Nem tartom hátránynak, hogy kicsit fiatalabb vagyok

 

A svájci U17 legmagasabb osztályában pallérozódik Falus Ádám, a 15 éves magyar óriás. A nagyon fiatal és nagyon tehetséges bekknek már az ifjúsági válogatottban is helye van.

Falus Ádám nyár óta a svájci Zürich Lions Novizen Elite-csapatát erősíti. A hivatalos adatok szerint 190 centiméteres és 88 kilós bekk ? még növésben van ?, nemcsak nagydarab, a testfelépítése is remek, ráadásul kiválóan korcsolyázik és lő. A játékos 2017 nyarán tölti be 16. életévét, de addig is remek szezont fut: 27 mérkőzésen 2 gólt és 7 gólpasszt jegyzett a ZSC-ben védőként. A csapat is pörög, 29 forduló után 24 győzelemmel áll, vezeti a bajnokság alapszakasz-tabelláját, egy ponttal a HC Davos előtt.

A játékos karrierje Újpesten indult, Keszthelyi Miklós, Mihály Jenő és Szongoth Kristóf kezei alatt. Az aktuális szezon előtt aztán légiósnak állt, a Novizen Elite legutóbbi döntőséhez szerződött: ?Régóta terveztük, hogy külföldön folytatom a jégkorongot, így jött képbe apukám egyik gyerekkori barátja, aki Svájcban él. Ő ajánlotta a ZSC-t, és a próbajátékom megszervezésében is közreműködött. Talán itt lehet a leginkább fejlődni, ez a klub rendelkezik az egyik legjobb utánpótlás-neveléssel.?

falus 3

Falus Ádám ? akinek példaképe a magyar válogatott pillére, Szirányi Bence ? az egy évvel idősebbek között játszik, de nem érzi úgy, hogy kora miatt háttérbe szorulna: ?Egyáltalán nem nyomnak el a csapattársak, inkább próbálnak segíteni, amiben tudnak. Nem tartom hátránynak, hogy kicsit fiatalabb vagyok, mint a többiek. Így többet tudok tanulni az idősebbektől.?

A Zürich általában 6 hátvéddel áll fel az U17-ben, így Falus megfelelő mennyiségű jégidőhöz jut. Edzője ráadásul emberelőnyben és -hátrányban is számít rá. 2+7-es statisztikájával csapatának egyik legponterősebb bekkje. ?Szerencsére sok jó csatárunk van, beállnak a kapu elé takarni, jól helyezkednek a támadóharmadban. Így könnyebb védőként is gyűjtögetni a pontokat. A feladataim elsősorban a saját harmadunkra koncentrálódnak, de nagy kedvvel segítek elöl is.?

A ZSC eredményeit böngészve észrevehető, hogy az elmúlt hetekben nagy különbséggel verték a tabella első felében álló csapatokat, míg a sereghajtókkal néha szenvednek. ?Ebben a bajnokságban nem lehet előre tudni, hogy melyik fél hagyja el győztesen a csarnokot a meccsek után. Nagyjából minden csapatnak egyformák a képességeik, minden találkozó felér egy playoffcsatával.?

Megkértük Falus Ádámot, hogy hasonlítsa össze a magyar és a svájci korosztályos viszonyokat. ?A legnagyobb különbség a meccsek tempójában és a csapatok számában van. A svájci U17-ben 16 csapat versenyez, nálunk hasonló szinten csak 8. Ott nem dominál annyira a testjáték, mint Magyarországon. Fejben és korcsolyázásban viszont sokkal gyorsabb a játék.?

falus 2

Révész Marcell-lel, a csapat másik magyar légiósával ? aki a sikeres káposztásmegyeri junior-világbajnokság egyik legjobbja volt ? sokat segítenek egymásnak a jégen és azon kívül is. Falus a beilleszkedés során nagyban támaszkodhatott a már harmadik svájci szezonját futó Révészre, egyebek közt a német nyelv tanulásával kapcsolatban is. Nehéz dolog ilyen fiatalon külföldre kerülni, de úgy tűnik, a bekk jól viseli, hogy messze van a családjától. ?Az elején furcsa volt, hogy nem láttam mindennap a szüleimet és a húgomat. Szerencsére egy nagyon segítőkész svájci családhoz kerültem, mindenben mellettem állnak, így sokkal könnyebben megy a szüleim nélkül. Ráadásul az anyuka is kiválóan főz.?

A bekk 15 évesen lassan az U18-as válogatott állandó tagjának mondható, a kanadai Mac?s Tournamenten is magára húzhatta a címeres mezt decemberben. Megkérdeztük, nem nehezedik-e rá nagy nyomás, hogy idősebbek között kell teljesítenie piros-fehér-zöldben is. ?Személy szerint nagyon szeretek az idősebbek táborába menni. Nagy a kihívás, pluszmotivációt ad ahhoz, hogy mindig 100 százalékot nyújtva bekerülhessek a szűkített keretekbe is.?

Falus 1

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum