Vas Márton 2 asszisztjával vert listavezetőt a Freiburg

   

A Bietigheim elleni győztes gólban is benne volt, ő az egyik legponterősebb hátvéd a német másodosztályban. Bartalis is gólpasszos volt, Vay győztes meccsen védett, Háriék és Wehrsék is nyertek.

A harmadik harmadra maradtak a gólok a Leksand pénteki meccsén a Farjestad ellen. Hári Jánosék hazai pályán fogadták ellenfelüket, akik meg is szerezték a vezetést a 43. percben. Négy és fél perc múlva azonban egyenlített a hazai csapat, majd az 54. percben a vezetést is átvették. Hiába vitte le kapusát a Farjestad és hiába kért időt, egyenlítenie nem sikerült, 2-1-re nyert a Leksand. Hári pontot nem szerzett, 17 perc jégidőt kapott.

Hatvan perc alatt egyik kapus sem kapott gólt a Linköping HV71 elleni meccsén. A hosszabbításban a vendégek lőttek gólt, így 1-0-ra nyertek. Galló Vilmos 10 percet töltött a jégen, pontot nem szerzett. Vereségével a Linköping visszacsúszott a 9. helyre, míg a Leksand feljött a 13-ra a tabellán.

Nem kezdett jól a Schwenninger Wild Wings a Krefeld ellen, az első harmadban két gólt is kaptak. A középső periódusban egy gólra feljött a hazai csapat, Bartalis István asszisztos volt. Az egyenlítéstől sem álltak messze, azonban a záró húsz perc elején emberelőnyből kaptak gólt és ezzel elúszott a mérkőzés is. A továbbiakban több gól már nem esett, 3-1-re nyert a Krefeld. Veresége után a Schwenningen az utolsó helyen áll a tabellán, a Krefeld egy ponttal előzi őket a 12. helyen.

A Villach 8-2-re intézte el az Olimpija Ljubljanát hazai pályán. A számunkra ismerős végeredmény másképpen alakult, mint a Fehérvár Salzburg elleni meccse, 40 perc után már 5-2-re vezetett Kevin Wehrs csapata. Erre pakoltak rá még hármat a befejező játékrészben, egy kivételével az összes gól egyenlő létszám mellett született. Hét meccsel az alapszakasz vége előtt a Fehérvár továbbra is a kilencedik, lemaradása a hatodik helyen álló Innsbruckhoz képest 7 pont, ami nem tűnik ledolgozhatatlannak, bár nem is lesz egyszerű feladat.

Óriási meccset játszott a Freiburg a listavezető Bietigheim Steelers ellen hazai pályán. A vendégek szereztek vezetést, azonban a 10. percben kettős előnybe került Vas Márton csapata, amelyet maximálisan kihasznált, két gólt szerzett, az elsőnél Vas volt az asszisztos. A harmadik harmad elején a Bietigheim használt ki egy emberelőnyös szituációt és egyenlített. Az 50. percben ismét a Vas Márton és Radek Duda alkotta játékkapcsolat bizonyult hatékonynak, ami döntőnek bizonyult. Az utolsó másodpercben ismét emberelőnyben volt eredményes a Freiburg, ezzel nyertek 4-2-re. Vas Mártonnak ezekkel a passzokkal már 16-nál jár, összesen 22 pontja van, amivel a hatodik legponterősebb hátvéd a német másodosztályban, de a második helyezett Adam Borzecki is csak egyetlen ponttal előzi. A lengyel válogatott hátvéd ráadásul az első helyen álló Bietigheim csapatában játszik, míg Vas a 9. helyen álló Freiburgban képes ennyire kiemelkedőt nyújtani.

Vay Ádám ismét a vasak közé állhatott az ECHL-ben. A Quad City Mallards a Missouri Mavericks csapatát fogadta, az első harmad 1-1-es döntetlent és kiegyenlített játékot hozott. A második és harmadik játékrészben jelentős mértékben ellenfele fölé nőtt a Mallards, ami a végén egyetlen gólban mutatkozott meg, emberelőnyös góllal 3-2-re nyert a hazai csapat. Vay 25 lövést kapott, ezek közül 23-at hárított, ami 92%-os teljesítmény. A Mallards továbbra is negyedik helyen áll a központi divízióban.

Már az első harmadban elbukta meccsét a Cedar Rapids RoughRiders a Dubuque Fighting Saints ellen a USHL-ben. Húsz perc elteltével már 0-4 állt az eredményjelzőn. Colin Theisen triplázott, a harmadik gólja után a 37. percben már 6-0 volt az állás. A középső periódus végén dulakodás alakult ki, amelyből Stipsicz Bence is kivette a részét, összesen száznál is több büntetéspercet osztottak ki a játékvezetők csak ennél az esetnél. A magyar hátvéd 5+10-et kapott verekedésért. A meccsen ez már nem tudott fordulatot okozni, végül 8-0-ra nyert a Dubuque. A RoughRiders továbbra is utolsó helyen áll a keleti konferenciában.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 14. 20 2 8 10
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 3. 24 6 10 16
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 9. 30 1 4 5
Linköping HC CHL 9 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 4. 18 1 2 3
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 14. 30 2 7 9
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 2. 22 5 8 13
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 22 0 3 3
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 9. 31 6 16 22
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 4. 14 42 335 88,9
Iowa Wild AHL 8.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 9. 35 2 16 18

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum