Hatalmas lépést tehet a Brassó a 4. hely felé

   

Legnagyobb riválisuk, a DAB otthonában lépnek pályára Klempáék, akik négy meccs óta nem kaptak ki.

Sorsdöntő mérkőzés vár a Brassóra és a DAB-ra, akik egymás ellen játszanak pénteken. A Brassónak még hét meccse van hátra az alapszakaszból, ezekből kettőt játszik Dunaújvárosban, az ezeken megszerezhető hat pont elosztása döntően befolyásolhatja a végeredményt. Jelenleg a Brassó a negyedik 59 ponttal a DAB az ötödik 52-vel. Az Acélbikák négy meccsel kevesebbet játszottak ellenfelüknél, de nehéz elképzelni, hogy ekkora különbséget behozzanak úgy, hogy nem nyerik meg az egymás elleni meccseik mindegyikét. A siker útja a Brassó elleni győzelemhez a fegyelmezettségen át vezet. A Galati ellen legutóbb úgy vesztettek el nagyon értékes pontokat, hogy emberhátrányban gólt kaptak, egy másik emberelőnyben szabálytalankodtak és 4-4 elleni játékban kaptak gólt. Majd a nehezen felépített kétgólos előnyt 77 másodperc alatt adták le. Ennyi pedig elég is volt a három sorral és 8-1-es újpesti zakóval érkező romániai csapatnak ahhoz, hogy megérezzék az esélyt, és végül két pontot el is vittek az Eszperantó útról. Hasonló rövidzárlatok egyszerűen nem férnek bele a Brassó ellen, amely viszont kirobbanó formában van, négy meccse nem kaptak ki, ezalatt legyőzték a MAC-ot és az UTE-t is. Utoljára éppen a DAB-tól szenvedtek vereséget még december ötödikén.

DAB–Brassó 3-6

   

Idegenben nyert fontos rangadót a Brassó, közelebb kerülve ahhoz, hogy meglegyen számára a hazai pálya előnye a rájátszásban.

A MOL Liga-táblázat negyedik és ötödik helyezettje egymás közt vitathatta meg, hogy melyikük a jobb csapat pillanatnyilag. Az otthon játszó DAB hetek-hónapok óta üldözi a nála jóval több találkozónál tartó Coronát, utolérnie azonban sehogy sem sikerült eddig. A különbség most sem csökkent – noha történhetett volna fordítva is.

Az újvárosiak agilisan kezdtek, több ziccert is kialakítottak pillanatok alatt, de ezek kimaradtak, mire válaszul Mihály távoli lövésébe beleért Filip, és a 3. percben vezetett a Brassó. Amely az első harmad fele tájékán totális letámadásba ment át, és ez egyáltalán nem ízlett a vendéglátóknak. Hogy mégis iksznél kezdődhetett az első szünet, az az egyre érettebb jégkorongot mutató Hruby Gellértnek volt köszönhető, aki bekotort egy kipattanót.

A második felvonásban a Brassó továbbra is okosan játszott, a DAB pedig kissé talán langyosan és fegyelmezetlenül, ennek ellenére nem csupán egyenlítettek Klempa vezető találata után Dansereau révén – a légiós egy térdelés miatt kiosztott ötperces+végleges fórt használt ki –, de fordítani is tudtak. A már említett Hruby mindkét gólban benne volt, amit Azari ért el, az kifejezetten demoralizálónak tűnt, az amúgy kiválóan védő Tőke mérgében saját bárdján vezette le dühét.

Arra, ami az utolsó harmadban történt, nagyon nem számíthattak a DAB-osok. McGregor egyenlített, Nagy István vezetést szerzett, Gliga megduplázta a Brassó-előnyt, és mindehhez alig több mint nyolc percre volt szükség. Innen fel lehetett volna állni még, de nem sikerült. Kapuslehozatallal sem, a 3-6-os végeredményt Mihály Árpád állította be az utolsó percben.

A Corona előnye tíz pontra nőtt, ami még úgy is tekintélyes, hogy négy meccsel előrébb tartanak az erdélyiek. A sorrend azonban ezzel együtt is változhat, többek között azért is, mert január 19-én lesz még egy DAB–Brassó Dunaújvárosban.

A DAB-nál minden nap edzenek

   

Gilbert mester így kezeli a nehéz helyzetet.

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Huszonkét játékos szükséges a győzelemhez. Ma a kapusunknak sem volt jó napja, ezt meg is éreztük, és a támadóink sem álltak a helyzet magaslatán. Szombaton edzést tartok, és mindaddig edzünk szabadnapok nélkül, míg vissza nem találunk a helyes útra.

Martin Lacroix (vezetőedző, Brassó): Egy nehéz sorozatban nagyon jó csapatot győztünk le saját otthonában. Hátrányban sem adtuk fel, sőt, a kiállítások alatt is fegyelmezettek maradtunk. Végig veszélyesek voltunk támadásban, megérdemelten szereztük meg ezt a három pontot, ami még fontos lehet a rájátszás előtt.

(Forrás: nso.hu)

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 600 néző. Játékvezetők: Varjú, Wolf, Muzsik, Juhász.
Duschek: 87,5% (Koitmaa)
K
Tőke: 92,3% (Béres)
Hruby, Ladigin, Dansereau, Cseter, Azari
1
Filip, Nagy I., McDonald, McGregor, Klempa
Pfeil, Ölander, Becze, Nagy M., Kaszkov
2
Jemeljanyenko, Nagy Cs., Mihály, Gliga, Zabludovszkij
Lévai, Borbás, Mátyásy, Németh, Léránt
3
Bors, Bíró O., Molnár, Tranca, Zsók
Pál, Török, Odnoga, Tanka
4
Bíró G., Péter, Balázs
Gilbert Lee, Strenk Hunor
E
Lacroix Martin, Martinas Adrian
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:39 BRA PP Mihály Klempa Filip
1-1 18:33 DAB PP Hruby Dansereau Ölander
1-2 26:53 BRA Klempa McDonald McGregor
2-2 31:58 DAB PP Dansereau Hruby Azari
3-2 38:46 DAB Azari Dansereau Hruby
3-3 46:15 BRA McGregor McDonald Klempa
3-4 47:42 BRA Nagy I. McDonald
3-5 54:21 BRA SH Gliga Zsók Nagy Cs.
3-6 59:42 BRA EN Mihály Zabludovszkij Gliga
39 Kapura lövések száma 41
10 Kiállításpercek 39
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum