Puempel emberelőnyben triplázott

 

A Rangers ennek köszönhetően győzött Arizonában. Megállíthatatlan a Columbus és a Minnesota, Kane mérföldkőhöz érkezett.

A Buffalo hazai jégen kapott ki a Bostontól, ezzel utolsó hat meccséből az ötödiken zakózott. Az első harmadban a Sabres ütött kettőt, a másodikban a Bruins, így a harmadik etapra maradt a döntés, ahol Ryan Spooner az utolsó négy percben duplázott, ezzel megszerezve a 2 pontot a vendégeknek.

Matt Puempel és az emberelőnyös játék jelentette a különbséget Glendaleben a Coyotes?Rangers partin, ahol a vendégek zsinórban hetedszer győzték le ellenfelüket. A New York-i gárda összesen négy gólt ütött emberelőnyből, amiből a balszélső hármat vállalt magára, megszerezve élete első mesterhármasát. A találkozó 3-3 után, az utolsó hat percben dőlt el, amikor a Rangers hármat vágott, amiből a már említett Puempel kettőt ütött.

puempel

A Columbust a Winnipeg sem tudta megállítani, amely tükörsima meccsen győzött Manitoba fővárosában és egymás után a 14. győzelmét szerezte. A Jets hiába szerzett vezetést, a Jackets egymás után négy gólt szerzett, amiből Nick Foligno egyet ütött és kettőt előkészített. 4-1 után volt még egy gólváltás, sőt másfél perccel a vége előtt a Jets ütött még egyet, kettőre csökkentve a különbséget, de igazából nem jelentett veszélyt a vendégekre.

A 14-es győzelmi sorozat minden idők negyedik legjobb eredménye holtversenyben, ugyanennyit nyert a Boston az 1929/30-as szezonban és a Washington a 2009/10-es évadban. Az abszolút csúcsot a Pittsburgh tartja 17 sikerrel az 1992/93-as szezonból.

Több mint két év után győzött a New Jersey a Washington ellen. A Devils a fővárosban szakította meg a sorozatát Keith Kinkaidnek köszönhetően, aki 43 lövést védett a 65 perc során és hibátlan maradt a rávezetések alatt. A szétlövést Michael Cammalleri és Jacob Josefson góljával nyerte a Devils.

A Toronto leadta kétgólos előnyét Tampában, de a hosszabbításban végül begyűjtötte a pontokat. A győztes gólt Nazem Kadri ütötte a ráadás negyedik percében emberelőnyből. A zsinórban negyedszer nyerő Leafs kapujában Antoine Bibeau 25 lövést védett és első győzelmét szerezte az NHL-ben.

Nem volt jó napja a másik floridai egyletnek, a Panthersnek sem, amely a Tampához hasonlóan a hosszabbításban szenvedett vereséget saját csarnokában. Pedig a Florida kétszer is nyerésre állt, a Montreal azonban mindkétszer egalizált, második alkalommal két és fél perccel a befejezés előtt Brendan Gallagher révén. A győztes gólt a ráadás 39. másodpercében Phillip Danault ütötte, amivel a Canadiens megszakította hármas nyeretlenségi sorozatát.

A játéknap harmadik hosszabbításos 3-2-es győzelmét a Detroit aratta, amely társaihoz hasonlóan idegenből, az Ottawa jegéről hozta el a pontokat. A rendes játékidőben egyszer-egyszer vezetett a Red Wings és a Senators, így a ráadásra maradt a döntés, ahol Anthony Mantha gólja zárta le a túlórát a 67. másodpercben.

A Chicago nyert Nashville-ben és ezzel három elvesztett meccs után gyűjtötte be a pontokat, a Predators viszont ezzel a vereséggel nyújtotta hármasra a sorozatát. A Blackhawks közel állt a negyedik vereségéhez is, hiszen a harmadik harmad közepén még hátrányban volt, de szűk négy perc alatt fordítani tudott Jonathan Toews és Patrick Kane góljaival. A győztes találatot szerző Kane ezzel megszerezte pályafutása 700. pontját.

Igencsak megszenvedett egymás utáni 12. győzelméért a Minnesota. A Wild az Islanderst látta vendégül és New York-iak egészen a mérkőzés feléig vezettek is, de a Minnesota 80 másodperc alatt ütött hármat és 1-2-ről 4-2-re módosított az eredményt. Az Isles azonban nem adta fel, a záró harmad legelején egy percen belül egyenlített, de ezzel el is lőtte minden puskaporát. A játékrész közepén Erik Haula ismét a Wildot juttatta előnyhöz, amit már nem is adott le a hazai gárda, sőt az utolsó előtti percben Mikael Granlund révén biztossá tette az újabb győzelmet.

Mivel korábban a Columbus is győzött, az NHL történetében először  fordul elő, hogy egyszerre két olyan csapat is van, amely 12-es győzelmi sorozattal áll.

A tavalyi év egyik legjobb csapata a Dallas volt, amely meglepetésre idén először tudott hármas győzelmi sorozatot építeni. A texasi alakulatnak ez a Colorado legyőzésével jött össze a duplázó Tyler Seguin vezetésével. A Stars az első harmad felére kétgólos előnybe került innen pedig az Avs már nem tudott visszajönni. A gólok felváltva estek, a győzelmet a már említett Seguin állította be a 26 másodperccel a befejezés előtt.

Az Anaheim győzött Calgaryban és ezzel három vereség után visszatért a győzelmi ösvényre. A Flames az első szünet után még vezetett ugyan, a folytatásban azonban már csak a Ducks volt a jégen, a két-két pontot szerző Antoine Vermette, Ryan Kesler páros révén megfordította a meccset.

Az Edmonton hazai jégen bizonyult jobbnak a Los Angelesnél és ezzel utolsó öt meccsén kilenc pontot szerzett. Az Oilers a harmadik harmadban döntötte el a meccset, a játékrész felénél Eric Gryba törte meg az 1-1-es állást, másodpercekkel a dudaszó előtt pedig Ryan Nugent-Hopkins biztosította be a kettő pontot.

14_12

NHL, 2016. december 29.

Washington?New Jersey 1-2 b.
G.: Winnik ill. Parenteau

Buffalo?Boston 2-4
G.: Foligno, Okposo ill. Spooner (2), Bergeron, Krejci

Florida?Montreal 2-3 h.
G.: Demers, Trocheck ill. Pacioretty, Gallagher, Danault

Tampa Bay?Toronto 2-3 h.
G.: Boyle, Palát ill. Matthews, Bozak, Kadri

Minnesota?NY Islanders 6-4
G.: Scandella, Stewart, Spurgeon, Schroeder, Haula, Granlund ill. Nelson (2), Chimera, Leddy

Nashville?Chicago 2-3
G.: Forsberg, Fisher ill. Anyiszimov, Toews, Kane

Winnipeg?Columbus 3-5
G.: Matthias, Little, Perreault ill. Wennberg (2), Saad, Foligno, Sedlak

Ottawa?Detroit 2-3 h.
G.: Brassard, Stone ill. Vanek, Tatar, Mantha

Dallas?Arizona 4-2
G.: Seguin (2), Shore, Oleksiak ill. Duchene, Grigorenko

Arizona?NY Rangers 3-6
G.: Dvorák, Duclair, Rieder ill. Puempel (3), Holden, Kreider, Miller

Calgary?Anaheim 1-3
G.: Backlund ill. Vermette, Silfverberg, Rakell

Edmonton?Los Angeles 3-1
G.: Maroon, Gryba, Nugent-Hopkins ill. Shore

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum