Magyarország?Németország 0-3

   

A magyar női U18-as válogatott hősiesen küzdve mindegyik harmadban 1-1 gólt kapott a németektől.

A játéknap korábbi mérkőzésein Norvégia megőrizte veretlenségét, legyőzte hosszabbításban 3-2-re Franciaországot, utóbbi így megszerezte első pontját a vb-n. Szlovákia százszázalékos maradt, 3-2-es sikernek örülhetett Ausztria ellen.

A vasárnapi, Szlovákia elleni mérkőzéssel elletétben nem Horváth Vanessa, hanem Maruyama Yumi kapott lehetőséget a magyar válogatott kapujában. A találkozót a németek kezdték aktívabban, az első magyar kaput eltalált lövést Odnoga Lotti eresztette el a 8. percben, amikorra már 9-szer is kapura lőttek a vendégek. A harmad felénél emberhátrányba kerültünk, majd a kivédekeztt szituáció után másfél perccel megint 4 az 5 ellen küzdhettünk. A játékrész hajrájára felélénkült a támadójátékunk, hiába, a 18. percben Németország megszerezte a vezetést, Botthof bevágta a korongot a magyar kapuba Maruyama válla fölött.

A második harmadot aktívan kezdték a németek, a 24. percben Maruyama hiába védett egy szólót, a támadás során Haider belőtte a második német gólt. Két perccel később eljött az első magyar emberelőny, de nem született meg a szépítő gólunk. A folytatásban felélénkült a játékunk, 15 másodperccel a játékrész vége előtt kiállítottak egy német játékost akadályozásért. A középső játékrészben 8:7-re megnyertük a kapura lövési mutatót.

A záró húsz percnek így áthúzódó emberelőnyben vágott neki Magyarország, de nem használtuk ki. A 45. perc végén eljött a harmadik német előny, Maruyama bravúrokkal állta a vendégek rohamait, sőt a kiegészülés után adódott egy kiugrási lehetőségük. A 48. percben Odnoga ütközött a pálya közepén Barral, a holtidőben a magyar játékos meglökte ellenfelét, a játékvezetők ezért sportszerűtlen magatartásért 2 perces büntetést szabtak ki rá. A végjátékban megint Odnogát látták szabálytalannak a játékvezetők, Németország pedig kihasználta ötödik emberelőnyét, Kaiser első lövését hiába védte Maruyama, a kipattanót belőtte a német játékos. Az utolsó előtti percben szerencsék volt, a németek csak a kapusavat találták el. Németország 3-0-ra nyert, a magyar női U18-as válogatott kedden pihen, szerdán Franciaország ellen folytatja a vb-t.

2017-es női U18-as divízió 1/A-s világbajnokság (Budapest):

2017. január 8., vasárnap, 12:00: Ausztria?Franciaország 2-1
2017. január 8., vasárnap, 15:30: Norvégia?Németország 3-2
2017. január 8., vasárnap, 19:00: Magyarország?Szlovákia 0-4

2017. január 9., hétfő, 12:00: Franciaország?Norvégia 2-3 h.
2017. január 9., hétfő, 15:30: Szlovákia?Ausztria 3-2
2017. január 9., hétfő, 19:00: Németország?Magyarország 3-0

2017. január 11., szerda, 12:00: Németország?Szlovákia
2017. január 11., szerda, 15:30: Ausztria?Norvégia
2017. január 11., szerda, 19:00: Franciaország?Magyarország

2017. január 12., csütörtök, 12:00: Németország?Ausztria
2017. január 12., csütörtök, 15:30: Szlovákia?Franciaország
2017. január 12., csütörtök, 19:00: Norvégia?Magyarország

2017. január 14., szombat, 12:00: Szlovákia?Norvégia
2017. január 14., szombat, 15:30: Franciaország?Németország
2017. január 14., szombat, 19:00: Magyarország?Ausztria

A női U18-as válogatott kerete a budapesti divízió 1/A-s világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok
Horváth Vanessa 1999 KMH
Maruyama Yumi 2000 KMH
Hátvédek
Faggyas Lilla 2002 Győr
Fodor Lili 1999 MAC
Gaitz Hanna 2001 KMH
Mayer Fruzsina 2000 Vasas
Odnoga Lotti 1999 Vermont Academy (USA)
Preisinger Dorka 2001 KMH
Szűcs Anita 1999 UTE
Csatárok
Cselényi Viktória 2000 UTE
Fecske Maja 2002 Jászberény
Horváth Dominika 2000 KMH
Horváth Imola 2002 Fehérvár
Páterka Lilla 1999 UTE
Puskás Noémi 2000 Pesterzsébet
Sándor-Székely Katinka 2000 Győr
Sőléd Orsolya 2000 FTC
Szamosfalvi Petra 2002 Miskolc
Szick Dorka 2000 MAC
Váradi Orsolya 2001 Vasas

IIHF_W18_LOGO_horizontal_color

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum