Első körben nem lesznek alternatív mezek az NHL-ben

   

Az ok: más lesz a felszereléseket beszállító sportszergyártó cég.

Az NHL a 2017/18-as szezont nagy változásokkal indítja. Nem elég, hogy a Las Vegas révén új franchise lép a ligába, tíz év elteltével új cég szállítja majd a mezeket is a csapatoknak. A Reebokot az Adidas váltja, aminek máris megvan az első következménye. A német cég ugyanis csak kétfajta mezt szállít minden csapatnak, egy-egy hazait és idegenbelit. Ez egyelőre gondnak tűnik, hiszen minden csapatnak van alternatív, ünnepi szerelése ? valamelyiknek kettő is ?, amit a kiemelkedően nagy meccsek napjára tartogatnak. És akkor még nem beszéltünk a szabad téri mérkőzésekről, amikre minden klub egyszer használatos mezeket készíttet.

A csapatok mellettea szurkolókat is érzékenyen érinti a hír, hiszen előszeretettel költik pénzüket megújított-átdizájnolt felsőkre. Maga az Adidas is dollármilliókat veszíthet. A német cég azonnal regált. Ígéretük szerint a 2018/19-es szezonban visszaáll a világ rendje, a csapatoknak lesz választási lehetőségük kettőnél több felsőből. A hírek szerint vannak klubok, amelyek teljesen új mezben pompázhatnak bő másfél év múlva.

Rangers uniforms

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum