A Debrecen-ellenszer után kutat a Belgrád

   

A ligaújonc háromból kétszer gólt sem ütött a DHK-nak, pénteken idegenben próbálkozhat utoljára.

A két csapat közös történelme 6-0-s debreceni sikerrel kezdődött október harmadik hetében. Egy hónappal később saját pályáján sem tudott betalálni a szerb csapat, de legalább a kapott gólok száma mérséklődött, ennek az összecsapásnak 0-4 lett a vége. December második hetében már nem volt ilyen rossz a helyzet csatárfronton, háromszor is mattolták Turcotte-ék Gyenest, és bár az 52. percben a kanadai csatár góljával még feljöttek 5-3-ra, a különbség végül nem csökkent, a DHK a hajrában vágott kettőt, 7-3-ra hozta a találkozót. A belgrádiak ezzel együtt sokat fejlődtek menet közben, izgalmas lesz látni, hogy a Debrecen ellen is sikerül-e újabb lépcsőfokot emelkedni. Annál is inkább, mert a csapat jó formában van, az utóbbi négy meccséből hármat megnyert, köztük egy miskolcit és egy fehérvárit is, csak az UTE-tól szenvedett vereséget. Így hiába állnak tíz pont lemaradásban a tizedik helyen, helyzetük még nem reménytelen, hiszen két meccsel kevesebbet játszottak ellenfeleiknél. Egy újabb bravúrral növelnék a tolongást és még nyíltabbá tennék a versenyt a 8. helyért.

Igen ám, de a DHK is jó formában van, az elmúlt hónapban jóformán csak a MAC volt ellenfél a számára. Hat meccsből háromszor a fővárosi csapat volt az kihívójuk, fokozatosan kerültek közelebb hozzájuk, mígnem egy héttel ezelőtt el is kapták őket a Tüskecsarnokban. Közben legyőzték a Fehérvárt, a Galati-ot és a DAB-ot. Csütörtökön fontos erősítéseket jelentettek be a csapatnál. Ahogyan várható volt, a rájátszásra Jason Morgan is meghozta játékosait, a mindenki által jól ismert Jesse Dudas mellett az NHL-t is megjárt Jesse Schultz is Debrecenben folytatta pályafutását. A már eddig is playoff-formában jégkorongozó DHK-t tehát kívülről is megerősítették. Mindez nem sok jót ígér a belgrádiak számára, akik a valaha volt legerősebb debreceni gárdával találkozhatnak pénteken, akkor is, ha Dudas nagy valószínűséggel még nem játszhat.

Debrecen–HK Beograd 5-3

   

Csak megszorítania sikerült a hazaiakat a szerb ligaújoncnak, amely végül egy üres kapus találattal kétgólos vereséget szenvedett.

Meglepte ellenfelét a Beograd, amely a 9. percben megszerezte a vezetést, majd ezt követően szívós ellenállást tanúsított. A hazaiaknál nem csak a két frissen igazolt Jesse, vagyis Dudas és Schultz debütált a MOL Ligában – utóbbi a hétközi kupameccsen már letette a névjegyét –, de az 1998-as születésű Darabos Krisztofer is. Az egyenlítő gólt azonban nem ők szerezték, hanem a hét játékosának megválasztott Németh Attila, emberelőnyből, a 26. percben. Nem sokkal később az új igazolások is megszerezték első pontjaikat: Jared Brown gólját Schultz és Dudas együtt készítette elő. Még véget sem ért a második harmad, Schultz első MOL ligás találatát is összehozta, ezzel már 3-1-re vezetett a Debrecen. Az orosz játékosok sem akartak lemaradni kanadai csapattársaik mögött, Koszourov 4-1-re módosította az állást a 44. percben. Ezt követően a vendégek percei következtek, akik a hajrára 4-3-ra felzárkóztak. Izgalmas utolsó hat és fél percet láthattak a nézők, a végén a kapusát is lehozta a Beograd, de az egyenlítés nem sikerült, sőt: a Debrecen 5-3-ra módosította az eredményt. Schultz 2+1-gyel, Dudas 2 gólpasszal zárt első mérkőzésén a Debrecen színeiben.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 266 néző. Játékvezetők: Gangel, Varjú, Juhász, Vincze.
Pleszkán: 89,7% (Gyenes)
K
Trifonov: 90,2% (Rankovic)
Varga, Pados, Németh, Hári, Saluga
1
Albers, Novakovic U., Vucurevic, Filipovic, Turcotte
Hetényi, Bezrukov, Koszourov, Piszkunov, Vaszjunyin
2
Crnogorac, Árvay, Despotovic, Bjelogrlic, Saliji
Berta, Dudas, Brown, Molnár, Schultz
3
Anic, Szabados, Ristic, Zwick, Brkusanin
Györfy, Darabos, Vincze, Wéber, Godó
4
Novakovic P.
Morgan Jason, György István
E
Jankovic Nemanja
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:49 BEO Despotovic Saliji Bjelogrlic
1-1 25:11 DHK PP Németh Piszkunov Saluga
2-1 30:59 DHK Brown Schultz Dudas
3-1 36:44 DHK Schultz Dudas
4-1 43:08 DHK Koszourov Bezrukov Hetényi
4-2 45:23 BEO PP Bjelogrlic Turcotte Brkusanin
4-3 53:35 BEO Turcotte Filipovic Trifonov
5-3 58:59 DHK EN Schultz
42 Kapura lövések száma 29
20 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN INFO
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum