Majdnem playoffmeccset játszik az UTE a DVTK-val

   

A MOL Liga-táblázat első két helyezettje játszik rangadót egymással vasárnap este a Megyeri úton.

Mind az UTE, mind a DVTK Jegesmedvék számára kellemes tétje van a mérkőzésnek. A rájátszás biztos résztvevői, matematikailag sem lehetnek rosszabbak hatodik helyezettnél az alapszakasz végén, minden valószínűség szerint az első három hely valamelyikén végeznek, a kérdés leginkább csak az, hogy a három közül végül melyikük melyiken. A rájátszás második, harmadik köre szempontjából ez egyáltalán nem mindegy.

A karácsony előtti, Fehérvár elleni fiaskót három győzelemmel feledtették a MOL Ligában a lilák, ezek között ott van a Csíkszereda elleni, városligeti gálamérkőzés, majd a Ferencváros elleni örökrangadó is. Ez a két mérkőzés ugyanakkor azt is megmutatta, hogy céltudatos játékkal zavarba hozható a lilák védelme, hiszen mindkét alkalommal éltek át nehéz időszakokat. Kicsit kétarcú a csapat, a legjobbak ellen nagyon felszívja magát, máskor viszont esélyesként megszorongatják, de akár meg is viccelik. Szilassy Zoltánnak egyik legfontosabb teendője tehát az, hogy a rájátszás kezdete felé közeledve egyre inkább playoff üzemmódba kapcsoljon és stabilizálja csapata jó játékát.

UTEMIS

Hasonló cipőben van Doug Bradley, a DVTK Jegesmedvék mestere is. A csapat hetek óta biztos playoffos, és kötelékben, váltott vezetéssel repül az alapszakasz végi dobogós helyezés felé, amelyben a MAC és az UTE látszik egyedüli ellenfelüknek. A biztonságosnak látszó helyzetben sem szabad elkényelmesedni, egyre jobban fel kell pörögnie a csapatnak, hogy február elején már telesen élesre köszörült formában várhassák az ellenfelet a nyolcaddöntőben. A miskolciak a ligában egyhetes pihenő után pénteken léptek jégre először az újévben. Az óév utolsó meccsén a MAC ellen a Városligetben végig futottak az eredmény után, és végül háromgólos vereséget szenvedtek a MAC-tól, igazából egy pillanatig nem volt esélyük a győzelemre, de még a döntetlenre sem nagyon. A gyógyírt erre a hétközi Magyar Kupa-forduló és a Dunaújváros hazai legyőzése jelentette.

Az eddigi három UTE–DVTK meccsből kettő a liláké lett. Ha vasárnap este a DVTK rendes játékidőben győz, akkor esetleges alapszakasz végi pontegyenlőség esetén ő kerülhet kedvezőbb helyzetbe, hosszabbításos győzelmük esetén az egymás elleni eredmény nem rangsorolna köztük, míg bármilyen újpesti győzelem a lilák lépéselőnyét jelentené. Két jó képességű csapat játszhat egymással felszabadultan vasárnap este, és ennek a legnagyobb nyertese a Megyeri útra is lassanként visszataláló közönség lehet.

“Valódi rangadóra számítok az Újpest ellen, rendkívül erős ellenfél otthonába látogatunk – mondta a csapathonlapnak Doug Bradley, a Jegesmedvék vezetőedzője. – Az UTE jól felkészített csapat, játékosaik jól bánnak a koronggal, jól helyezkednek, és nagyon türelmes játékot játszanak. Nem véletlenül állnak a tabellán is az élmezőnyben. Anze Ropret kiemelkedő képességű játékos, aki nagy hasznára van a csapatának, rá fokozottan kell figyelni. Tudjuk róluk, hogy jól használják ki az emberelőnyös helyzeteket, ezt a saját kárunkon is megtanultuk. Legutóbb vezettünk az utolsó harmadban, végül két hátrányban kapott góllal mégis vereséget szenvedtünk. Vasárnap minden tudásunkra szükségünk lesz a győzelemhez.”

UTE–DVTK Jegesmedvék 2-3

   

Közönségszórakoztató mérkőzést vívott a MOL Liga két éllovasa. A miskolciak fizikai hokija hajszálnyival jobbnak bizonyult az újpestiek kreatív játékánál.

Örömtelien sokan voltak kíváncsiak a két első helyezett csatájára a Megyeri úton. A kezdés előtt fél órával már csaknem megtelt a stadion előtti parkoló, az épületen kívülre ért a jegyet vásárlók sora, és a kezdésre a két hosszanti lelátó, valamint a miskolci vendégszektor szépen megtelt.

Nem nagyon foglalkoztak a csapatok az ismerkedési szakasszal, rögtön egymásnak estek. A 2. percben meg is lett ennek az eredménye. A miskolciak letámadtak, az újpestiek rossz korongkilövését elcsípték, rögtön visszalőtték a kapu elé. Sila védett, de a kipattanót a vendégek szedték össze, Toulmin átpasszolta a kapu előtt keresztbe, így Sakarisnak csak az üres kapuba kellett lőnie.

Nem szegte kedvét a gól a hazaiaknak, egy perc múlva Adorjánról pattant ki egy lövés, amelyet Tóth G. szedett össze, és a kapu előtt kereszbe korcsolyázva visszahúzta kapura, nem sok híja volt a gólnak. Az 5. percben Hebar mutatta meg Magyarországon ritkán látható lövőtechnikáját, ezen a meccsen először, de nem utoljára. Próbálkozása alig ment kapu mellé-fölé. A vendégek is veszélyeztettek, egy koronggal hárman iramodtak meg, Gröschl csak visszahúzni tudta őket, amivel  3 az 1 elleni helyzetet akadályozott meg. Jó döntést hozott, hiszen az előnnyel a vendégek nem nagyon tudtak mit kezdeni, a lilák izgalommentesen kivédekezték.

Nagy iramban zajlott a meccs, egy pillanatra sem lankadtak a felek. A 11. percben Galanisz adott le egy rendkívül cseles, sunyi lövést, de Sila fogta. Egy percre rá megszületett a lilák egyenlítő gólja. Kiss D. vitte be a korongot a támadóharadba, lekorcsolyázta ellenfelét, majd a kapu elé passzolt. Virág T. ezt még ugyan kihagyta, de a tisztázást Huba elcsípte a vonal előtt, kapura emelt, és egy miskolci védőről a pakk Adorján mögé csorgott. A 13. percben az UTE is megkapta első emberelőnyét, Magosi ment ki bottal akasztásért. Jól játszották meg a létszámfölényt a lilák, Hebar kétszer is nagy bombával veszélyeztetett, a DVTK nem tudott kisabadulni a szorításból. A harmadik löket után a szlovénhoz került vissza ismét a korong, a kipattanót szépen áttette Ropretnek, akinek csak az üres kapuba kellett emelnie.

Hamar jött a válasz, és megint a miskolci letámadás hozott eredményt. Egy lövés után a vendégek Silával ütköztek, az UTE nem tudott tisztázni, eladta a korongot. A védelem nem tudott visszarendeződni, így az üresen maradt Toulminnak nem volt nehéz dolga, Sila mellett beemelte a kapu közvetlen közeléből. Feltűnő volt, hogy az UTE milyen sokat lő kapura a kék vonal környékéről, és nem is veszélytelenül. A 16. percben megkapta az UTE a második emberelőnyét is, ezúttal Gőznek kellett kiülnie 2 percre. Most is beköltöztek a hazaiak a miskolci harmadba, de ezúttal jobban működött a takarító brigád a kapu előtt, a legnagyobb lehetőség az előny leteltekor Benk előtt adódott, de a kapu torkából egyedül nem tudta mattolni Adorjánt. A harmad utolsó jelenete Hebaré volt, aki megkerülte Adorjánt, fonákkal visszahúzta, de a kapus védett. Kreatívabban és többet támadott az UTE, de a vendégek céltudatos letámadása két súlyos hiba után két gólt eredményezett, nem volt érdemtelen a döntetlen 20 perc után.

A szünet után egy ideig különösebb helyzet nélküli, de az előbbiekhez hasonlóan gyors mezőnyjátékot láttunk. Mindkét csapat megpróbált tanulni az első harmad tapasztalataiból, így jóval kevesebb lehetőséget adtak ellenfeleiknek. Az 5. percben Johnstont küldték ki bottal lökésért, az előnyben, Hebar passzolt jobbról balra át Ropretnek, aki az üres kapu előtt ellőtte keresztbe. Az ellentámadásból a 4-en játszó vendégek fordultak le 3 az 1-ben Pavukkal az élen, de a csatár ziccerét Sila védte. Az előny utolsó momentumaként Nemes kapott korongot a kapu előtt, de Adorjánba lőtte.

UTEMIS

Nem sokkal azt követően,  hogy kiegészült a DVTK, Sakaris kígyózott át a védelmen, és betuszkolta Sila mamutja alatt a pakkot a kapuba, hiába próbálta akasztani Hegyi. Tóth G. kapott kiállítást akadályozásért, és az eddigi legjobb miskolci előny következett. Előbb Pavuk emelt közvetlen közelről a felső sarok mellé, majd komoly kavarodás végén sikerült tisztázniuk a liláknak. Egy újabb ziccer után aztán a vendégek 12-ese akasztott bután Sila kapuja mellett, így 4 a 4 ellen folytatódhatott a csata. Ebben egy szép Hebar-Huba-Ropret játék végén szedték fel ziccerben a szlovén ütőjét, majd az UTE előnyében Nemes bombáját fogta Adorján.

A 35. percben nagy kavarodás volt az UTE kapuja előtt. A játékvezetők nem ítéltek gólt, a miskolci közönség tiltakozott. A buli után Joe hatalmas lövése pattant meg és találta telibe Silát, akinek elhajolni sem lett volna ideje. Nem sokkal később egy eladott korong után Sakarist birkózták le gólhelyzetben, a játékvezetők szerint szabályosan. Határozottabb hangot kapott a meccs, jó pár férfias jelenetnek lehettünk szemtanúi, a végén Tóth G. esett át a határon. Az előnyben ismét Joe bombája veszélyeztetett, úgy tűnik, ezúttal ő volt a miskolc ügyeletes nagy lövője. Ismét jó volt az UTE hátrányban, különösebb helyzet nélkül lement a kiállítás. Aminek a letelte után Hebar szerzett korongot, elvitte a kapu mögött, de Adorján átért és tisztázott. Az ellentámadás végén Tóth A. szólóját védte Sila. A harmad utolsó momentuma az volt, hogy Láda botja került túl magasra, Benket találta el. Jöhetett a lila előny, amely a legrosszabb volt az addigiak közül, de még maradt belőle a szünet utánra is.

Az előny egy DVTK-lövéssel ért véget, majd szinte rögtön ezt követően Kuqali mehetett ki, aki a kapu mögött lebirkózta Frolikot. Hebarék nem nagyon tudtak mit kezdeni a lehetőséggel, a következő cserében Kiss D. kapu elé betett korongjába ért bele Nemes, de Adorján jó helyen volt. Ahogy kiegészült, beköltözött az újpesti kapu elé a DVTK, nagyot birkóztak, előbb Sági nyomta le Silát a kalickában, majd a visszalőtt korongot megfogó kapus kesztyűjére ütött Tóth A., ezt már lefújták a bírók.

Az előnyben előbb egy Nagy-, majd egy Hebar-bomba veszélyeztetett. Egyre nagyobb nyomást gyakorolt az UTE a vendégekre, ám a miskolciak remekül rombolták a játékot, és amikor lehetett, a támadások lehetőségéről sem tettek le. Oroszlánként védték kapusukat is, így gyakran alakultak ki parázs jelenetek Adorján előtt. Gyorsan peregtek a percek, a játékvezetők playoffhoki szinten húzták meg a határt, így folyamatos ide-oda rohanást láthatott a közönség. Igazán nagy helyzetek akkor tudtak kialakulni, amikor valamelyik csapat meg tudott lógni létszámfölényben. Aztán két perccel a vége előtt váratlanul utolsó lehetőséghez jutott az UTE. Miskolczinak fújtak be egy olyan megmozdulást, amelynél különbek tucatját engedték el az előző 58 percben. Silát is lehozta az UTE, de az óriási nyomást Adorján vezetésével kibírta a DVTK, így egygólos győzelmet aratott. A végén mindkét tábor ünnepelte a csapatát, remek mérkőzést hoztak össze a felek.

Egyszerűen nem dolgoztunk eleget

   

A miskolciak Megyeri úti vendégjátéka már nagyban hasonlított a rájátszáshoz.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Komoly hiányérzetem van a mérkőzéssel kapcsolatban. Egészen pontosan a második harmaddal, amikor egyszerűen nem dolgoztunk eleget. Ma pedig ez döntött a két csapat között. A DVTK végigdolgozta mind a hatvan percet az elejétől a végéig, mi 20 percen át nem azt tettük, amit kellett volna, így megérdemelten győztek le bennünket. Hiába voltunk jobbak az első harmadban, és hiába tettünk meg nagyon sokat a harmadikban, ez kevés volt. A hokiban egyetlen csere is dönthet, egyetlen perc is, nemhogy egy teljes harmad. A DVTK a góljait komoly egyéni hibáinkból érte el, de nem ez az igazán lényeges, ha a meccs egészéről beszélünk, hanem az, hogy megérdemelte a győzelmet, mert 20 perccel többet dolgozott érte. Az első és a harmadik harmadban sok helyzetet dolgoztunk ki, komoly forgalmat csináltunk a miskolci kapu előtt, de csak két gólt tudtunk lőni ezekből. Jól védekeztek, és a kapusuk is jól védett, mi pedig a végén már siettünk, és emiatt egyre pontatlanabbul játszottunk. A nem megfelelő energiaszinten lejátszott második harmadért nagy árat fizettünk, de meg kell tanulnunk, hogy az ilyen gyengébb periódusok nem férnek bele.

Doug Bradley (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): Nagyszerű mérkőzést játszottunk, amelyen véleményem szerint a közönség is remekül szórakozhatott. Nagy volt az iram, színvonalas a játék. Minden korongért meg kellett küzdeni, minden lehetőségért keményen meg kellett dolgozni, az egész már nagyban hasonlított a rájátszáshoz színvonalában, keménységében és hangulatában is. Remek ellenfelet győztünk le, nagyon erős csapatot, tele remekül képzett játékosokkal és egy jó edzővel a cserepadon. Nagyon szoros volt a mérkőzés, amely eldőlhetett volna mind a két fél javára. Nagyon jó volt a védekezésünk, különösen az emberhátrányokban, és a kapusunk is nagyszerűen teljesített. Kiegyenlített volt a játék, amelyen az döntött a javunkra, hogy eggyel több helyzetünket tudtuk értékesíteni.

MOL Liga, Megyeri út, 815 néző. Játékvezetők: Németh, Kincses, Soós, Muzsik.
Sila: 89,7% (Ágoston)
K
Adorján: 95,1% (Kiss B.)
Hegyi, Gröschl, Dömötör, Dósa, Tóth G.
1
Láda, Leppanen, Pavuk, Magosi, Sági
Huba, Kiss D., Csányi, Hebar, Ropret
2
Gőz, Vojtkó, Hajós, Tóth A., Miskolczi
Nagy N., Kovács, Nemes, Benk, Frolík
3
Kuqali, Joe, Toulmin, Johnston, Sakaris
Virág, Pokornyi, Szalma, Pápa, Turbucz
4
Szopos, Laczkó, Popovics, Ritó, Karda
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Bradley Douglas, Farkas Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:43 MIS Sakaris Johnston Toulmin
1-1 11:33 UTE Turbucz Huba Kiss D.
2-1 13:16 UTE PP Ropret Hebar Nagy N.
2-2 14:03 MIS Toulmin Sakaris Joe
2-3 27:33 MIS Sakaris Johnston Leppanen
41 Kapura lövések száma 29
10 Kiállításpercek 18

Az UTE–DVTK képes összefoglalója

 
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
április 22., szombat
VB 12:30 UKRHUN 3-5VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 KORPOL 4-2VÉGE
ROC 16:10 AVSKAC 3-2 HVÉGE
VB 19:30 AUTKAZ 2-3VÉGE
április 23., vasárnap
ROC 10:10 AVSSLL 10-2VÉGE
VB 16:00 KAZKOR 2-5VÉGE
VB 19:30 POLUKR 2-1VÉGE
április 24., hétfő
VB 19:30 HUNAUT 1-3VÉGE
    • SPORT 1
április 25., kedd
VB 12:30 KAZPOL 1-0 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 HUNKOR 1-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 UKRAUT 0-1VÉGE
április 26., szerda
VB 19:30 KAZUKR 4-2VÉGE
április 27., csütörtök
VB 16:00 HUNPOL 0-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 AUTKOR 5-0VÉGE
április 28., péntek
VB 12:30 HUNKAZ 1-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 POLAUT 0-11VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 KORUKR 2-1 BVÉGE
    • SPORT 1
május 1., hétfő
GÁLA 18:00 HUNSZF 
május 5., péntek
VB 16:15 FINBLR 
VB 16:15 SWERUS 
    • SPORT 1
VB 20:15 CZECAN 
    • SPORT 1
VB 20:15 USAGER 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk