Nagyon hiányzik a gól

 

A női U18-as válogatott a németek ellen egy fokkal jobban játszott, mint a vb nyitómeccsén.

Buzás Norbert (szövetségi edző, Magyarország): ”Hétfőn egy fokkal jobban játszottunk, egyértelmű, hogy ez egy nagyon magas szintű világbajnokság, a német csapat is jó erőből állt, jól játszották a taktikát, amikor nem tudtunk 110-120 százalékot hozni, akkor bajban voltunk. Minden harmadban volt 1-1 momentum, amikor gólt kaptunk, de azt gondolom, hogy a lányokat dicséret illeti. Nagyon hiányzik a gól, az jó néhány gátat felszakítana, de azt gondolom, hogy ezen a meccsen is volt néhány lehetőségünk, ha azok beakadnak, bármi lehetett volna. Tudomásul kell venni, hogy ez egy olyan világbajnokság, ha hibázunk, azt az ellenfél kihasználja és onnan már nehéz visszaállni. Azt gondolom, hogy a csapat egységes volt, küzdött végig és a 3-0 ellenére is aki kijött, az jól szórakozott, mert egy jó meccset tudtunk játszani. Két erős csapattal játszottunk, a német válogatott vereséget szenvedett Norvégiától, ami szintén egy erős csapat, nekünk a harmadik meccs kulcsfontosságú lesz a franciák ellen, két napunk van regenerálódni, az A csoportból kiesett csapat ellen meg fogunk tenni mindent a győzelemért.”

Odnoga Lotti (hátvéd, Magyarország): “Úgy éreztem meg voltunk ijedve az első harmadban, be is szorultunk a harmadba az elején, viszont most volt az első olyan alkalom, hogy tudtunk velük menni a 2. harmadtól, kb. egy szinten voltunk velük, sőt lövésünk még több is volt, mint nekik. Azután jött megint egy gól a harmadik harmadban, ami mindig leviszi a csapatot. Kedden szünnap, ott kipihenünk mindent, biztosan lesz valamilyen csapatépítő program. Kipihenjük a nehézségeket és frissen mehetünk a franciák ellen.”

Maruyama Yumi (kapus, Magyarország): “Amikor ideértem a meccs előtt, nagyon is izgultam, de amikor beálltam a kapuba, megvolt az önbizalmam, hogy ezt a meccset meg kell nyerni, mert nem engedhetünk meg még egy vereséget. Sajnos nem úgy sikerült, ahogy vártam, de úgy gondolom, bármilyen jól is véd a kapus, bárki legyen is az, lőtt gólok nélkül nem lehet nyerni. Ez jelenleg az egyik legnagyobb gond a női jégkorongban, hogy nem nagyon tudunk gólt szerezni. Ettől függetlenül nagyon tetszett, mert az első perctől az utolsóig hajtottunk és nem adtuk fel és akkor is, ha lefőtt a kávé, még tovább nyomtunk, amennyire csak tudtuk. A lányok előttem végig sokat blokkoltak és védekeztek, ahogy csak tudtak, sajnos ez most ennyire volt elég.”

Tommy Kettner (szövetségi edző, Németország): ”Fontos győzelem volt a hétfői, főleg, hogy gólt sem kaptunk. Együtt volt a magyar csapat, de a kapusunk remek teljesítményt nyújtott. Most itt az ideje egy kis pihenésnek, kedden szabadnapunk van. Vasárnap azért vesztettünk, mert a norvégok remek taktikával játszottak, nem tudtunk elég gyorsan játszani és a hálóba lőni a korongot. A szünnapon videózunk és elemzünk. Az a terv, hogy nyerünk. Szlovákia egy rendkívül erős csapat, együtt kell erősnek lennünk, a legjobbunkat kell hoznunk és akkor remélem nyerhetünk.”

Franziska Feldmeier (csatár, Németország): ”Jó érzéseink voltak a hétfői összecsapással kapcsolatban és jó meccset játszottunk. Örülünk a győzelemnek, keményen küzdöttünk a jégen és úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. Egész egyszerűen csak jobban ment, mint vasárnap, többet beszéltünk. Kedden megnézzük Budapestet és lesz egy edzésünk. Folytatnunk kell az eddigieket és meccsről meccsre keményebben küzdeni.”

Forrás: MJSZ

2017-es női U18-as divízió 1/A-s világbajnokság (Budapest):

2017. január 8., vasárnap, 12:00: Ausztria–Franciaország 2-1
2017. január 8., vasárnap, 15:30: Norvégia–Németország 3-2
2017. január 8., vasárnap, 19:00: Magyarország–Szlovákia 0-4

2017. január 9., hétfő, 12:00: Franciaország–Norvégia 2-3 h.
2017. január 9., hétfő, 15:30: Szlovákia–Ausztria 3-2
2017. január 9., hétfő, 19:00: Németország–Magyarország 3-0

2017. január 11., szerda, 12:00: Németország–Szlovákia
2017. január 11., szerda, 15:30: Ausztria–Norvégia
2017. január 11., szerda, 19:00: Franciaország–Magyarország

2017. január 12., csütörtök, 12:00: Németország–Ausztria
2017. január 12., csütörtök, 15:30: Szlovákia–Franciaország
2017. január 12., csütörtök, 19:00: Norvégia–Magyarország

2017. január 14., szombat, 12:00: Szlovákia–Norvégia
2017. január 14., szombat, 15:30: Franciaország–Németország
2017. január 14., szombat, 19:00: Magyarország–Ausztria

A női U18-as válogatott kerete a budapesti divízió 1/A-s világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok
Horváth Vanessa 1999 KMH
Maruyama Yumi 2000 KMH
Hátvédek
Faggyas Lilla 2002 Győr
Fodor Lili 1999 MAC
Gaitz Hanna 2001 KMH
Mayer Fruzsina 2000 Vasas
Odnoga Lotti 1999 Vermont Academy (USA)
Preisinger Dorka 2001 KMH
Szűcs Anita 1999 UTE
Csatárok
Cselényi Viktória 2000 UTE
Fecske Maja 2002 Jászberény
Horváth Dominika 2000 KMH
Horváth Imola 2002 Fehérvár
Páterka Lilla 1999 UTE
Puskás Noémi 2000 Pesterzsébet
Sándor-Székely Katinka 2000 Győr
Sőléd Orsolya 2000 FTC
Szamosfalvi Petra 2002 Miskolc
Szick Dorka 2000 MAC
Váradi Orsolya 2001 Vasas

IIHF_W18_LOGO_horizontal_color

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL INFO
MOL 19:00 MISSCC INFO
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
MOL 12:30 FTCBRA 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
U18   TVSMIS 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk