Azonos helyzetből folytatják – a 8. hely a tét

   

Nemcsak a Ferencvárosnál és Fehérváron, de Galacon és Belgrádban is Pesterzsébetre figyelnek majd péntek este. Igazi hatpontos meccsen fogadja a Ferencváros a Titánokat.

Két, 31 meccsből egyaránt 35 pontot szerzett csapat csap össze este 7 órától, ám közöttük óriási a különbség. Egyikük a rájátszást érő 8. helyen áll, másikuk az onnan éppen lemaradó 9. pozícióban található. Másképp jutott el a két csapat ide. A Ferencváros a jó kezdés és az élmezőny után süllyedt idáig, a Titánok viszont meccseik többségén szereztek pontokat. Ők a túlórák királyai, eddigi bajnokijaik majd felén, 31 alkalomból 15-ön döntetlennel zártak 60 perc alatt.

Elképesztően szoros a küzdelem a zöld-fehérek és a Titánok között, a pontegyenlőség mellett az eddigi három bajnoki összecsapásuk is döntetlent hozott 60 perc alatt, hogy aztán túlórában mindet a fehérváriak nyerjék. A Magyar Kupában született tétmeccsen a szezon eddigi egyetlen ferencvárosi győzelme, nem meglepő módon az is egygólos lett, még ha kivételként 60 perc alatt is szerezte meg a 3 pontot Greg Lindqvist társulata. A pontegyenlőség esetén a MOL Liga szabályai szerint első körben a direkt összevetés dönt, ebben jelenleg a Fehérvár a jobb, 6 pontot szerzett 3 ferencvárosi ellenében, és értelemszerűen kettejük párharcának összesített gólkülönbsége is az ő javukra billen. Hogy a Fradi ne legyen lépéshátrányban egy esetleges alapszakasz végi pontegyenlőség esetén, a pénteki meccsen legalább 3 góllal kellene nyernie. Annál is inkább fontos lenne nagyobb előny megszerzésére törekedniük, mert a ferencvárosiak az egyetlenek az egész mezőnyben, akik még csak buktak meccseket túlórában, győzniük egyszer sem sikerült.

De hol van az az egygólos, 3 pontos győzelem, kérdezhetnék a zöld-fehér hívek. Borzasztó sorozat végére tett pontot december 30-án az FTC, amikor sikerült rendes játékidőben, egy 17 másodperccel a vlgső dudaszó előtt szerzett góllal legyőznie a Csíkszeredát. A következő mérkőzésre mintha szárnyakat kapott volna ettől a csapat: 20 perc alatt lelőtték a pályáról az örök rivális Újpestet, az első szünetben 5-1-re vezettek, hogy aztán a hátralevő 40 percre visszatérjen a rémálom. Sevela kapus megsérült, hónapokra kiesett, a helyére beállt fiatal Soós László pedig nem tudta korrigálni a védelem minden hibáját, az UTE fordított és gólzáporos mérkőzésen 7-6-ra nyert. A szerdai Magyar Kupa-fellépés inkább tűnt átmozgatásnak a továbbra is sérülésektől és betegségektől sújtott zöldeknek, akik ezzel búcsúztak is a kupától, így immár kizárólag a ligára fókuszálhatnak.

Fehérváron már korábban eldőlt, hogy a Magyar Kupában nem lesz érdekelt a csapat a legjobb 4 között. Ennek ellenére becsülettel beleállt a DVTK elleni csatába, amelyet így csak nehezen tudott megnyerni a jóval esélyesebb miskolci csapat. Kóger István a meccs után nem is titkolta, hogy a kupameccset felkészülésnek szánta a Ferencváros elleni csatára, amelyen négy sorral, pörgős cserékkel játszottak. Scola kapus is kitett magáért, így az EBEL-ben is bizonyított Lemayjel együtt két jó formában levő hálóőre is van. Ezen a poszton egyértelműen sokkal jobban is állnak, mint a rutintalan kapusokkal kiállni kénytelen Ferencváros. A kupameccsekkel együtt ötös vereségszériával érkeznek a Titánok Pesterzsébetre, ennyire hosszú pont nélküli sorozatuk még nem is volt az egész idényben. Így nyilvánvalóan az a céljuk, hogy a mostani rossz sorozatnak végre vége szakadjon.

Ahogy a bevezetőben is írtuk, a mérkőzést alighanem Galacon és Belgrádban is feszült figyelemmel kísérik majd. A 46 pontos Debrecen matematikailag ugyan még messze van a biztos rájátszástól, de az eddigi formák alapján a Fradi és a Titánok mellett a két újonccsapat lehet az, amelyik egymás között lejátssza a rájátszás 7. és 8. helyéért folytatott küzdelmet. A galaciak jelenleg mindkét pénteki küzdő fél előtt 2 ponttal vezetnek, ám 2 mérkőzéssel előttük is járnak már. A belgrádiak hátránya ugyanakkor 11-11 pont, viszont ők meg még 11 alkalommal lépnek jégre. E két csapat szemszögéből Pesterzsébeten nemcsak 3 megszerzett pontot osztanak el egymás között a felek, hanem 3 pontot el is veszítenek valamilyen megoszlásban. Óriási lehet tehát a jelentősége a rájátszásba jutásért folytatott versenyben is annak, hogy ki is nyeri a péntek esti csatát.

“Az elkövetkezendő 30 napban fog eldőlni a jövőnk, hogy bekerülünk e rájátszásba vagy sem – mondta Greg Lindqvist, a Ferencváros edzője. – Ez egy nagyon nehéz szezon mind a vezetőség, mind pedig a csapat és a klub számára. Az elején minden játékosunk egészséges volt, és az első helyen álltunk 10 meccs után, ezután következett a jelenleg is tartó sérülés és betegség hullám. Régóta nincs 2-3 állandó sorunk, mindig történik valami. Szerencsére csak 4 játékosunk nem játszhat pénteken. A Titánok ellen már 6 meccset játszottunk, minden meccsen 1 gól döntötte el az eredményt. Mindkét csapat a rájátszásba jutásért küzd, ez azon fog eldőlni, hogy melyik csapat vét kevesebb hibát, és melyik használja ki a lehetőségeket. Nagyon keményen és intenzíven korcsolyáznak, 60 percen keresztül készen kell állnunk mindenre, akár koronggal, akár korong nélkül.”

AVSFTC 2

Fotó: Claus János

FTC–Fehérvári Titánok 3-4

   

A szezonban negyedszer is egy góllal verte a Volán a Fradit, de először tette ezt rendes játékidőben.

A székesfehérvári szakmai vezetők a szezonban talán először kedveztek döntési helyzetben a Titánok javára. Két fiatal EBEL-kerettag, Kocsis Ferenc és Vincze Péter is visszajátszott az ottani negyedik sorból, annak ellenére, hogy így az a szokatlan helyzet állt elő, hogy az EBEL-csapatnak nem volt negyedik csatársora. Szabó Krisztián nem játszhatott a Fradi ellen, ő a MOL ligás eltiltását az EBEL-ben kezdte el letölteni, a Bolzano ellen az első sorba nevezte Benoit Laporte.

A Ferencváros az első tíz percben nem sok értékelhető akciót vezetett, de abból az egyből megszerezte a vezetést, óriása, Schwindt révén. A Fehérvár nagyon nyomott, Soós László és a zöldek védelme nehéz perceket élt át, de megoldották a feladatot. A folytatásban némileg magára talált a hazai csapat, és egy gyors gólváltás eredményeképpen végül 2-1-re hozta az első húsz percet. Tóth Renátó és Rafaj Attila lőtt gólt.

A mérkőzésre sokan voltak kíváncsiak, a hosszú oldali lelátó megtelt Pesterzsébeten. A nézők komoly mezőnymunkát és kiegyenlített játékot láthattak a középső harmadban. Sajnos továbbra is bosszantóan sok hiba csúszott a játékba, ezt valamelyest kompenzálta, hogy izgalmas csata folyt a jégen. A gólok is komoly egyéni hibák után születtek, Shupe egyenlített, Szappanos szerezte meg harmadszor is a vezetést a hazaiaknak. Az utolsó játékrész 3-2-ről indult.

Szoros játékot hozott ez a periódus is, de a hazaiakon előbb érződött, hogy energiatartalékaik végesek. A helyzet Hamvai Szilárd 49. percben szerzett egyenlítő gólját követően még kritikusabbá vált. Nem érződött, hogy új lendületet tudjon venni Greg Lindqvist csapata. Sorsukat az 53. percben pecsételte meg a Titánok együttese, az EBEL-ből érkező válogatott csatárunk, Vincze Péter szerezte a győztes gólt, Láday Tamás és Kocsis Ferenc passzából. A Ferencváros igyekezett egyenlíteni, de ez nem jött össze, 4-3-ra a Volán nyert, és ezzel a rájátszásért folyó harcban sokat számító, nagyon fontos három pont utazott haza a Raktár utcába.

Ez a fiatal csapat a nagy teher alatt is jól játszott

   

A Titánokkal játszott mérkőzés jól tükrözi, milyen szezont fut a Ferencváros: nem jönnek össze a dolgok.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): A szezon során eddig mindig egy gól döntött a két csapat között, tudtuk, hogy ez a meccs sem lesz sima. Sok nagy helyzetünk volt egygólos előnyeinknél, de egyik sem ment be, a Fehérvár pedig mindig visszakapaszkodott. Sajnos ez a mérkőzés jól tükrözi, milyen szezont futunk, nem jönnek össze a dolgok, a bírói ítéletek sem minket segítenek, de nem adjuk fel, küzdeni fogunk a rájátszásba kerülésért.

Kóger István (vezetőedző, Fehérvári Titánok): Úgy terveztük, hogy megpróbáljuk alacsony kapott gólon tartani az ellenfelet, mivel az utóbbi időben nagyon kevés gólt tudtunk lőni, nyolc mérkőzésen összesen tizenháromszor találtunk be, ami másfél gólos meccsátlagot jelent. Ez nem igazán sikerült, de úgy gondolom, hogy a mérkőzés túlnyomó többségében a srácok azt játszották, amit megbeszéltünk. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert ez már egy igazi playoff hangulatú találkozó volt. A mai nagyon fontos meccs volt a rájátszásba kerülésért, hiszen a Galaccal és a Ferencvárossal nagy küzdelemben vagyunk a hetedik és a nyolcadik helyért, így még nagyobb öröm számomra az, hogy ez a fiatal csapat a nagy teher alatt is jól játszott, és be meg tudta nyerni a mai meccset.

(Forrás: nso.hu és fehervarav19.hu)

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 256 néző. Játékvezetők: Halassy, Babic, Kis-király, Kókai.
Soós: 90,5% (Bozsó)
K
Scola: 93,0% (Lemay)
Jaborník, Hietamaki, Sumi, Tendler, Rafaj
1
Krogh, Takács, Just, Pillók, Shupe
Schwindt, Kovács, Dubek, Szappanos, Kiss Á.
2
Korbuly, Láday, Kocsis, Vizi, Vincze
Lengyel, Farkas, Shinkaruk, Papp
3
Arany, Imre, Varga, Hamvai, Mazzag
Üveges, Garbacz, Tury, Inglis, Németh
4
Reiter A., Balogh, Erdei, Kiss P., Tóth
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Kóger István, Hegyi Ádám Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:58 FTC Schwindt Kovács
1-1 15:42 FHA Tóth Erdei Krogh
2-1 17:04 FTC Rafaj Jaborník
2-2 27:12 FHA Shupe Pillók Just
3-2 29:46 FTC Szappanos Kiss Á. Dubek
3-3 48:12 FHA Hamvai Kiss P. Shupe
3-4 52:35 FHA Vincze Korbuly Láday
43 Kapura lövések száma 42
12 Kiállításpercek 18

Az FTC–Titánok góljai

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum