Beszéljünk még egy kicsit Laine leütközéséről!

 

Az NHL is csak olyan, mint az élet: ha nagyon fiatalon nagyon sokat fickándozol, leütnek. Nincs ez így jól, viszont úgy tűnik, nem lehet másképp.

Az eset mindenki előtt ismert. Patrik Lainét, a jövő egyik legnagyobb ígéretét szombaton, a Buffalo elleni meccs 46. percében ütközte le Jake McCabe olyan brutális erővel, hogy a 18 éves játékos agyrázkódást szenvedett. Bár mindenki szerint szabályos körülmények között terítették le a finnt, mégsem lehet szó nélkül hagyni. Nézzük meg az esetet még egyszer:

Paul Maurice, Laine edzője is többször leszögezte, az ütközés szabályos volt. Nem tett másként hétfőn a Winnipeg Free Press hasábjain sem: ?Azok az ütközések adnak igazán okot aggodalomra, ahol az ütő, a könyök vagy a váll érintkezik a fejjel. Ebben az esetben fej találkozott a fejjel, mindkét játékos ugyanannak a sérülésveszélynek volt kitéve. Arccal kapták telibe egymást. Ritkán fordul ez elő, nem hiszem, hogy az ilyesmit ki lehetne iktatni a játékból.? Hasonlóképpen nyilatkozott a csapat 30 felé közelítő centere, Matthieu Perrault is ugyanott: ?Ez egy olyan ütközés, amely mindig is a hoki része volt, és mindig is a része fog maradni. A liga tiltja a fejre irányuló ütközéseket, ahol a kontaktus első számú pontja a fej, és mindent megtesz a játékosok védelme érdekében, de itt egy olyan open ice hitről van szó, amely tisztának mondható. Patty egyszerűen nem számított rá. Nem gondolom, hogy az ilyen ütközéseket tiltanunk kellene.?

A szakmai közvélemény tehát egy véleményen van a kérdésben, a magunkfajta kívülállók egy részénél ez mégis kiveri a biztosítékot. Laikusként nehezen érthető, hogy a liga miért nem védi meg legnagyobb tehetségeit, miközben nyilvánvaló tendenciáról van szó. Emlékezzünk rá, hogy a tavaly 12 meccsen 12 ponttal kezdő Connor McDavid hogyan szenvedett kulcscsonttörést, vagy hogy Tomas Hertlt mesternégyese legpimaszabb találata után hogyan figyelmeztették szóban, majd ütközték le térden. Lainéhoz hasonlóan mindketten vezették az újoncok pontlistáját, és mindkettejüknek csonka lett az első szezonja.

Laine mccabe hit 1

A finn játékosra visszatérve: abban Maurice túloz, hogy ugyanakkora volt a sérülés veszélye McCabe-nél, mint Lainénál, hiszen előbbi felkészülten várta az ütközést, utóbbi nem. Maurice azonban mondott még érdekeset a fenti interjúban: ?Nagyon-nagyon nehéz volt felkészülni erre az ütközésre, éppen az időzítése miatt. Normális esetben ha támadsz, a védelem visszazár, és hagy némi jégfelületet, mert ha elvétesz egy ilyen ütközést, annak létszámfölényes megugrás az ára. Ezért nem látni hasonlót gyakran.?

A szakember tanulságos részletre hívja fel a figyelmet. Az ütközés előtt a Winnipeg első sora lódul meg, Laine, Ehlers és Scheifele egyaránt 37 pontos a szezonban, aligha valószínű, hogy normális esetben egy védő ? a harmadik harmadban, egyenlő állásnál ? hasonlót kockáztasson. Mármint ha nem Laine levadászása lett volna a cél. Az is árulkodó, hogy szabályosság ide vagy oda, Scheifele azonnal utánament McCabe-nek. Márpedig ők jól ismerik egymást, a védő ugyanannak a junior-világbajnokságot nyert kanadai válogatottnak volt a csapatkapitánya, amelyben a Jets csatára az A betűt viselte, és a felnőttválogatottban is küzdöttek már egymás mellett. A videón látható: nem kímélte egykori kapitányát, majd utána is hosszasan magyarázott neki.

A laikus számára tehát egyértelmű a helyzet: az NHL-ben rendre kiveszik a legtehetségesebb fiatalokat, és ennek érthetetlen módon semmilyen következménye nincs. A helyzet persze bonyolultabb, és lehet rá magyarázat, még ha ettől nem is leszünk boldogabbak.

Winnipeg Jets v Buffalo Sabres

A kilencvenes évek második felében a magyar televíziós híradásokat bejárta egy elborzasztó felvétel, amelyen amerikai tengerészgyalogos újoncok avatási szertartása volt látható. Nem a hivatalos persze. Az alapkiképzésen átesett újoncok éppen megkapták ezért járó jelvényüket, amiknek az öreg katonák este szépen kifordították a tűjét, a fiatalokat a falhoz állították, és a kifordított tűjű jelvényeket teljes erőből, szinte nekifutásból szurkálták az újoncok vérző mellkasába. Másnap az egyetemen a szociálpszicholóia-professzorunk megkérdezte, láttuk-e a híradót. Miután megbeszéltük, hogy mindez mennyire brutális és embertelen, a professzor hozzátette, hogy szociálpszichológiai szempontból inkább az adna okot jelentős aggodalomra, ha nem lenne hasonlóan kegyetlen beavatási szertartás egy ilyen zárt közösségben. Ezek a katonák ugyanis bármikor hajlandóak az életüket felááldozni, és vakon rábízzák sorsukat a bajtársukra. Egyik sem ?normális? állapot ? amelyet a csoporttal való azonosulás tesz lehetővé. Márpedig a csoporttal való azonosulás annál erősebb, minél értékesebb a tagok számára az oda tartozás. Ennek ?ára? a kemény kiképzésen és a közös élményeken túl az ilyen fájdalmas, de örök életre emlékezetes beavatási szertartás is.

Az NHL a világ hokijának tengerészgyalogos elitalakulata, ahol a tagságot szintén nem adják ingyen. Kell hozzá tehetség, kitartás, fizikum és szerencse is. A fenti párhuzam alapján természetes, hogy egy 18 éves ?kölyök? nem csinálhat bohócot senkiből, és ha megteszi, előbb-utóbb elkezdenek vadászni rá. A dolog jellegéből adódóan előbb-utóbb valaki célt ér, nem lehet minden meccs minden pillanatában mindenre figyelni, ahhoz túl sok minden történik túl gyorsan a pályán. Ettől persze még nem feltétlenül McCabe dolga volt a beavatás elvégzése, hiszen neki is csak második teljes szezonja ez az NHL-ben. A helyében kerülnénk a Dustin Byfugliennel közös shifteket a közeljövőben, de ez már legyen az ő gondja.

Laine mccabe hit 3

Ami ennél is érdekesebb dolog, úgy tűnik, a történet visszafelé is működik. Chris Chelios, a Detroit Red Wings egykori elnyűhetetlen bekkje egy hónappal ezelőtt egy nyilatkozatában elejtett egy megjegyzést Jaromir Jágrról. Chelios munkamorálja hasonló volt a cseh fenoménéhoz, ő 47 éves korában is az NHL-ben játszott még. Elmondta, mennyivel nehezebb dolog csatárként ebben a korban érvényesülni, mint neki volt annak idején stay-at-home hátvédként hasonlót véghez vinnie: ?Amit ő tavaly csinált, az hihetetlen. Én hátvéd voltam. Nem volt rajtam nyomás támadásban. Csak hátradőltem és védekeztem, ami jóval egyszerűbb, mint gólokat lőni. Amit ő tavaly nyújtott, ebben a korban, az a csapat és az egyéni teljesítőkészség szempontjából is lenyűgöző. Láthatóan élvezi a játékot. Senki nem ér hozzá. Hagyják érvényesülni. A rájátszás már egy kicsit más történet volt. Ott legyűrték, sokkal keményebben játszottak ellene, le is vették a pályáról. Láthatóan élvezi a hokit. Mondjuk én is élvezném, ha senki nem ütközne le, és hagyná, hogy azt csináljak, amit csak akarok. Ennyi hitele van. Még mindig nagyszerű a fizikai állapota. Képzeljük csak el, milyen rekordokat döntögetne, ha nem tölt el három évet a KHL-ben!?

Valóban, ha megnézzük a statisztikákat, Jágr tavaly az alapszakaszban 79 meccsen 66 pontig jutott, majd a rájátszásban hat meccsen volt két asszisztja. Az NHL érdem alapú liga, ahol az ikonok legalább a playoffig megkapják a tiszteletet. A fiataloknak azonban nincs kegyelem, a legcudarabb próbatételeken kell átesniük. Nagyon úgy tűnik, hogy McCabe azt tette, ami a dolga, és amit a liga íratlan szabályai megkövetelnek, utólag pedig mindenki tartja is magát ahhoz, hogy ez így rendben van. Nekünk nem marad más, mint hogy reménykedjünk abban, hogy Laine mihamarabb teljesen egészségesen visszatér, és újra élvezhetjük, ahogy bohócot csinál a McCabe-féle védőkből. Felkészül Matthews.

Laine

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum