Utánpótlás Ez történt az utánpótlás-bajnoki döntőkben 2016-ban

   

Visszatekintés az óévre: az aranyéremért a Fehérvár és a MAC Budapest versenget egymással, a mérleg nyelve előbbi javára billent.

A pezsgődurranás a szilveszter velejárója, de márciusban a fehérvári jégcsarnok jegére is jutott bőven a nedűből, miután az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia U18-as csapata két nap alatt két bajnoki címet is bezsebelt. A MAC Budapesttel az osztrák ifjúsági ligában és a hazai bajnokságban is végletekig kiélezett csatát vívott, és volt pillanat, amikor a fővárosiaknak állt a zászló, de végül mindkétszer a fehérváriak ünnepelhettek.

Az EBJL döntőjének harmadik mérkőzésén mindkét együttes megjárta a mennyet és a poklot is. A Kisstadionban játszott összecsapáson a vendégek már 4-1-re is vezettek, nagyon úgy tűnt, a bajnoki címet jelentő második győzelmüket is behúzzák a rendes játékidőben, a hazaiak azonban összeszedték minden erejüket, és 14 másodperccel a meccs vége előtt már 4-4 állt az eredményjelzőn. A hosszabbításban helyzet mindkét oldalon akadt, a végén azonban a fehérváriak dobálhatták magasba a botokat és a sisakokat, a győztes gólok specialistája ? az első meccsen 59 másodperccel a vége előtt talált a hálóba ? Nagy Ákos találata után.

“Leírhatatlan érzés volt, amikor láttam, hogy a korong bent van a kapuban ? mondta Nagy a találkozó után. ? Az sem tudtam, hirtelen mit csináljak, elestem, a társaim meg rám ugrottak, rettenetesen boldogok voltunk.”

Ünnepelni azonban nem maradt sok idejük, mert egy nappal később hazai jégen már az U18-as bajnoki döntő ötödik mérkőzését játszották ugyancsak a MAC-cal. Mindkét csapat nagyot küzdött, a hajráig 1-1 állt az eredményjelzőn, s amikor már úgy tűnt, érik a hosszabbítás, ismét jött Nagy Ákos, és megszerezte a vezetést a Fehérvárnak. A budapestiek mindent megtettek az egyenlítésért, de újra nekik kellett végignézniük, ahogy a fehérváriak önfeledten örülnek a bajnoki címet.

No, persze a MAC sem maradt bajnoki cím nélkül, ráadásul egyazon napon kettőt is bezsebelt. Az U20-as bajnokság döntője nagyobb csatát ígért a Fehérvár és a MAC között, mint amilyen kerekedett belőle. A két csapat az után csapott össze egymással a két nyert meccsig tartó párharcban, hogy előbbi a negyeddöntőben, utóbbi az elődöntőben búcsúzott az EBYSL-ben. A magyar bajnoki döntőre mindkét csapat bevetette a MOL Ligában edződött juniorjait, Stipsicz Bence szerint a felnőttek között jól összeszokott védelemnek és Arany Gergely magabiztos kapusteljesítményének köszönhették, hogy az első meccsen 5-0-ra, a másodikon 6-1-re múlták felül a nagy riválist.

Miközben a MAC juniorjai Fehérváron ünnepeltek, az U14-esek a Kisstadionban tették ugyanezt, miután a kölyökbajnokság döntőjének mindhárom mérkőzésén felülmúlták az Ifj. Ocskay Gábor JA-t. A két csapat találkozói szorosabb eredményeket szoktak hozni, ezúttal azonban a bajnokságban csupán egyelten vereséget szenvedő MAC az első meccset 5-1-re, a másodikat 4-1-re nyerte meg, a harmadikat pedig 11-3-ra.

“Toronymagas esélyesei voltunk a bajnokságnak, ezért a gyerekek a vállukon cipelték annak a terhét, hogy a döntőben szakadhat meg a nyerő szériájuk. Miután az első két meccsen győztek, a harmadikon már felszabadultabban játszottak” ? mondta Ritter Zsolt vezetőedző az ünneplés közepette.

Ahogy a MAC az U14-es, úgy a Fehérvár az U16-os bajnokságban számított elsőszámú esélyesnek, s bizony kétséget sem hagyott afelől, hogy a serdülők mezőnyében nincs nála jobb. A Csíkszeredát három mérkőzésen múlta fel a döntőben, Vértes Nátán a diadalt igazi csapatmunkának nevezte. És erre még rá tudtak tenni egy lapáttal, ugyanis megnyerték a European Rookie Cup-ot is, amelynek zágrábi négyes döntőjében a MAC és az UTE is szerepelt.

“Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy a bajnokság megnyerése után még rá tudtunk tenni egy lapáttal, és ezt a győzelmet is hibátlan mérleggel húztuk be ? mondta Vértes. ? Ez méltó lezárása annak az öt évnek, amit csapatként Kercsó Árpád, Faragó Gyula és Láday András keze alatt töltöttünk.”

Az edzői trió 2016-ban nemcsak a fehérváriak U16-os csapatát vezette győzelemre, de az U12-eseket is. Az előző évek gyakorlatától eltérően idén az előkészítő korosztályban is avattak bajnokot, az aranyérmet pedig a teljes szezon során veretlen Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia érdemelte ki. A bajnoki sorrendről döntő hatcsapatos tornán a második helyet az UTE, a harmadikat a MAC szerezte meg.

Izgalmas bajnoki döntőket hozott 2016, kíváncsian várjuk, 2017-ben a Fehérvár és a MAC mellett más csapat is felér-e a csúcsra.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum