Utánpótlás A Hokiklub Budapest pontot szerzett a Salzburgtól

 

Csak hosszabbításban gyűrte le a KMH-t a tabellaelső Red Bull Salzburg az EBYSL-ben. A Fehérvár és a Debrecen rangadót játszik egymással szerdán az U20-as bajnokságban.

EBYSL

A hétvége kellemes meglepetését okozta az osztrák juniorligában a Hokiklub Budapest pontszerzése az A csoportot vezető Red Bull Salzburg ellen. A mérkőzés harmadik percében a budapestiek jutottak előnyhöz, de az osztrákok gyorsan fordítottak, a 33. percben pedig már 3-1-re vezettek. A KMH nem sokkal később szépített, és 32 másodperccel a meccs vége előtt egyenlített. A hosszabbítás elején éppen a gólt szerző Papp Dánielt állították ki, az emberelőnyt pedig kihasználta a Salzburg, így 4-3-ra nyert.

A Vasas hiába vezetett hazai jégen kétszer is a C csoport élén álló Jesenice ellen, a szlovénok az utolsó harmadban nemcsak egyenlítettek, de megfordították a meccset és 4-3- ra nyertek. Bár a Debrecen és a Miskolc közös csapata szerezte meg a vezetést a Fehérvár elleni összecsapáson, utóbbi végül simán nyert 5-2-re. Hasonlóan indult a MAC Budapest találkozója a Linzcel, de végül a budapestiek ugyancsak 5-2-es győzelmet arattak. Majoross Barnabás triplázott a mérkőzésen.

KMHRBS U20 2

Fotó: KMH Facebook

Az EBYSL-ben pénteken lépnek legközelebb jégre a csapatok.

Eredmények:

2017. január 8., vasárnap:

Debrecen-Miskolc?Fehérvár AV19 2-5

KMH?Red Bull Salzburg 3-4 h.

Vasas?Jesenice 3-4

MAC Budapest?Linz 5-2

 

U20-as bajnokság

A hazai juniorbajnokságban kedden a DVTK a MAC-ot fogadja, szerdán a tabella második helyén álló Debrecen a harmadik Fehérvárhoz látogat. Az Egerszegi Titánok a KMH-val csap össze.

Program:

2017. január 10., kedd:

17:20 DVTK Jegesmedvék?MAC Budapest

2017. január 11., szerda:

13:30 Fehérvár AV19?Debrecen

18:00 Egerszegi Titánok?KMH

 

EBJL

Az osztrák ifjúsági ligában az UTE már az első percben gólt lőtt a Debrecen és a Miskolc közös csapatának, ennek ellenére a következő találatra az 51. percig várni kellett. A Debrecen-Miskolc ekkor egyenlített, a hajrában azonban a lilák kétszer is eredményesek voltak, így 3-1-re nyertek. A két csapat vasárnap is megmérkőzött volna egymással, de azt az összecsapást későbbre halasztották.

A Maribor az első harmad után még 2-0- ra vezetett a Fehérvár ellen, ám Kiss Dávid együttese a második játékrészben egyenlített, a harmadikban pedig bebiztosította 5-2-es győzelmét. A Győr esélyt sem adott a Linznek a pontszerzésre, 8-2-re nyert, ahogy a MAC is magabiztosan múlta felül 3-0-ra a KMH-t, ez a diadal a hazai bajnokságban is hozott 3 pontot a konyhára. A Vasasnak nem nyílt lehetősége a győzelemre a Vienna Capitals ellen, a bécsiek végig vezetve nyertek 6-2-re. Az angyalföldiek hétfőn a Linz otthonában lépnek jégre.

Eredmények:

2017. január 7., szombat:

Debrecen-Miskolc?UTE 1-3

Maribor?Fehérvár AV19 2-5

Linz?Győr 2-8

*MAC Budapest?KMH 3-0

2017. január 8., vasárnap:

Vienna Capitals?Vasas 6-2

Program:

2017. január 9., hétfő:

18:00 Linz?Vasas

 

U18-as bajnokság

A hazai ifjúsági bajnokságból már érintettük a MAC és a KMH mérkőzését, amelyet előbbi nyert 3-0-ra. Hétközben a MAC kedden és csütörtökön is összecsap a Csíkszeredával, utóbbi szerdán a Vasassal is megmérkőzik. Csütörtökön a DVTK a KMH-t, az UTE a Pesterzsébetet, a Tisza Volán a Debrecent fogadja.

Eredmények:

2017. január 7., szombat:

*MAC Budapest?KMH 3-0

Program:

2017. január 10., kedd:

19:20 MAC Budapest?Csíkszereda

2017. január 11., szerda:

17:40 Vasas?Csíkszereda

2017. január 12., csütörtök:

15:00 Csíkszereda?MAC Budapest

16:45 DVTK Jegesmedvék?KMH

18:40 UTE?Pesterzsébet

19:30 Tisza Volán?Debrecen

*U18-as bajnoki és EBJL-meccs is

 

U16-os bajnokság

A serdülőbajnokság I. csoportjában a hétvégén izgalmas mérkőzést játszott egymással a DVTK és a MAC. A miskolciak hazai jégen az első harmad után még 2-1-re vezettek, de a budapestiek a második játékrész elején tizenegy másodperc alatt megfordították az eredményt. Onnan már nem engedték ki a kezükből a három pontot, s végül 6-3-ra nyertek. Az UTE nehezen bírt az Egerszegi Titánokkal, csupán az utolsó tíz percben dőlt a meccs, amikor a lilák kétszer is betaláltak, így 2-0-ra győztek. A Vasas végig vezetve nyert 5-2-re a Pesterzsébet ellen, a listavezető Ifj. Ocskay Gábor JA-nak nem okozott gondot a Győr, amely 11-1- es vereséggel hagyta el a fehérvári jeget.

Hét közben a Csíkszereda sorrendben a MAC-cal, a DVTK-val és a Debrecennel is megmérkőzik. Szerdán a Győr a Pesterzsébetet, a Fehérvár az Egerszeget, az UTE a MAC-ot fogadja.

I. csoport

Eredmények:

2017. január 8., vasárnap:

Egerszegi Titánok?UTE 0-2

DVTK Jegesmedvék?MAC Budapest 3-6

Ifj. Ocskay Gábor JA?Győr 11-1

Pesterzsébet?Vasas 2-5

Program:

2017. január 10., kedd:

14:30 MAC Budapest?Csíkszereda

2017. január 11., szerda:

14:00 DVTK Jegesmedvék?Csíkszereda

17:00 Győr?Pesterzsébet

17:30 Ifj. Ocskay Gábor JA?Egerszegi Titánok

18:40 UTE?MAC Budapest

2017. január 12., csütörtök:

15:30 Debrecen?Csíkszereda

A II. csoportban a Kiskőrös két mérkőzést is játszott a hétvégén, a Vasas B-től 25-0-ra, az Ferencvárostól 7-1-re kapott ki. A tabella élén álló Vasas B a nagyarányú győzelme után másnap nem bírt a Dunaújvárosi Acélbikákkal, amely hazai jégen 8-2-es diadalt aratott. Az Ifj. Ocskay Gábor JA B együttese 11-4-re nyert a Tisza Volán ellen. A Gepárd JE és a KMH, valamint az UTE B és a MAC B találkozója elmaradt.

Szerdán a Gepárd a Ferencvároshoz, a Dunaújváros a Tisza Volánhoz látogat. A KMH B az UTE B-vel, a MAC B az Ifj. Ocskay Gábor JA B-vel mérkőzik.

II. csoport

Eredmények:

2017. január 7., szombat:

Vasas B?Kiskőrös 25-0

2017. január 8., vasárnap:

Kiskőrös?Ferencváros 1-7

Dunaújvárosi Acélbikák?Vasas B 8-2

Ifj. Ocskay Gábor JA B?Tisza Volán 11-4

Program:

2017. január 11., szerda:

17:30 Ferencváros?Gepárd JE

18:00 Tisza Volán?Dunaújvárosi Acélbikák

18:30 KMH B?UTE B

19:30 MAC Budapest B? Ifj. Ocskay Gábor JA B

 

Central Europe Hockey Cup

Az U16-osok közép-európai kupájában hétközben nem rendeznek magyar érdekeltségű mérkőzést.

 

U14-es bajnokság

A kölyökbajnokság I. csoportjában a Felcsík könnyed, 8-2-es győzelmet aratott a Csíkszereda ellen, ahogy az Ifj. Ocskay Gábor JA is magabiztosan szerezte meg a három pontot a Pesterzsébet elleni 12-0-s diadallal. A harmadik helyen álló Debrecen és a negyedik MAC összecsapása nagyobb csatát hozott, de végül érvényesült a papírforma és a debreceniek hazai jégen 3-1-re nyertek. A tabella végén elhelyezkedő DVTK és a Győr megosztóztak a pontokon: miután a rendes játékidő 2-2-vel zárult, a hosszabbításban utóbbi csapat juttatta először a korongot a kapuba, s nyert 3-2-re.

Csütörtökön a DVTK a Debrecennel, a Győr az UTE-val, a Ferencváros a MAC-cal találkozik, és a két fehérvári csapat is összecsap egymással.

I. csoport

Eredmények:

2017. január 7., szombat:

Felcsík?Csíkszereda 8-2

Debrecen?MAC Budapest 3-1

Ifj. Ocskay Gábor JA?Pesterzsébet 12-0

DVTK Jegesmedvék?Győr 2-3 h.

Program:

2017. január 12., csütörtök:

14:00 DVTK Jegesmedvék?Debrecen

16:00 Ifj. Ocskay Gábor JA? Ifj. Ocskay Gábor JA B

17:00 Győr?UTE

17:30 Ferencváros?MAC Budapest

A II. csoportban az Egerszegi Titánok már a hetedik percben 3-0-ra vezetett a Dunaújváros ellen, de a harmadik harmad előtt már 4-4 volt az állás. Az utolsó játékrészben a zalaegerszegiek megrázták magukat, zsinórban négy gólt lőttek, s bár az újvárosiak sem maradtak találat nélkül, 8-5-re kikaptak. Az egerszegi Zelevics Gergő triplázott a találkozón. A Tisza Volán továbbra is őrzi elsőségét a tabellán, a hétvégén a Vasast 5-2-re győzte le. Az UTE B könnyedén nyert 8-2-re az MTK ellen, a KMH 9-1-re múlta felül a DVTK B-t. A Gepárd és a MAC B találkozója elmaradt.

A II. csoport küzdelmei szombaton folytatódnak.

II. csoport

Eredmények:

2017. január 7., szombat:

MTK?UTE B 2-8

Egerszegi Titánok?Dunaújvárosi Acélbikák 8-5

Vasas?Tisza Volán 2-5

DVTK Jegesmedvék B?KMH 1-9

A III. csoportban gólgazdag mérkőzést játszott egymással a Jászberény és a Debrecen. A találkozón mindkét csapat vezetett, a debreceniek a második harmad hajrájában zsinórban három gólt is lőtt és elhúzott 6-3-ra. Az utolsó játékrészben a jászberényiek feljöttek egy gólra, de egyenlíteniük nem sikerült, így 6-5-ös vereséget szenvedtek. A KMH B gond nélkül legyőzte 4-1-re a Sportországot, a White Sharks nagyot küzdött a listavezető KSI-vel, de utóbbi 7-5-re behúzta a meccset.

A következő fordulót szombaton rendezik.

III. csoport

Eredmények:

2017. január 7., szombat:

Jászberény?Debrecen B 5-6

KMH B?Sportország 4-1

KSI?White Sharks 7-5

A IV. csoportban a Pécsi Skacok és a Kazincbarcikai Ördögök gólpárbajából előbbi jött ki győztesen, 15-7-re múlta felül ellenfelét. A Kaposvár megerősítette vezető helyét, miután hazai pályán 11-1-re nyert a Veszprémi Jéglovagok ellen.

A IV. csoportban szombaton gyűjtögethetik a csapatok újra a pontokat.

IV. csoport

Eredmények:

2017. január 7., szombat:

Kaposvár?Veszprémi Jéglovagok 11-1

Pécsi Skacok?Kazincbarcikai Ördögök 15-7

 

U20

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U18

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U16

Sorsolás
Tabella

U14

Sorsolás
Tabella

EBYSL (U20)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

EBJL (U18)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

CEHC (U16)

Sorsolás, tabella

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum