A tavalyi döntősök egymás ellen búcsúznak az óévtől

   

Igazi slágermérkőzéssel zárul a városligeti hokibuli csütörtöki napja.

A Miskolc és a MAC csatája ennek és az előző idénynek is a legnagyobb slágere. A miskolciak az elmúlt 7 idényből 6-szor a dobogón végeztek, a MAC pedig rendkívül tudatos utánpótlásnevelő munkával készült arra, hogy élcsapatként debütálhasson a felnőttek között. Bátran állíthatjuk tehát, hogy az elmúlt évek meghatározó klubjai csapnak össze a bajnoki pontokért.

Az előző idény e két klub dominanciájáról szólt a MOL Ligában. Ebben a szezonban talán kevésbé emelkednek eddig ki a mezőnyből. Egyrészt csatlakozott hozzájuk az UTE, másrészt mindketten szenvedtek el meglepőnek mondható pontvesztéseket is. A Jegesmedvék például két győzelemmel érkeznek a csatába, ám ezek előtt az újonc és utolsó előtti helyen álló HK Beograd győzte le őket hazai pályájukon. A MAC rossz emlékei még frissebbek, kedden szenvedtek hosszabbításos vereséget az ugyancsak kiismerhetetlen Brassótól. Mindkét csapat számára a szabadtéri gála lesz az óév utolsó mérkőzése, amelyen győzelemmel szeretnének elköszönni szurkolóiktól.

Hasonló stílusú csapatok fognak összecsapni, mindkét gárda rendkívül tudatos, egyszerű, gyors, fizikai jellegű hokit játszik. Eddigi teljesítményük is szinte hajszálra megegyezik, a lőtt gólok számában 1, a kapottakéban 5 a különbség. Az egy meccsel kevesebbet játszott MAC lemaradása jelenleg 4 pont. A miskolciaknál az első három sor rendkívül eredményes, a MAC-ban pedig még jobban eloszlik a pontszerzés feladata, mind a négy sora képes arra, hogy mattolja az ellenfelet. Ezt a címvédőnél a több kiugró teljesítmény kompenzálja.

MACMIS

Fotó: Mudra László (MAC)

Az idényben eddig három bajnokin és egy Magyar Kupa-meccsen találkoztak a felek. Az idény eleje a fővárosiaknak sikerült jobban, hazai jégen 3 pontos, Miskolcon 2 pontos győzelmet arattak. A DVTK erre egy Magyar Kupa-győzelemmel majd egy háromgólos bajnoki győzelemmel vágott vissza. A kieséses szakasz előtt ez az utolsó találkozójuk, amelyen könnyen lehet, hogy az alapszakasz legjobbjának kiléte is eldől. Mindezek alapján a végsőkig kiélezett, színvonalas csatára számíthatnak a nézők.

A DVTK szerdán a félig nyitott miskolci 2-es pályán hangolódott a szabadtéri körülményekre. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Doug Bradley vezetőedző így fogalmazott: “A felkészülésünk nem különbözött az ilyenkor szokásostól. Sok videót néztünk meg, megpróbáltuk megtalálni a MAC gyenge pontjait. Többször is játszottunk már velük a szezonban, így nagy titkok már nincsenek egyik csapat számára sem. Amire nagyon oda kell figyelnünk az az, hogy a MAC továbbra is az egyik legjobb támadó alakulat az egész ligában és a pálya mindhárom zónájában nagyon jól dolgoznak. Úgy gondolom, hogy jobban szeretik a srácok az ilyen típusú meccseket, ezért nekem is egyszerűbb felkészítenem a játékosokat, nem kell külön motivációt keresni, hiszen a MAC az egyik fő riválisunk. Mindig szoros, izgalmas csatákat vívunk, úgyhogy nagyon várom ezt a mérkőzést. Fontos, hogy ne szedjünk össze sok kiállítást, mert a MAC-nak van az egyik legjobb emberelőnyös játéka és ezen eldőlhet a találkozó. Egy jó blokk vagy egy egyéni megvillanás mind-mind döntő lehet.”

“Érdekes mérkőzést játszottunk a Brassóval – tekintett vissza a legutóbbi játéknapra Majoross Gergely, a MAC vezetőedzője. – Elégedett voltam azzal, ahogy játszottunk, ugyanakkor elkövettünk olyan óriási hibákat, amelyet az ellenfél gólokkal büntetett. Nem nagyon hiszem, hogy sokszor fogunk elveszteni meccseket, amelyeken olyan volt a játék képe, mint a Brassó ellen. Nagyon várjuk már a következő feladatot. A szabadtéri gálán játszani óriási megtiszteltetés, természetesen mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Nem sok újdonsággal tudjuk meglepni egymást, jól ismeri egymást a két csapat. A Miskolc nagyszerűen megy át védekezésből támadásba, gyorsan jut el kaputól kapuig, éppen ezért az egyik kulcsmomentum az lehet, mennyire tudjuk uralni a kék vonalak környékét. Arra kell törekednünk, hogy kellően nagy forgalmat teremtsünk a miskolciak kapuja előtt, hogy ezzel megkönnyítsük a gólszerzést.”

A 20 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

MAC–DVTK Jegesmedvék 6-3

   

A MAC nyerte a MOL Liga csúcsrangadóját a Winter Classicon – négyből három találkozót behúzott a fővárosi csapat az alapszakaszban –, parázs ütközet volt.

Szenzációs mezekbe öltözött és igen agilis MAC-ot láthatott a közönség a MOL Liga-csúcsrangadó első szakaszában. A kékek, akik kapuját ezúttal a sérült Bálizs Bence helyett a kereken 20. születésnapját ünneplő Arany Gergely védte, némi mezőnyjáték után magukhoz ragadták a kezdeményezést, majd a 7. percben a vezetést is megszerezték, Mestyán lőtte középre a korongot az alapvonalon, Booras közvetlen közelről betette. Kisvártatva jött a második, Nagy Krisztián tette fel a pakkot a keresztléc alá. Ezzel még nem volt vége a MAC-rohanásnak, Terbócs szép csellel játszotta tisztára magát, és a befejezés is hibátlan volt. Ekkora különbség ezzel együtt játékban nem volt a csapatok között, és hogy ez az eredményen is látsszon, arról közel a végéhez tíz másodpercen belül gondoskodott a Miskolc. Előbb Hajós Roland ért bele egy kékről eleresztett bombába, majd a középkezdés után Galanisz kapott ügyes passzt és lőtt hatalmas gólt, 3-2-nél mehettek pihenni a csapatok.

A második harmadban csökkent a tempó és a hőfok is. A DVTK emberelőnyöket és szólókat is kihagyott, majd újfent felszívta magát a MAC. Különösen azok után, hogy Adorján Attila sokszor elmozduló kapuját egyszerűen kicserélték. Itt is, ott is akadtak helyzetek ezt követően, míg végül a Magosi szabálytalansága után megítélt fórból Sean Escobedo eredményes volt távolról. A Jegesmedvék a következő öt a négyet sem tudták kihasználni, bár kapuvasig eljutottak, viszont nem sokkal később egyenlő létszámban betaláltak: Sakaris villámgyorsan megkerülte a kaput, az alapvonal mögül a pozícióját kereső Arany korcsolyájára lőtte a korongot, ami alig fért el a vas mellett – de elfért, 4-3 állt a táblán a második szünetben.

A döntés így a harmadik felvonásra maradt, amelyet aztán összességében végig uralni tudott a MAC. Az alaphangot ehhez az adta meg, hogy a DVTK nem tudta kivinni a korongot a harmadából, amit visszapasszoltak a kapu előterébe, és a teljesen egyedül maradt Kovács Bronson nemes egyszerűséggel becsúsztatta. Innentől nagyon kellett mennie a Miskolcnak, ám az átütő erő sokáig hiányzott a támadásaikból. Ezt illusztrálta, hogy egy 72 másodperces kettős előny során négyszer egymás után sem tudták bevinni a pakkot, felállni ás lőni sem tudhattak. Majdnem ugyanígy pazarolták el a szimpla előnyeiket is, bár helyzeteik akadtak, nem éltek velük. Az utolsó percekben még megnyomták keményen, volt akció, melynek során Kovács Bronson háromszor blokkolt egymás után, úgy kellett letámogatni később. A pontot az i-re az obligát kapuslehozatal során Somogyi Balázs tette fel, két sikerületlen próbálkozás után harmadjára is fonákkal célozta meg az Adorján által elhagyott ketrecet, ekkor már sikeresen, kialakítva a 6-3-as végeredményt. Az utolsó mozzanat mégsem ez volt, hiszen még egymásnak ment Terbócs és Johnston, a masszív pofozkodásból is a MAC-os hokis jött ki jobban.

Ezzel a DVTK-nak és az UTE-nak is 65 pontja van az élen, a MAC-nak 64, ám utóbbi csapat egy meccsel kevesebbnél tart.

macmis-wc

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Úgy kezdtünk, ahogy megálmodtuk előre

   

A MAC végig motivált volt, a DVTK emberhátrányos védekezése nem működött megfelelően.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC Budapest): ”Úgy kezdtünk, ahogy megálmodtuk előre. háromgólos előnyt szereztünk, és ez megadta azt az érzelmi többletet, amire szükségünk volt, amire egész héten készültünk. Nagyon jól álltunk bele a meccsbe, végig motiváltak voltunk. Úgy érzem, uraltuk a játékot, sikerült a csírájában elfojtanunk a miskolciak támadásait, alig jutottak el a kapunkig. Rengeteg korongot szereztünk, és gyorsan vissza tudtunk támadni ezekkel. Így a háromgólos vezetésünket megszolgáltnak éreztem. Aztán jött egy rossz fél perc, és máris a nyakunkon volt a Miskolc. Sokat voltunk emberhátrányban, és ez felhozta egy kicsit a Miskolcot, de remekül védekeztük ki ezeket a helyzeteket, olykor önfeláldozóan blokkoltunk lövéseket, és Arany Gergely is remekül védett. A harmadik harmadban újra sikerült növelni az előnyünket, és a végén pedig okosan romboltuk az ellenfél támadásait. Elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel.”

Doug Bradley (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): ”Nem kezdtük jól ezt a mérkőzést, az elején könnyű gólokat engedélyeztünk az ellenfélnek. Mire felocsúdtunk, máris háromgólos hátrányba kerültünk, és onnantól csak futottunk az eredmény után. Az emberelőnyös támadójátékunk és az emberhátrányos védekezésünk sem működött megfelelően, nem tudtunk elégszer kapura lőni. Két gyors góllal felzárkóztunk ugyan, de aztán emberelőnyben újabb gólt lőttek. Végig kerestük a csatlakozást hozzájuk, egyszer sem tudtunk vezetni. A mérkőzés előtt is elmondtam, fontos lesz, hogy a kipattanókra oda tudjunk érni, sajnos ez sem sikerült. Úgy éreztem a meccs előtt, hogy kellően élesek vagyunk, de mégsem voltunk azok. Túl nagy hátrányba kerültünk az elején. Talán ha sikerül kiegyenlítenünk, akkor más meccs kezdődhetett volna, de ez nem jött össze.”

Erste Liga, Városliget, 3050 néző. Játékvezetők: Halassy, Rencz, Muzsik, Váczi.
Arany: 92,5% (Zaka)
K
Adorján: 83,3% (Kiss)
Escobedo, Kovács B., Könczei, Kovács Cs., Booras
1
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Magosi
Pozsgai, Mestyán, Somogyi, Nagy G., Jubinville
2
Gőz, Vojtkó, Hajós, Tóth A., Miskolczi
Ruikka, Vokla, Nagy K., Keresztury, Terbócs
3
Kuqali, Joe, Johnston, Toulmin, Sakaris
Lakatos, Schmál, Silló, Roczanov, Tóth R.
4
Popovics, Albert, Ritó, Sági, Karda
Majoross Gergely, Svasznek Bence
E
Bradley Douglas, Farkas Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:00 MÚB Booras Mestyán
2-0 07:33 MÚB Nagy K. Keresztury Kovács B.
3-0 17:17 MÚB Terbócs Nagy K. Keresztury
3-1 19:03 MIS Hajós Tóth A.
3-2 19:13 MIS Galanisz Láda Leppanen
4-2 34:28 MÚB PP Escobedo Booras
4-3 38:20 MIS Sakaris Johnston Toulmin
5-3 42:24 MÚB Kovács B. Booras
6-3 59:43 MÚB EN Somogyi Jubinville
31 Kapura lövések száma 40
45 Kiállításpercek 33

A MAC–Jegesmedvék képei

   

A MAC–DVTK videó-összefoglalója

   

A MOL Liga Winter Classic-rangadó legfontosabb jelenetei.

A gólok:

A Terbócs-Johnston kakaskodás:

És a kapucsere:

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum