vesztett el két egymás követő találkozót a rendes játékidőben. A Senators a kapusának és emberelőnyös játékának köszönheti a sikert, Mike Condon 97%-kal védett, a csapat öt fórból kettőt gólra váltott.

Háromhetes kihagyás után győzelemmel tért vissza Ben Bishop a Tampa Bay kapujába, megszakítva csapata négymeccses nyeretlenségi sorozatát. A hálóőr mellett Ondrej Palát tette oda magát alaposan, először a cseh szélső duplájával fordított a Bolts, aki a győztes gólnál is szerepet vállalt előkészítőként.

Az Edmonton kétszer is hátrányban volt a New Jersey ellen, a hosszabbításban mégis megszerezte a győzelmet. A siker kulcsa Connor McDavid volt, aki két gólpasszal zárta a mérkőzést. Az Oilers kapitánya a hosszabbítást jelentő gólnál és Leon Draisaitl győztes találatnál is előkészített. McDavid ezzel a két ponttal már ötvennél jár, és öt egységgel előzi meg a második Sidney Crosbyt.

Washington Capitals v Edmonton Oilers

A Nashville legyőzte a Bostont, és ezzel bő három hét után nyert meg két egymást követő meccset. A találkozó mindhárom gólja a középső harmadban esett, a győzelmet jelentő találatot Filip Forsberg ütötte. A Bruins számára a vereség mellett nagyobb veszteség Tuukka Rask elvesztése, akit Roman Josi lövése talált torkon.

A Minnesota kiütötte a Canadienst, amelynek a kapujában Carey Price ritkán kap hetet. A Wild a duplázó Nino Niederreiter és a három-három pontig jutó Eric Staal, Matt Dumba kettős vezetésével szórta meg a Montrealt. A Wild kapujában Devan Dubnyk parádézott, mindössze kilenc másodpercre volt a shutouttól.

A Detroit hiába ment egygólos előnnyel az első szünetre Dallasban, végül sima vereséget szenvedett a texasi alakulattól. A Stars zsinórban négy gólt ütött a folytatásban, és könnyedén tartotta otthon a pontokat. A hazaiak igazi csapatmunkát mutattak be, úgy szereztek öt gólt, hogy minden játékos csak egy pontig jutott.

Csak 1-1-ig és hat percig volt izgalmas a Colorado?Anaheim Denverben. A fennmaradó 54 percben csak a Ducks volt a jégen, három gólt szerzett Rickard Rakell vezetésével, miközben a vasak között John Gibson bezárta a boltot. A Ducks az utolsó hat meccséből az ötödiket nyerte.

A Jake Muzzin, Tanner Pearson, Peter Budaj hármas lesimázta a meccset a St. Louis ellen. A hátvéd és a csatár egyaránt két-két gólt szerzett, a szlovák kapus 21 lövést védett. A Kings az utolsó hat meccséből négyet behúzott.

NHL, 2017. január 12.

Philadelphia?Vancouver 5-4 b.
G.: Konecny, Bellemare, Couturier, Schenn ill. D. Granlund (2), Sedin, Sutter

Ottawa?Pittsburgh 4-1
G.: Ryan, Hoffman, Pyatt, Stone ill. Sheary

Tampa Bay?Buffalo 4-2
G.: Palát (2), Kucserov, Stralman ill. Moulson, Kane

Nashville?Boston 2-1
G.: Watson, Forsberg ill. Krug

Minnesota?Montreal 7-1
G.: Niederreiter (2), Folin, Staal, Schroeder, Zucker, Suter ill. Plekanec

Dallas?Detroit 5-2
G.: Korpikoski, Ritchie, Klingberg, Johns, Eaves ill. Nyquist, Zetterberg

Colorado?Anaheim 1-4
G.: MacKinnon ill. Silfverberg, Rakell, Kesler, Perry

Edmonton?New Jersey 3-2 h.
G.: Sekera, Maroon, Draisaitl ill. Zajac, Santini

Los Angeles?St. Louis 5-1
G.: Muzzin (2), Pearson (2), Lewis ill. Stastny

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum