Lekapcsolták a világítást, hogy megállítsák a tömegverekedést

Pontosan 30 évvel és 1 nappal ezelőtt hatalmas balhé tört ki a pöstyéni junior-világbajnokságon. Súlyos játékvezetői hibák is kellettek ahhoz, hogy elfajuljanak az események.

1987. január 4-én, a hidegháború végén igazi jeges háború zajlott Pöstyénben. U20-as vb-n először csapott össze Szovjetunió és Kanada. A találkozó emlékezetes maradt. A két csapatban olyan később korszakossá váló nevek játszottak, mint Pierre Turgeon, Brendan Shanahan, Theoren Fleury, Steve Chiasson, Mike Keane, Szergej Fjodorov, Alekszandr Mogilnij, Valerij Zelepukin és Vlagyimir Konsztantyinov. A torna akkor még más rendszerben zajlott, a nyolc csapat körmérkőzést játszott. Ez a két válogatott az utolsó, a hetedik fordulóban találkozott egymással. Kanadának a győzelem biztos aranyérmet, egy vereség is minimum bronzot jelentett volna. Ennek köszönhetően a mérkőzés végig feszült volt, a norvég játékvezető, Hans Ronning kezéből folyamatosan csúsztak ki a szálak, az egyre sűrűsödő és egyre súlyosabb szabálytalanságokat képtelen volt megfékezni.

2006-ban a neves újságíró, Gare Joyce könyvet is írt az esetről Amikor kialudtak a fények címmel (When the Lights Went Out: How One Brawl Ended Hockey’s Cold War and Changed the Game). Ebben a meccsen közreműködő veterán finn vonalbíró, Peter Pomoell érdekes információkat osztott meg. Azt mondta, az IIHF jobban tette volna, ha egy rutinos bíróra bízza a meccset. De a zebrák akkori főnöke, Rene Fasel nyomására Ronning kapta a találkozót. Ronning tisztában volt vele, hogy puskaporos hordóra ültetik. Belső körökben már nyílt titok volt, hogy tart az összecsapástól, ennek ellenére sem cserélték le őt. Pomoell sokkal rutinosabbnak számított, mint kollégája, rengeteg nagy tornán működött közre korábban, ezért felajánlotta, hogy segít Ronningnak. Ő azonban határozottan elutasította ezt. A következmények súlyosak voltak. Ronning olyan rosszul fújt, hogy az első szünetben Fasel tombolt a játékvezetők öltözőjében.

A norvég természetesen cáfolta a leírtakat. Azt mondta, az egész balhé legkevésbé sem a játékosokon múlt, őket gyakorlatilag ártatlannak nevezte a nagy nyomás miatt. Ezzel szemben az edzők felelősségét hozta fel, akik képtelenek voltak kordában tartani csapataikat, emiatt szabadultak el végleg az indulatok. Ezt a nézetet sem akkor, sem később senki nem osztotta.

Kanyarodjunk vissza a mérkőzéshez. Egymást követték az egyre súlyosabb szabálytalanságokat és az egyre keményebb, durvább ütközések. Néha hokiztak is a játékosok: a második harmad közepén 4-2- vezetett Kanada. Az utolsó csepp ekkor, a harmad 14. percében került a pohárba. Sesztyerikov leütközte Everett Sanipasst, Pavel Kosztyicskin kétkezes bottal ütéssel tette helyre Theo Fleuryt. Pillanatok alatt hatalmas bunyó tört ki. A tényleges tömegverekedéshez az vezetett, hogy Jevgenyij Davidov beugrott a kispadról. Innentől pedig nem volt megállás, elszabadult a pokol. Mike Keane úgy verte Zelepukint, mintha világbajnoki övért harcolt volna, Konsztantyinov pedig úgy lefejelte Greg Hawgoodot, hogy eltört az orra. A játékvezetők és a csehszlovák rendezők képtelenek voltak szétválasztani a 12 verekedő párost, otthagyták a játékosokat, lementek a jégről és lekapcsolták a világítást. Ez használt, 5-6 perc után feladták a játékosok egymás ütlegelését, a játékvezetők pedig ? konzultálva a szövetséggel ? lefújták a mérkőzést.

A verekedés miatt az akkori IIHF-elnök, Günther Sabetzki vezetésével összeült egy bizottság, amely mindkét csapatot diszkvalifikálta. A szavazáson 7-1 arányban voksoltak a kizárás miatt, az egyedüli nemmel szavazó a kanadai Dennis McDonald volt. A kizárás következményeként az aranyérem a finnek ölébe hullott, a csehszlovákok lettek a másodikok, a svédek a harmadikok. McDonald az ítélet után azzal vádolta a három csapatot, hogy csak azért voksoltak a kizárás mellett, hogy elcsíphessék a dobogós helyeket.

A csapatok mellett a játékosok és az edzők sem úszták meg a büntetést. A játékosokat első körben 18 hónapra meszelték el, ezt később 6 hónapra módosították. Az edzők rosszabbul jártak, mindannyian hároméves eltiltást kaptak. Mindössze ketten úszták meg büntetés nélkül, a kanadai válogatott kapusa, Jimmy Waite, valamint a center Pierre Turgeon, akik nem vettek részt az öklözésben. A két játékost ezért rengeteg szurkoló és több csapattárs is elmarasztalta, megvetette. A törött orrú Sanipass odáig ment, hogy egyszerűen lekutyázta a később az NHL-ben 500 gólig, 1300 pontig jutó Turgeont.

Az edzők sem maradtak ki a sárdobálásból. A szakvezetők folyamatosan hergelték egymást a kispad mögött, és az események után kölcsönösen a másik felet hibáztatták, hogy elfajultak az események. A kanadai közvéleményt ez nem nagyon érdekelte, hatalmas büszkeséggel állt ki fiai mögött. Szabályos közvélemény-kutatást tartottak, aminek az eredménye az lett, hogy az emberek 90%-a szerint helyesen cselekedtek a válogatott tagjai. A legjobban a legendás edző, Don Cherry és a Maple Leafs akkori elnök,e Harold Ballard védte a játékosokat. Ballard még aranyérmeket is csináltatott nekik.

A sors furcsa fintora, hogy egy évvel később Moszkvában volt a világbajnokság, ahol Kanada 3-2-re legyőzve a szovjeteket a legfőbb riválisa otthonában szerezte meg az aranyérmet. A tornán, sőt a két válogatott mérkőzésén több olyan játékos is részt vett, aki ott volt Pöstyénben (Waite, Fluery, Mogilnij, Fjodorov), ennek ellenére a találkozó különösebb incidens nélkül zajlott le. Kanada nyert, majd néhány nappal később világbajnoki címet szerzett.