Vas Márton gólt lőtt a dobogósnak

 

A Freiburg azonban így is kikapott, akár csak Hári János csapata, amely azonban továbbra is kitartóan küzd az osztályozó elkerüléséért. Wehrsék tízmeccses fővárosi győzelmi szériának vetettek véget, Garát asszisztos volt.

21 perc alatt lezajlott minden fontos esemény a Linköping malmői vendégjátékán. A hetedik percben megszerezték a vezetést a vendégek, a 15. percben gólra váltottak egy kettős előnyt, a középső periódus első percében pedig ismét egyenlő létszám mellett voltak eredményesek. A Linköpingnek erre csak a 22. percben volt válasza, így 3-1-re nyert a Malmö. Hári János 14 percet volt a jégen, bulijainak 73%-át elhozta, de pontot nem szerzett. A Leksand 13. helyen áll a tabellán, de mivel a 12. Örebro is kikapott, így hátránya nem nőtt, továbbra is négy pont kell nekik az osztályozó elkerüléséhez.

A Villach a fővárosi listavezetőt fogadta az EBEL-ben. A két csapat rendszerint nagyon szoros meccseket játszik egymással idén, egyszer sem volt egy gólnál több a különbség vagy legfeljebb üres kapus góllal lett kettő. A Caps utoljára december 11-én szenvedett vereséget a Klagenfurttól hazai pályán, hosszabbításban, azóta tíz győzelmet számláló sorozatban volt. Ennek vetett véget Kevin Wehrs csapata, amely végig kezdeményező volt a meccsen, kétszer is vezetést szerzett, ám a bécsiek mindannyiszor egyenlítettek. Így értünk el a hosszabbításba, amelynek 5. percében harmadszor és utoljára is megszerezte az előnyt a VSV, 3-2-re megnyerve a mérkőzést. Wehrs pontot nem szerzett, a Villach hetedik a tabellán, lemaradása a 6. KAC-hoz képest négy pont, előnye a Fehérvár előtt 3.

Marcel Rodman három asszisztjával nyert a Drezda a Freiburg ellen a német másodosztályban. Az első harmadban két gólban is benne volt, összességében 3-0-ra nyerték ezt a periódust a hazaiak. A második játékrészben közelebb húzódott a Freiburg, Vas Márton emberelőnyös gólja a 34. percben már 3-2-t jelentett, de ezt követően ismét a szlovén csatárfenomén villant, harmadik asszisztjával 4-2-re módosult az eredmény. Az 5-2-es végeredmény egy üres kapura elért találattal alakult ki.

Vas Márton 9. gólját szerezte idén, 33 meccsen már 26 pontnál jár, a Freiburg továbbra is 10. a tabellán.

Vas M Freiburg

Az első harmad után 3-1-re, a második után 4-3-ra vezetett Garát Zsombor csapata a Brookings Blizzard otthonában, azonban ez is kevés volt a győzelemhez. A mindent eldöntő záró húsz percet ugyanis 3-1-re, a mérkőzést pedig 6-5-re nyerték a vendégek, akik így megerősítették második helyüket a központi divízióban. Garát asszisztot szerzett, az Austin Bruins pedig maradt a negyedik helyen.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 12. 21 2 9 11
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 3. 26 7 11 18
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 9. 32 1 6 7
Linköping HC CHL 9 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 4. 19 1 3 4
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 13. 31 2 7 9
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 2. 24 5 8 13
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 23 0 3 3
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 10. 33 9 17 26
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 4. 14 42 335 88,9
Iowa Wild AHL 8.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 7. 40 2 15 17

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum