A Vienna Capitals érdeklődött a MOL Ligánál

 

Nyilván nem az EBEL sztárcsapata szeretne indulni a magyar bázisú bajnokságban, hanem a farmja számára keres ideális versenyeztetési lehetőséget.

Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően mindenki keresi a regionális együttműködés lehetőségét a jégkorongban. Úgy néz ki, a MOL Liga is egyre komolyabb tényező ebben a folyamatban.

A Vienna Capitalsnál komolyan felmerült, hogy a farmcsapatukat a jövőben az EBYSL helyett a MOL Ligába nevezzék be ? értesült Bernd Freimüller, a mindig jól informált osztrák szakértő. A bécsi fiatalok 23 mérkőzésből 59 ponttal magabiztosan vezetik csoportjukat a Fehérvár előtt a nemzetközi juniorbajnokságban, és a 18 résztvevő között is övék a legjobb mutató. Meglehet, az is felkeltette a figyelmüket, hogy az EBEL-es Fehérvár tavaly kifejezetten versenyképes csapatot tudott indítani a MOL-ban ? az idén gyengébbek, de most is playoffesélyesek, ott pedig már bármi megtörténhet ?, miáltal fiatal tehetségeik is nívós fejlődési pályákhoz jutnak. Mint tudjuk: az osztrák jégkorong sokat veszít éppen amiatt, hogy a feltörekvő fiatalok közül csak nagyon keveseknek van esélyük az EBEL-ben első felnőttéveikben.

A Viennának természetesen egyéb opciói is vannak, hiszen éppen az EBEL-előszoba megteremtésének jelszavával hozták létre az osztrák?olasz?szlovén Alpesi Ligát, és Bernd Freimüller szerint a tartományi szintű felnőttbajnokságok, tehát az osztrák harmadik vonal is nyújt lehetőségeket.

Ide tartozik még, hogy az évek óta rettenetes problémákkal küszködő Olimpija Ljubljana elnöke is szóba hozta már a MOL Ligát mint nem kizárható irányt, ráadásul ? úgy tudjuk ? nemcsak nyugatról, keletről is tájékozódnak bajnokságunk felől. Híreink szerint egy ukrán csapat nevében is bejelentkeztek az MJSZ-nél, hogy az indulás feltételeiről érdeklődjenek.

Vienna Capitals U20

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum